NB I: soha nem látott, történelmi Fradi-előny!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.10. 10:18
A labdarúgó NB I-ben négy forduló után négypontos előnnyel vezeti a tabellát a Ferencváros. Ez a hárompontos rendszer bevezetése óta példa nélküli a honi pontvadászat eme szakaszában. 

A 4. forduló után egyetlen százszázalékos, 12 pontos csapat van az NB I-ben, a Ferencváros, és rajta kívül csupán egy együttes veretlen még, az Újpest. A lila-fehérek állnak a második pozícióban nyolc ponttal, tehát négy forduló után az első és a második helyezett között négy pont a különbség!négy forduló után az első és a második helyezett között négy pont a különbség!

Ez azért érdekes, mert amióta a győzelemért három pont jár az NB I-ben (1988–1989, 1989–1990, majd 1994-től véglegesen – értelemszerűen ezeket a bajnokságokat érdemes összevetni egymással), most először fordul elő, hogy egy csapat négy forduló után négy ponttal elhúz a mezőny többi tagjától.

A negyedik kör után az eddigi legnagyobb különbség három pont volt az első két helyezett között, még 1989 őszén, amikor a négy győzelemmel rajtoló Újpesti Dózsa három ponttal vezetett az egyaránt három sikerrel és egy vereséggel álló Ferencváros és MTK előtt. Akkor a szezon végén az újpestiek megnyerték a bajnokságot...

LABDARÚGÓ NB I, 4. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Nézőszám
Augusztus 8., szombat
18.00 Békéscsaba–Vasas 0–2
Szabó Zsolt
2914
18.00 Paksi FC–Bp. Honvéd 3–1
Bognár Tamás
1523
18.00
Újpest FC–Puskás Akadémia 2–2 Pintér Csaba
3060
18.00
MTK–DVTK 5–0
Erdős József
831
20.30 Videoton–Ferencváros 1–3 Andó-Szabó Sándor
5020
Augusztus 9., vasárnap
20.15 DVSC-Teva–Haladás 0–1
Vad II István
3418
NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagA legmagasabb nézőszám
1. forduló
17 724 2954Haladás–FTC: 4395
2. forduló
17 902
2984
FTC–DVTK: 6027
3. forduló
18 047
3008
DVTK–Videoton: 4264
4. forduló
16 766
2794
Videoton–FTC: 5020

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 4 4 10–2 +8 12
2. Újpest FC 4 2 2 7–3 +4 8
3. MTK Budapest 4 2 1 1 9–4 +5 7
4. Paksi FC 4 2 1 1 7–2 +5 7
5. Budapest Honvéd 4 2 1 1 7–7 0 7
6. Szombathelyi Haladás 4 2 1 1 4–4 0 7
7. DVSC-Teva 4 1 2 1 7–7 0 5
8. Puskás Akadémia FC 4 1 2 1 4–4 0 5
9. Vasas FC 4 1 3 4–7 –3 3
10. Videoton FC 4 1 3 3–6 –3 3
11. Diósgyőri VTK 4 1 3 4–11 –7 3
12. Békéscsaba Előre 4 4 2–11 –9 0
Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
5 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
5 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
14 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12