Garami: Doll-lal fegyelmezettebb lett a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.08. 11:38
null
Az őszi meccsen a Fradi 2–0-ra legyőzte az MTK-t
Kétszáznegyedszer csap össze egymással bajnoki mérkőzésen az MTK és a Ferencváros. A párosítás ma is örökrangadó, ám a körülmények megváltoztak. A két NB I-es labdarúgóklub évtizedeken keresztül a bajnoki címért versengett, ma azonban más a helyzet.

 

A zöld-fehérek célja a dobogós helyek valamelyikének megszerzése, a IX. kerületben arról álmodnak, hogy ősszel már az új stadionban játszanak nemzetközi kupameccseket. Az előző fordulóban, a Győr ellen 1–1-es döntetlennel mutatkozott be Thomas Doll, a csapat télen kinevezett vezetőedzője, és az utolsó előtti helyezett otthonában csakis a győzelem lehet a cél, még akkor is, ha a mostani MTK már nem az az együttes, amelyik ősszel szerepelt a bajnokságban.

Míg a Ferencvárosnál a kispadon történt változás, a hazaiaknál a játékoskeret erősödött meg: a télen Torghelle Sándor, Vass Ádám és a korábban a Fradiban is futballozó Rodenbücher István igazolt a Hungária körútra.

Persze nem a télen érkezett hátvéd az egyetlen, akinek ferencvárosi kötődése (is) van, a szombati meccs előtt többen nosztalgiázhatnak hazai oldalról. A csapat szakmai igazgatója, Garami József egy évig volt a zöld-fehérek edzője, irányításával Magyar Kupát nyert a klub 2003-ban, míg a bajnokságban második lett.

„Pécsen kezdtem az edzői pályát, és nagyon örülök, hogy több patinás klubnál is dolgozhattam, az Újpestnél, a Győrnél és a Ferencvárosnál eltöltött időszak egyaránt szép emlék – mondta Garami József. – Az ember előbb-utóbb megszereti azt a közösséget, amelyben nap mint nap dolgozik, így volt ez a Fradinál eltöltött szezon alatt is. Jelenleg az MTK sikerénél nincs fontosabb, különösen, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk, minden pontra szükségünk van. Láttam ellenfelünk Győr elleni mérkőzését, szerintem Thomas Doll irányításával fegyelmezettebb lett a Fradi, mint korábban volt, ám ez nem ment a támadófutball rovására. Nagy csata lesz, nem mi vagyunk az esélyesek, de megpróbálunk meglepetést okozni. Erre hazai pályán több esélyünk van, még akkor is, ha ezen a héten készülhettünk rajta először…”

A hazai védelem közepén vélhetően Dragan Vukmir kap helyet. A szerb védő három évig futballozott a Ferencvárosban, két Magyar-Kupát is nyert vele, 2004-ben pedig bajnok lett a zöld-fehérekkel.

„A Fradi mellett a Honvédban és a Debrecenben is szerepeltem, mindenhol értem el sikereket, ám szombaton kék-fehér mez lesz rajtam, így nincs helye a nosztalgiának – jelentette ki Dragan Vukmir. – Az utolsó előtti helyen állunk, nagyon fontos mérkőzés vár ránk, szép is lenne, ha a régi emlékeken merengenék. Az MTK győzelméért hajtok, a bennmaradás a célunk, ehhez pedig létfontosságú a három pont megszerzése.”

MI JUT AZ ESZÉBE AZ ÖRÖKRANGADÓRÓL RODENBÜCHER ISTVÁNNAK? KIRE KELL KÉSZÜLNI PÖLÖSKEI GÁBOR SZERINT? KÖRKÉP: MIT VÁR DÉTÁRI LAJOS, ILLÉS BÉLA ÉS TELEK ANDRÁS? TOVÁBBI RÉSZLETEK AZ MTK–FTC ÉS A TÖBBI SZOMBATI NB I-ES MECCS ELŐTT A SZOMBATI NEMZETI SPORTBAN, AMELYET ELOLVASHAT IMMÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

 

 

LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 7., péntek
19.00
Lombard Pápa–Mezőkövesd 1–1Vad II István
Március 8., szombat
14.00

KTE-Phoenix Mecano–Diósgyőri VTK (Tv: M1)

Németh Ádám
16.00
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd Farkas Ádám
16.00
MTK Budapest–Ferencváros (Tv: Sport1)Andó-Szabó Sándor
18.00
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi (Tv: Sport1) Iványi Zoltán
20.00
Győri ETO FC–Pécsi MFC (Tv: Sport1)Kassai Viktor
Március 9., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Szombathelyi Haladás (Tv: M1)Erdős József
18.30
MVM-Paks–Videoton FC (Tv: Sport2) Fábián Mihály
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva18115242–20+2238
2. Videoton FC18104434–16+1834
3. Győri ETO1887328–20+831
4. Diósgyőri VTK1878330–22+829
5. Ferencváros1884628–27+128
6. Haladás1877427–21+628
7. Budapest Honvéd1875626–23+326
8. Pécsi MFC1875628–280 26
9. Lombard Pápa FC1974823–26–325
10. Kecskeméti TE1866625–31–624
11. Újpest FC1856732–34–221
12. Puskás Akadémia FC1855822–32–1020
13. Mezőkövesd19541022–33–1119
14. MVM Paks1845921–30–917
15. MTK Budapest1837818–21–316
16. Kaposvári Rákóczi18241216–38–2210

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
5 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
13 órája

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
20 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
22 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
23 órája

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:48

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
Tegnap, 7:33

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16
Ezek is érdekelhetik