Honvéd: újvárosi támadó érkezik, de csak nyáron – hivatalos

2016.01.05. 18:47
Amint azt korábban előrejeleztük, a labdarúgó NB II-ben szereplő Dunaújváros támadója, Eppel Márton a Honvédban folytathatja pályafutását. A fővárosi klub azóta be is jelentette a 25 éves támadó szerződtetését, aki azonban csak a nyáron csatlakozik a kerethez.

A 25 éves támadó eddig 94 NB I-es mérkőzésen lépett pályára és 13 gólt szerzett az élvonalban. 2009. április 26-án debütált az MTK színeiben az NB I-ben a Nyíregyháza ellen, utána még 26 alkalommal játszott a kék-fehéreknél, ahol háromszor volt eredményes.

Ezután az Oldham, majd a NEC Nijmegen játékosa volt. Hollandiából Paksra került, majd visszatért az MTK-hoz, hogy utána ismét a tolnaiakhoz kerüljön, majd Dunaújvárosba igazolt. Pályafutása során 6 alkalommal az U21-es válogatottban is pályára léphetett, gólt is szerzett Kína ellen.

Eppel Mártont július elsejei dátummal igazolja le a Honvéd. A dunaújvárosi klub sportigazgatója, Sallói István a Nemzeti Sport Online-nak nem sokkal korábban azt mondta, hogy a támadó már a télen távozhat Újvárosból, de végül csak a nyáron kerül a kispestiekhez.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Eppel Márton (Dunaújváros – csak a nyáron csatlakozik a kerethez), Nagy Sándor (ukrajnai, legutóbb FC Bihor Oradea – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Lukács Dániel (profi szerződést kapott)
Kiszemeltek: Dark Kadima Kabangu (kongói, próbajáték), Lőrincz Norbert (FC Bihor Oradea – Románia), Sváb Dániel (Szigetszentmiklós, próbajáték), Máté János (Mezőkövesd), Wittrédi Dávid (Kozármisleny)
Távozók: Délczeg Gergely (Kisvárda), Fejes János (érdeklődnek iránta: Gyirmót), Ihrig-Farkas Sebestyén, Szemerédi Norbert
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
2026.08.12. 10:36

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15