DVSC: „Mintha megátkoztak volna minket”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.29. 13:31
Korhut Mihály, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva játékosa csapata honlapjának, a dvsc.hu-nak elmondta, javítaniuk kell a helyzetkihasználásukon.

Ahogy arról beszámoltunk, a NB I 9. fordulójában hiába vezetett a szezonban még veretlen Paks otthonában a Debrecen, két fölösleges kiállítás megpecsételte a bajnok sorsát. Ahogy arról beszámoltunk, a NB I 9. fordulójában hiába vezetett a szezonban még veretlen Paks otthonában a Debrecen, két fölösleges kiállítás megpecsételte a bajnok sorsát.

„Nem tudjuk, mi van velünk, mintha megátkoztak volna minket. Semmi sem jön össze, pedig most is megvoltak a lehetőségeink, de többször is a kapus kezébe fejeltük a labdát. Ahelyett, hogy visszaszereztük volna a vezetést, a hosszabbításban a Paks harcolta ki a győzelmet. Nagyon bosszantó, mindenkit bántanak természetesen a történtek. A jövőben muszáj lesz javítanunk a helyzetkihasználáson, mert már a kilencedik fordulónál járunk, de még csak hat gólt lőttünk" – mondta a dvsc.hu-nak Korhut Mihály.

A DVSC kilenc forduló után a tabella 10. helyén szerénykedik, a következő fordulóban, szombaton 16 órakor a Budapest Honvédot fogadja a debreceni együttes.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
20 órája

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Rutinos kapus érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:25

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21
Ezek is érdekelhetik