NB I: Jövőre az lesz a célunk, hogy bajnokok legyünk - Doll

Vágólapra másolva!
2015.05.20. 22:17
A Videoton ellen megnyert Magyar Kupa-döntő után Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője elmondta, hogy jövőre a bajnoki cím megnyerése a cél a csapatnak.

„Főleg az első félidő után nem gondolta senki, hogy négy nullra megverjük a Videotont. Át kellett szerveznünk a védelmünket, a második félidőben sokkal jobban oldottuk meg a feladatot. Büszke vagyok a csapatra, örülök, hogy tizenegy év után újra kupát nyertünk. Csodálatos tavaszi szezont játszottunk végig. Meglehet a második hely, jövőre pedig az lesz a célunk, hogy bajnokok legyünk" – mondta Thomas Doll a találkozót közvetítő Duna Tv-nek. Thomas Doll a találkozót közvetítő Duna Tv-nek.

A Ferencváros futballistája, Varga Roland is arról beszélt, hogy az első félidőben nem játszott jól a Ferencváros. Aztán...

„Az első félidőben pontatlanul játszottunk, nem azt csináltuk, amit az edző kért tőlünk és amit elterveztünk, de a vezetőedző a szünetben felhívta a figyelmet a hibákra. Egyszer az első félidőben vagyunk jók, most azonban a második játékrész lett olyan, amilyennek lennie kell. Nagyon jó Videotont vertünk meg. Mindenkinek köszönjük a szurkolást, annak is, aki kint volt a stadionban és annak is, aki nem" – mondta Varga Roland.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
13 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
21 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
23 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik