KTE: a DVSC El-t is megjáró hátvédjével erősítettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.09. 14:51
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE 2015. június 30-ig szóló szerződést kötött a DVSC-től kölcsönbe érkező Nagy Zoltánnal.

Ahogy azt a Nemzeti Sport Online korábban már előrevetítette, Nagy Zoltán fél évig kölcsönben Kecskeméten folytatja a pályafutását. Ahogy azt a Nemzeti Sport Online korábban már előrevetítette, Nagy Zoltán fél évig kölcsönben Kecskeméten folytatja a pályafutását.

Nagy Zoltán pályafutása Debrecenben kezdődött 2004-ben, először még kölcsönjátékosként bizonyíthatott Létavértesen, majd az NB II-es Baktalórántházában, a 2009–2010-es idényre pedig a Honvédhoz került. A Lokiban egyre több szerepet kapott, a 2011–2012-es szezonban már alapembere volt az együttesnek. Nagy sérüléséből visszatérve Nyíregyházán szerepelt az ősszel kölcsönben – írja a kecskemetite.hu.

A 29 esztendős védő 93 meccsen 2 gólt szerzett az NB I-ben, korábban alapembernek számított a DVSC Európa-liga-csoportkörig jutó csapatában is.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Kovács Dániel (szabadon igazolható volt), – kölcsönbe), Sztefan Radoja (szerb, FK Bacska Palanka – Szerbia, szabadon igazolható volt), Nebojsa Szkopljak (szerb, Proleter Novi Szad – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: Nagy Zoltán (DVSC)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Balázs Zsolt (Paks), Darko Pavicsevics (montenegrói, szabadon igazolható), Varga Róbert (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Botka Endre (Bp. Honvéd)
Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
21 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
22 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
22 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53