NB I: Nem lehet tolerálni Balajti flegmaságát - Véber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.08. 10:25
Az NB I 19. fordulójának 1–1-re végződő nyitó mérkőzését követően Véber György, a Mezőkövesd vezetőedzője élesen bírálta támadóját, az egy nullás előnynél ordító helyzetet rontó Balajti Ádámot, míg a Lombard Pápát irányító Tóth Bálint úgy véli, ha úgy játszana az öregfiúkban, ahogy azt labdarúgói tették pénteken, akkor már abbahagyatták volna vele a futballt.

„Nagyon nehéz ezt a mérkőzést higgadtan értékelni. Az első félidőben eldönthettünk volna mindent. Volt négy százszázalékos helyzetünk, és elhibáztuk a tizenegyest is, ezek után mit lehet mondani? Ráadásul az utolsó pillanatban egyenlített a Pápa” – bosszankodott Véber György, a Mezőkövesd trénere, aki nem tudta eldönteni, igazságos-e az eredmény, majd választ adott a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának arra a kérdésére, hogy mi hozta ki a sodrából a lefújás után.Véber György, a Mezőkövesd trénere, aki nem tudta eldönteni, igazságos-e az eredmény, majd választ adott a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának arra a kérdésére, hogy mi hozta ki a sodrából a lefújás után.

Véber György feldúltan értékelt (Fotó: Meder István, archív)
Véber György feldúltan értékelt (Fotó: Meder István, archív)

„Balajti Ádám flegmasága. Nem lehet tolerálni, amit egy nullánál ordító helyzetben megengedett magának, ziccerben csak úgy alábökött a labdának” – mondta a szakember.

Tóth Bálint, a pápaiak vezetőedzője szintén nem rejtette véka alá velős véleményét.

„A játékunk még a kaposvárinál is rosszabb volt az első félidőben. Ha én így futballoznék az öregfiúkban, már abbahagyatták volna velem. Még mindig az idősek, Szűcs Lajos és Kenesei Krisztián játéka a követendő, a többiek nyugodtan nézik: jé, milyen kevesen vagyunk” – értékelt a szakvezető.

„A végén pánikhelyzetben megint megszólalt a mieinknél a vészcsengő, a semmiből tudtunk helyzeteket teremteni. Az egyik oldalon éppúgy büntetett a futball, mint ahogy a másikon is. Maga a pont becsülendő, de ha hasonló módon folytatjuk, a kieső helyekhez is közel kerülhetünk” – tette hozzá Tóth Bálint.

Legfrissebb hírek

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

Megvan a Misleny első sikere, a Mezőkövesd legyőzésével

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 16:47

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Mezőkövesd emberhátrányban játszva hozta el a három pontot Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23