DVTK: Szivics az El-ben leülhet a kispadra; kiszemeltek sora

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.04. 11:30
null
Tomiszlav Szivics az Európa-ligában a kispadról irányíthatja a DVTK-t (Fotó: Veres Viktor, archív)
A Magyar Kupa döntőjében alulmaradó DVTK távozó sportigazgatója, Kovács Zoltán a Nemzeti Sportnak elmondta, az MLSZ által mindennemű sporttevékenységtől fél évre eltiltott Tomiszlav Szivics az Európa-ligában leülhet a kispadra. A diósgyőri klubhoz kapcsolódó hír még, hogy többek között Georges Griffiths, Nagy I Gábor és Németh Márió is szerepel a kiszemeltek között.

 

Mint ismert, Tomiszlav Szivicset, a Diósgyőri VTK vezetőedzőjét fél évre mindennemű, labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta a Magyar Labdarúgó-szövetség a Haladás elleni mérkőzés után tett nyilatkozatáért. A döntés ellen fellebbezett a tréner, a tárgyalásra eredetileg múlt hét pénteken került volna sor, de ez elmaradt.

„Továbbra sem tájékoztattak minket arról, hogy mikor lesz a fellebbviteli tárgyalás – mondta Kovács Zoltán, aki két hét múlva távozik a DVTK sportigazgatói székéből. Helyét Árki Gábor, a legutóbb a Lombard Pápánál dolgozó szakember veszi át. – Úgy tájékozódtunk, hogy bár az MLSZ versenyrendszerében nem vehet részt Tomiszlav Szivics, az Európai Labdarúgó-szövetségében viszont igen, tehát az Európa-ligában ülhet a kispadon."

LOVRIC IS KISZEMELT
A Nemzeti Sport Online már télen beszámolt arról, hogy a Honvéd alapemberének számító Ivan Lovric a szerződése lejártával nyáron távozik Kispestről. A 28 éves horvát futballista azóta sem változtatott elképzelésén, több klubtól is keresték már, a DVTK-nál is szóba került a szerződtetése.
Részleteket itt olvashat!

Mint ismert, a DVTK vereséget szenvedett az Újpesttől a Magyar Kupában, de mivel a lila-fehérek három évig nem léphetnek az európai kupaporondra, a miskolci együttes mutathatja meg tudását az El-ben. A csapat az első körben csatlakozik a sorozathoz, nem kiemeltként, első mérkőzését július 3-án játssza, ezért a játékosok hosszú pihenőre nem számíthatnak, június 20-án már edzésre kell jelentkezniük.

S ha már szabadság... Szárnyra kapott a hír, hogy néhány magyar futballista felháborodásának adott hangot, mert a légiósok hamarabb mehettek pihenni, mint a magyarok.

„Semmilyen felháborodásról nem tudok, érdemes megnézni a Videoton elleni keretünket – folytatta Kovács Zoltán, a székesfehérváriak elleni utolsó fordulóra utalva. – Nenad Rajics nagypapája elhunyt, a kapus természetesen hazautazott, míg két játékosunk, Senad Husic és Zoran Kosztics valóban nem szerepelt a keretben, pihenőt kaptak. Viszont ott volt Ivan Rados, Mohamadou Abdouraman, Augusto Batioja, Miroszlav Grumics és Lazar Marjanovics is, míg William Alves sérüléssel bajlódott."

A közeljövőben hét játékos is Diósgyőrbe szerződhet.

Bognár István, a Mezőkövesd-Zsóry irányító középpályását a fél NB I szeretné, többek között az aranyérmes DVSC-Teva és a DVTK is. A helyzetet nehezíti, hogy a játékosnak még egy évig érvényes a megállapodása az élvonalból búcsúzó csapattal, kivásárlási ára a hírek szerint százezer euró, vagyis körülbelül harmincmillió forint.

ABDOURAMANT A NYÍREGYHÁZA, VADÁSZT A PUSKÁS AKADÉMIA (IS) VINNÉ

A boon.hu információi szerint a labdarúgó NB I-be feljutó Nyíregyháza Spartacus Mohamadou Abdouramant, míg a Puskás Akadémia Vadász Viktort látná szívesen a soraiban. Az érdeklődők helyzetét megkönnyítheti, hogy mindkét futballista szerződése lejár a Diósgyőrnél.

Ugyancsak szóba került az immár a válogatottba is meghívót kapó kapus, Horváth Tamás neve, az ő kivásárlási ára ötvenezer euró, vagyis tizenötmillió forint, de a Nemzeti Sport Online információi szerint a Mezőkövesd kapuvédőjének szerződtetéséhez a játékos iránt már régebb óta érdeklődő Puskás Akadémia közelebb áll.

Ahogy arról már beszámoltunk, Balázs Benjámin felől is érdeklődik a klub, a kaposvári középpályást ingyen vihetnék, csakúgy, mint Nagy I Gábort a Haladástól. Úgy tudjuk, Szombathelyről Németh Máriót is szeretnék megszerezni, s a Lombard Pápa elefántcsontparti csatára, Georges Griffiths nevét is hallani.

Persze távozók is lehetnek, a kameruni Mohamadou Abdouramannak, az ecuadori Augusto Batiojának, Futács Márkónak, Gohér Gergőnek, Zoran Koszticsnak, Ivan Radosnak, Nenad Rajicsnak és Vadász Viktornak is lejár a szerződése.

Vagyis az élet nem állt meg Diósgyőrben...

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Antal Botond (Kaposvár)
Távozott/távozhat: Futács Márkó (Leicester City, Anglia – kölcsönből vissza?), Ivan Rados (horvát), Vadász Viktor (FTC?), Mohamadou Abdouraman (Nyíregyháza Spartacus?), Augusto Batioja (?), Gohér Gergő (?), Zoran Kosztics (?), Nenad Rajics (?)
Kiszemeltek: Balázs Benjámin (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Ivan Lovric (Bp. Honvéd), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Nagy I Gábor (Haladás), Németh Márió (Haladás), Georges Griffiths (Lombard Pápa)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38