Videoton: José Gomes középpályást még igazolna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.06. 14:10
A szombattól edzőtáborba vonuló Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője, José Gomes a holnapi spanyolországi elutazást megelőzően nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak arról, tervez-e erősítéseket a téli szünetben, hátráltatja-e a felkészülést, hogy több játékosa a válogatottal edzőtáborozott az elmúlt napokban.

A Videoton labdarúgócsapata új játékost még nem igazolt a téli szünetben (hárman kölcsönből tértek vissza), de a helyzet még változhat.

„Szeretnénk még játékost igazolni! – vágta rá kérdésünkre a mai edzést követően a Videoton vezetőedzője, José Gomes. – A vezetőknek már leadtam azon futballisták nevét, akikkel erősíthetnénk. Elsősorban középpályásra lenne szükségünk. Ugyanakkor az sem jelent problémát, ha senki sem érkezik, ugyanis a keretünk így is elég erős.”

Gomes korábban arról beszélt, hogy azért lenne szükség már a télen új labdarúgókra, hogy ezzel már a nyári nemzetközi kupaküzdelmekre, reményei szerint a Bajnokok Ligájára is erősítsenek. Most ugyanis még lenne idő az újak csapatba építésére, a nyáron viszont már sokkal kevesebb idő jutna erre. A portugál szakember kérdésünkre válaszolva a Videoton válogatott játékosairól is beszélt, hiszen Gyurcsó Ádám, Juhász Roland, Kovács István és Sándor György az elmúlt napokban a nemzeti csapattal készült Törökországban.

„Ez most nem nehezítette a mi munkánkat. Ami pedig a jövőt illeti, nekünk természetesen elsősorban mindig a Videoton érdekeit kell szem előtt tartanunk” – mondta a portugál mester.

A Videoton holnap utazik edzőtáborba, február 23-ig készül Spanyolországba. Amint arról már beszámoltunk, a csapattal tart három sérülésből felépülő játékos – Kleinheisler László, Nikolics Nemanja és Paraiba is –, és ott csatlakoznak majd a kerethez a válogatottól visszatérő futballisták is.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Haraszti Zsolt (Puskás Akadémia FC, kölcsönből vissza), Uros Nikolics (Puskás Akadémia FC, kölcsönből vissza), Papp Máté (Dunaújváros PASE, kölcsönből vissza)

Távozott/távozhat:Gyepes Gábor (Sarawak Crocs – Malajzia), Torghelle Sándor (MTK Budapest), Tóth II Balázs (Puskás Akadémia FC, kölcsönbe), Zsótér Donát (Dunaújváros PASE – kölcsönbe?)
Kiszemeltek:
A VIDEOTON TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 11.
Edzőtábor: Spanyolország (Marbella), január 13–30.; Spanyolország, február 7–23.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
1. 19., Benahavis: Videoton–Rijeka (horvát) 2–2 (Nikolics N., Oliveira)
1. 22., Marbella: Videoton–Lokomotiv Plovdiv (bolgár) 1–1 (Nikolics N.)
1. 25., Marbella: Videoton–Dnyipro (ukrán) 0–4
1. 28., Algeciras: Videoton–Otelul Galati (román) 3–3 (Nikolics N. 2, Álvarez)
2. 9.: Videoton–Dinamo Moszkva (orosz)

 

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 11:02

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00

Öt perc alatt két gólt lőtt, majd simán nyert a Videoton Szegeden

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 16:44
Ezek is érdekelhetik