DVTK: Lehet, korrektebb lett volna, ha most kirúgnak… - Szivics

Vágólapra másolva!
2015.04.11. 10:22
null
Szivics furcsa helyzetbe került (Fotó: Veres Viktor)
A nyártól elválnak a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK és Tomiszlav Szivics vezetőedző útjai, a miskolci klub ugyanis nem él a szerződéshosszabbítás opciójával. Faramuci helyzet állt elő, mivel híre ment, hogy a bajnokság végén távozó Tomiszlav Szivics csak kommünikében reagál a történtekre, ő azonban nem tagadta meg önmagát, és őszintén válaszolt a Nemzeti Sport kérdéseire.

– Mit szólt a bejelentés időzítéséhez és a jelenlegi helyzethez?
– Úgy állapodtunk meg a klub vezetőségével, hogy a döntést most még nem hozzuk nyilvánosságra, ám a sajtóban megjelent találgatások következtében mégis indokolt volt beszámolni a helyzetről – mondta Tomiszlav Szivics. – Az utóbbi hetek kudarcai után sok minden megváltozott a klubnál és alighanem az én megítélésemben is. Amikor leültünk beszélni, már sejtettem, miről lesz szó. Lehet, hogy korrektebb lett volna, ha most kirúgnak, elköszönnek tőlem, de ha már így alakult, én becsülettel végigcsinálom a szerződésemből hátralévő időt, mindent megteszek a Diósgyőr sikeréért. Az más kérdés, hogy ez a helyzet, amelybe most kerültem, nem segít a céljaink elérésében.

– Szakmailag óriási a különbség az őszi, küzdeni tudó és a mostani, gyengébben szereplő DVTK között. Ennek mi az oka?
–Elsősorban az, hogy hiányzik egy vezér a pályáról. Dolgozunk, variálunk, de magam is hiányolom az akaratot, a mindent elsöprő lendületet. Elment az önbizalom, jött a görcs, a hangulat is romlott. Tiszta lelkiismeretem, mert igyekeztem a maximumot kihozni a csapatból, és büszke vagyok arra, hogy a DVTK-val két kupadöntőbe is bejutottam, az egyiket megnyertük, a másikat tizenegyesekkel buktuk el.

– Ha már a hangulatot említi: a Paks elleni összecsapás után Miroszlav Grumics és Koman Vladimir a kamerák kereszttüzében szólalkozott össze, és hallani, hogy az öltözőben klikkesedés van.
– A játékosok vitájának örültem, mert abból számomra is egyértelművé vált, nekik sem mindegy, mi zajlik a pályán, hogyan alakulnak az események. Nem biztos, hogy úgy és ott kellett megbeszélniük, ami történt, de a vitát az öltözőben lezártuk. Amikor nem jönnek az eredmények, sok mindent elő lehet venni. Aki nem kerül be a csapatba, az nyilván nem boldog. No de mit tehetek akkor, ha – például – valaki több esetben lehetőséget kap, de nem mutat semmit?

–Hogyan lehet motiválni a játékosokat, akik tudják, a nyártól nem Tomiszlav Szivics az edzőjük?
– A labdarúgókat kellene megkérdezni erről. Azt viszont őszintén el kell mondani, eddig is voltak, akikre nehezen vagy alig lehetett hatni. Most bevezetem, hogy az öltözőben rögzítem, mit kértem a meccs előtt, és utána pontosan kontrolláljuk, ebből mi valósult meg.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIKOR HOZZA NYILVÁNOSSÁGRA TOMISZLAV SZIVICS A KÖZLEMÉNYÉT, MIT VÁR A HONVÉD ELLENI BAJNOKITÓL, ÉS MIT GONDOL A DVTK EDZŐPÁLYÁIRÓL, OLVASSA EL A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
14 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30
Ezek is érdekelhetik