Nem ment lövés a Honvéd kapujára, mégis elhozott egy pontot a PAFC

2015.08.29. 17:56
null
A kemény belépőkért nem mentek a szomszédba a játékosok (Fotó: Hegedüs Gábor)
Hiába próbálkozott jóval többet a Honvéd, hiába nem érkezett lövés Kemenes kapujára, a Puskás Akadémia mégis elhozott egy pontot a Bozsik Stadionból. A gól nélküli döntetlennel inkább a vendégek lehettek elégedettebbek.

 

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

Honvéd–Puskás AFC 0–0

NSO-adatbank: tabellák, program, csapatok, góllövőlista
Az NB I-es csapatok átigazolásai
Az NB I-es csapatok felkészülési meccsei
NB I: töltse le a szezon szurkolói szoftverét!

Nagy lehetőséget kapott a Budapest Honvéd, hiszen a Puskás Akadémia elleni győzelemmel megerősíthette volna második helyét a tabellán. Ugyanakkor a vendégek is reménykedtek, hiszen hiába álltak a hetedik helyen, egy győzelemmel pontszámban befoghatták volna ellenfelüket.

A Honvéd abban bízhatott, hogy eddig még nem kapott ki a Puskás Akadémiától, és abban, hogy ebben a szezonban jól megy a hazai csapatnak.

Az első félidőt az jellemezte, hogy inkább a Honvéd jött előre, Holender révén többször is sikerült helyzetet kialakítania, de ezeket sorra elpuskázták a játékosai.

A Puskás Akadémia jó szokása szerint ezúttal is a védekezésre rendezkezett be, és eredményesen is rombolta a hazaiak akcióit. Amikor pedig a védők is tehetetlennek bizonyultak, ott volt Pogacsics kapus, aki remek napot fogott ki. Az első félidő úgy ért véget, hogy lényegében egyetlen lövés sem ment Kemenes kapujára.

A második félidőben lemásolták az első játékrész forgatókönyvét a csapatok. Csakhogy még kevesebb helyzetet láthatott a közönség. Még Youla állt a legközelebb a gólszerzéshez, Pogacsics azonban résen volt.

Hiába szerzett az eddigi fordulókban 12 gólt a Honvéd, a Puskás Akadémia ellen nem sikerült betalálnia. A fővárosi gárda többször is eldönthette volna a találkozót még az első félidőben, csakhogy ez elmaradt, a másodikban pedig már nem volt elég átütőerő Marco Rossi csapatában. A kispestiek tovább őrzik hazai veretlenségüket, míg a felcsútiak ismét nem tudtak gólt szerezni a Bozsik Stadionban.

A döntetlen igazságosnak mondható, mert a Honvéd a kevés helyzetét nem tudta gólra váltani, a vendégeknek pedig – igaz, hogy nem lőttek kapura, de – a sajátjuk is érintetlen maradt. 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 7 17–2 +15 21
2. Szombathelyi Haladás 7 4 2 1 6–4 +2 14
3. MTK Budapest 7 4 1 2 11–6 +5 13
4. Budapest Honvéd 7 3 3 1 12–9 +3 12
5. Újpest FC 7 2 4 1 9–6 +3 10
6. Puskás Akadémia FC 7 2 3 2 6–6 0 9
7. Paksi FC 7 2 2 3 8–6 +2 8
8. DVSC-Teva 6 2 2 2 9–10 –1 8
9. Diósgyőri VTK 7 2 1 4 7–15 –8 7
10. Vasas FC 7 2 5 6–10 –4 6
11. Videoton FC 6 1 5 4–9 –5 3
12. Békéscsaba Előre 7 1 6 5–17 –12 3

 

LABDARÚGÓ NB I, 7. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 29., szombat
18.00 DVTK–Újpest 2–1
Bognár Tamás
18.00 Békéscsaba–Haladás 0–1Berke Balázs
18.00 Bp. Honvéd–Puskás Akadémia 0–0Kassai Viktor
18.00 Vasas–MTK 0–1 Németh Ádám
20.30 Ferencváros–Paks 2–0Solymosi Péter
Augusztus 30., vasárnap
19.00 Videoton–DVSC (M4) Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
4 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15