NB I: „Furcsa dolgoknak kell történnie, hogy bajnokok legyünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.30. 18:51
null
A Debrecen felülkerekedett a Videotonon (Fotó: Mirkó István)
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 22. fordulójának rangadóján a Videoton hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a listavezető DVSC-Tevától, melynek vezetőedzője, a meccset közvetítő M1-nek nyilatkozó Kondás Elemér szerint megérdemelt győzelmet arattak. A Lokival szemben tízpontos hátrányban lévő fehérváriakat irányító José Gomes úgy véli, a futballban semmi sem lehetetlen, de furcsa dolgoknak kell történnie ahhoz, hogy megnyerjék a bajnokságot.

José Gomes (a Videoton vezetőedzője): – Már a mai meccs előtt is nehéz helyzetben voltunk, most pedig még inkább, hiszen a Debrecennek plusz három pont az előnye. Semmi sem lehetetlen, de nagyon furcsa dolgoknak kell történniük, hogy megnyerjük a bajnokságot. Két hibát követtünk el, a DVSC ezeket kegyetlenül kihasználta. A második félidőben nyomtunk, harcoltak a fiúk, de sajnos nem sikerült betalálnunk. Ilyen a futball, de még bármi megtörténhet. A szurkolók nélkül nincsen foci, őket tisztelnünk kell, és ez mindig így is lesz.

JOSÉ GOMES, KONDÁS ELEMÉR ÉS MÁTÉ PÉTER NYILATKOZATA

Kondás Elemér (a DVSC-Teva vezetőedzője): – Még sok mérkőzés van hátra, de köszönjük a gratulációt. Úgy gondolom, hogy küzdelmes mérkőzést játszottunk, de megérdemelten nyertünk. Mindent megtettünk a győzelemért, a hajrában adódott még egy lehetőségünk a gólszerzésre, az is be lehetett volna lőni, de teljesítettük, amiért jöttünk. Ibrahima Sidibe játéka fontos volt, tudtuk, hogy a Videotonnak magas, jól fejelő játékosai vannak. A végjátékban a fehérváriak rengeteg labdát íveltek középre, de Sidibe nemcsak a kirúgásoknál, hanem a saját kapunk előtt is jó helyen volt. Ha a Győr ellen nyerünk, akkor sem történik semmi. Most egy kicsit örülünk a mai győzelmünknek, aztán holnaptól készülünk a Puskás Akadémia elleni Ligakupa-mérkőzésre.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
Videoton FCDebreceni VSC-Teva
1–2 (Nikolics 15., ill. Caneira 26. – öngól, Máté P. 36.)

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 22 14 6 2 48–22 +26 48
2. Győri ETO 22 11 7 4 36–26 +10 40
3. Videoton FC 22 11 5 6 39–22 +17 38
4. Budapest Honvéd 22 9 6 7 32–25 +7 33
5. Ferencváros 22 9 6 7 35–31 +4 33
6. Pécsi MFC 22 9 6 7 34–31 +3 33
7. Diósgyőri VTK 22 8 9 5 35–29 +6 33
8. Haladás 21 8 8 5 29–24 +5 32
9. Újpest FC 21 7 7 7 36–35 +1 28
10. Puskás Akadémia FC 22 7 6 9 30–39 –9 27
11. Kecskeméti TE 22 6 9 7 26–33 –7 27
12. Lombard Pápa FC 22 7 5 10 25–33 –8 26
13. Mezőkövesd 22 6 4 12 23–38 –15 22
14. MVM Paks 22 4 8 10 25–35 –10 20
15. MTK Budapest 22 4 7 11 22–29 –7 19
16. Kaposvári Rákóczi 22 2 7 13 18–41 –23 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik