MTK: Vadnaival tárgyalnak, Szilágyi doktor távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.08. 16:30
Az MTK labdarúgócsapatának hivatalos honlapján Domonyai László klubigazgató beszélt az NB I 2. helyén telelő kék-fehérek átigazolási terveiről. Tárgyalnak a DVSC-ben futballozó Vadnai Dániel átigazolásáról, Myke Bouard Ramos visszatér kölcsönbe Kisvárdára, Hangya Szilveszter szintén kölcsönben a Vasas játékosa lesz, Vass Patrikot pedig a több játéklehetőség reményében kölcsönadná a klub. Változás történt az orvosi stábban is.

Myke Bouard Ramost megnézte a szakmai stáb, több alkalommal pályára lépett, gólt is lőtt. A kisvárdai klub vezetőivel az a megállapodás született, hogy a tavaszt még az NB III-as egyesületnél tölti. Remélhetőleg jó szezont zár, és bő három hónap múlva csatlakozhat az MTK-hoz, ahol a nyári felkészülési időszakot végigdolgozva alkalmassá válhat az NB I-es szereplésre. Myke Bouard Ramost megnézte a szakmai stáb, több alkalommal pályára lépett, gólt is lőtt. A kisvárdai klub vezetőivel az a megállapodás született, hogy a tavaszt még az NB III-as egyesületnél tölti. Remélhetőleg jó szezont zár, és bő három hónap múlva csatlakozhat az MTK-hoz, ahol a nyári felkészülési időszakot végigdolgozva alkalmassá válhat az NB I-es szereplésre.

Vass Patrikot – még a téli átigazolási időszakban – szeretné az MTK kölcsönadni. A Nemzeti Sport Online úgy tudja, hogy a 22 éves jobb oldali középpályás nem kívánta meghosszabbítani a nyáron lejáró szerződését, ezért a klub nem számít rá a tavasszal. A játékos viszont fél évig mindenképp maradna, vállalva azt, hogy adott esetben nem játszik.

Rodenbücher István távozott a csapattól. Vele szerződést bontottunk, ő már az MVM Paks futballistája. Hidvégi Sándorral is megállapodtunk, hogy nem marad tovább nálunk kölcsönben – ő a Ferencváros alkalmazásában áll –, és a zöld-fehérekkel egyetértésben Dunaújvárosba távozott. Hangya Szilveszter eddig Dunaújvárosban szerepelt, ám a két klubbal és a játékossal közösen úgy döntöttünk, hogy az NB II élcsapatában, a Vasasban folytatja, ugyancsak kölcsönszerződés keretein belül" – mondta Domonyai az mtk.hu-nak.

Az MTK tárgyal a DVSC-Teva csapatával Vadnai Dániel szerződtetéséről. Domonyai László elmondta, az MTK-nevelésű védő-középpályást csupán február 20-án tudja szerződtetni a klub, alig egy héttel a tavaszi bajnoki nyitány előtt. A kék-fehérek egyeztetnek egy külföldi labdarúgóval is, akit a klubigazgató nem kívánt megnevezni.

Ugyancsak változás történt az együttes stábjában, a csapatorvos Dr. Szilágyi György más irányú elfoglaltságai miatt közös megegyezéssel távozik, a törökországi edzőtáborba Dr. Kincses Dániel utazik az MTK-val.

A Vasas elleni felkészülési mérkőzésen megsérült játékosok közül Deutsch Bence az egész tavaszi idényre kiesett lábközépcsonttörés miatt, Hegedüs Lajos és Vass Ádám viszont a többiekkel tart Belekbe. Torghelle Sándor csípő- és combhajlítóizom-sérüléssel küszködött, de ő is utazik, csakúgy, mint a húzódással bajlódó Horváth Zsolt és a nemrég rúgást kapó Csiki Norbert.

Az MTK UTAZÓ KERETE A TÖRÖKORSZÁGI EDZŐTÁBORBA
Kapusok: Fadgyas Tamás, Federico Groppioni, Hegedüs Lajos
Mezőnyjátékosok: Baki Ákos, Bese Barnabás, Csiki Norbert, Hajdú Ádám, Halmai Ramon, Hrepka Ádám, Horváth Zsolt, Kálnoki-Kis Dávid, Kanta József, Kelemen Dávid, Nagy Tibor, Poór Patrik, Pölöskei Zsolt, Schrammel Ádám, Sergio Fernandez Tamayo, Talabér Attila, Khaly Iyane Thian, Torghelle Sándor, Vass Ádám, Dragan Vukmir


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Hangya Szilveszter
(Dunaújváros), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda), Rodenbücher István (Vasas)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Vadnai Dániel (DVSC)
Távozók: Rodenbücher István (Paks)
Kölcsönbe távozók: Hangya Szilveszter (Vasas), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda – meghosszabbított kölcsön)
Kölcsönbe távozhat: Vass Patrik
(?)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Hidvégi Sándor (Ferencváros, majd onnan Dunaújváros)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik