MTK: balhátvéd jöhet, Vadnai mellett Völgyi is szóba került

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.13. 16:26
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az MTK labdarúgócsapata szerződtetné a középpályán és balhátvédként is bevethető Vadnai Dánielt. Ugyanakkor ha nem sikerül megállapodni a DVSC-vel, akkor a Győrből távozó Völgyi Dániel kerülhet képbe.

Azt korábban az MTK klubigazgatója, Domonyai László is elismerte, hogy a volt MTK-játékos, Vadnai Dániel szerződtetése ügyében tárgyalásokat folytatnak a DVSC-vel. Azt is jeleztük már, hogy a debreceni védekező középpályás Varga József iránt több országból is érdeklődnek, és a Lokinál szeretnék megvárni, hogy azok az egyeztetések hogyan zárulnak, mielőtt a védekező középpályásként is bevethető Vadnairól megegyeznének az MTK-val.Azt korábban az MTK klubigazgatója, Domonyai László is elismerte, hogy a volt MTK-játékos, Vadnai Dániel szerződtetése ügyében tárgyalásokat folytatnak a DVSC-vel. Azt is jeleztük már, hogy a debreceni védekező középpályás Varga József iránt több országból is érdeklődnek, és a Lokinál szeretnék megvárni, hogy azok az egyeztetések hogyan zárulnak, mielőtt a védekező középpályásként is bevethető Vadnairól megegyeznének az MTK-val.

A kék-fehérek elsősorban balhátvédként számolnának Vadnaival, mivel a poszton ősszel szereplő Hidvégi Sándor Dunaújvárosba szerződött. Ugyanakkor Vadnai mellett szóba került már a Győri ETO-nál szabadlistára kerülő Völgyi Dániel is.

Minden valószínűség szerint tehát egy V betűs, Dániel keresztnevű balhátvéd fog érkezni az MTK-hoz, de hogy Győrből vagy Debrecenből, az még kérdéses.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Hangya Szilveszter
(Dunaújváros), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda), Rodenbücher István (Vasas)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Vadnai Dániel (DVSC), Völgyi Dániel (Győri ETO)
Távozók: Rodenbücher István (Paks)
Kölcsönbe távozók: Hangya Szilveszter (Vasas), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda – meghosszabbított kölcsön)
Kölcsönbe távozhat: Vass Patrik
(?)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Hidvégi Sándor (Ferencváros, majd onnan Dunaújváros)
Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik