PAFC: Fiola januárban Felcsúton kezdheti a felkészülést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.27. 10:25
null
Fiola Attila (balra) tavasszal már a Puskás Akadémia játékosaként állíthatja meg a ferencvárosi rohamokat (Fotó: Veres Viktor)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Paksról távozó Fiola Attila januárban a Puskás Akadémiánál kezdi a felkészülést.

 

A Paks válogatott védője a Nemzeti Sportnak adott korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy a felcsúti együttes szívesen látná a soraiban, majd Haraszti Zsolt, a paksiak ügyvezetője megerősítette a PAFC érdeklődését, és kijelentette, a futballista tárgyalhat a kérővel.

„Még zajlanak az egyeztetések, de Attila tett már annyit a klubért, hogy ha azzal fordul hozzám, a jövőjét szem előtt tartva váltani szeretne, akkor nem állok az útjába. Ha olyan ajánlat érkezik, amely neki és nekünk is megfelel, elengedjük. Így volt ez Böde Dániel és Heffler Tibor esetében is – ez az élet rendje” – mondta még az ünnepek előtt a Nemzeti Sportnak Haraszti Zsolt, a Paks ügyvezetője.

A két klub már megállapodott Fiola átigazolásának ügyében, aki információink szerint a személyes feltételekben is egyezségre jutott a felcsúti együttessel, így januárban már a Puskás Akadémiánál jelentkezik edzésre.

Friss hír, hogy a klub szlovák kapusa, Lubos Hajdúch jelezte távozási szándékát a klub vezetősége felé.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Fiola Attila (Paks), Völgyi Dániel (Győri ETO, szabadon igazolható)

Kleinheisler László (Videoton), Nagy Zsolt (Videoton), Zsótér Donát (Videoton – az őszt a Dunaújvárosban töltötte kölcsönben)

Távozók: Czvitkovics Péter (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Lubos Hajdúch (szlovák)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Fiola Attila (érdeklődnek iránta: Puskás AFC)

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
1 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik