Haladás: megvalósul a terv, lesz meccs a BL-győztes ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.04. 09:45
Megvalósul a korábban megszellőztetett terv, jövő szerdán a 18-szoros olasz bajnok, háromszoros BEK (BL)- és UEFA-kupa-győztes Internazionaléval játszik felkészülési mérkőzést a labdarúgó NB I 15. helyén telelő Haladás – tudtuk meg a szombathelyiek hivatalos honlapjáról.

Szombaton indul ötnapos olaszországi edzőtáborozására a Haladás, a zöld-fehérek főhadiszállása a Milánótól 70 kilométerre található Bergamóban lesz – írja a haladas.hu.

A Hali jövő kedden a harmadik ligás Monzával mérkőzik meg, egy nappal később következik az Internazionale elleni meccs, amelyre a vasárnap esti Inter–Palermo bajnoki megtekintésével (is) hangol a magyar csapat. A Serie A-ban jelenleg a 13. helyen álló milánói együttest Roberto Mancini irányítja, a szakember fia, Andrea Mancini most télen szerződött a szombathelyi klubhoz.

A HALADÁS FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 5.
Edzőtábor: Törökország (Manavgat), január 21–29.; Olaszország (Bergamo), február 7–12.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 22. (Törökország ): Haladás–Tyerek Groznij (orosz) 2–0 (Radó, Gaál B.)
Január 23. (Törökország ): Haladás–Gazovik Orenburg (orosz II.) 1–4 (Rocchi)
Január 25. (Törökország ): Haladás–Qäbälä (azeri) 0–2
Január 27. (Törökország ): Haladás–Pakhtakor Tashkent (üzbég) 1–2 (Németh M.)
Január 29. (Törökország): Haladás–Universtitatea Cluj (Kolozsvár; román) 1–1 (Martínez 11-esből)
Január 31.: Haladás–OFC Gabcíkovo (Bős; szlovákiai III.) – TÖRÖLVE
Február 10., kedd (Monza): Monza (olasz III.)–Haladás, 15.00
Február 11., szerda (La Pinetina): Internazionale (olasz)–Haladás 14.30
Február 14., szombat (Lapincs/Lafnitz): SV Lafnitz (osztrák III.)–Haladás
Február 18., szerda: ?
Február 21., szombat (Nagyszombat): Spartak Trnava (szlovák)–Haladás

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
23 órája

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
Tegnap, 17:22

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29
Ezek is érdekelhetik