DVSC: az épülő stadion nagy tetszést váltott ki Barcelonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.06. 09:55
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, néhány napos tanulmányúton vett részt Barcelonában a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) küldöttsége, amely elsősorban az FC Barcelona utánpótlásképzését tanulmányozta. A látogatásról Szima Gábor, a DVSC elnöke a klub hivatalos honlapján osztotta meg tapasztalatait, amely során kiderült, hogy az épülő debreceni stadion nagy tetszést váltott ki a helyiek körében.

„Kevés labdarúgóklubnak adatik meg, hogy ilyen részletesen betekintsen a Barcelona utánpótlás-nevelésébe. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy három napig a katalán klub vendégei lehettünk, úgy éreztük, nagy tisztelettel fogadnak bennünket. Az első napon részt vettünk egy több mint hatórás konferencián, amelyen a Barcelona szakemberei tartottak előadásokat. Az ott elhangzottakkal kapcsolatban feltehettük kérdéseinket, amelyekre őszinte és kimerítő válaszokat kaptunk, nem volt tabutéma. Ezután röviden mi is bemutatkoztunk, az épülő új stadion és a pallagi edzőcentrum nagy tetszést váltott ki” – számolt be a dvsc.hu-nak Szima Gábor, aki a küldöttség tagjaival egyetemben a helyszínen tekinthette meg a Barcelona–Valencia spanyol bajnokit.Az első napon részt vettünk egy több mint hatórás konferencián, amelyen a Barcelona szakemberei tartottak előadásokat. Az ott elhangzottakkal kapcsolatban feltehettük kérdéseinket, amelyekre őszinte és kimerítő válaszokat kaptunk, nem volt tabutéma. Ezután röviden mi is bemutatkoztunk, az épülő új stadion és a pallagi edzőcentrum nagy tetszést váltott ki” – számolt be a dvsc.hu-nak Szima Gábor, aki a küldöttség tagjaival egyetemben a helyszínen tekinthette meg a Barcelona–Valencia spanyol bajnokit.

„Tudni kell, hogy a Barcelona edzőközpontja biztonsági őrök által védett terület, mi szerencsére szabadon mozoghattunk, így a nyolcéves gyerekektől a Barcelona B-csapatáig betekinthettünk az edzésekbe és a hétvégi mérkőzésekbe. A Barcelona első csapata szombaton játszott bajnoki találkozót a Valencia ellen – amit szintén volt szerencsénk megtekinteni –, előtte a Camp Nouban edzett, így őket nem láttuk edzés közben” – folytatta a klubelnök.

Szima szerint a Barcelona első keretének magyarországi fellépésére kevés az esély, a B-csapatot ellenben a nyáron szívesen vendégül látnák egy felkészülési torna keretein belül.

„Elmondásuk szerint a Barcelona senkivel sem köt írásos megállapodást, de tudomásunkra hozták, hogy e nélkül is szívesen együttműködnek velünk. A világ egyik legnagyobb, legnépszerűbb és minden tekintetben fantasztikusan felépített klubjával kerültünk kapcsolatba, a jövőben szeretnénk megragadni minden alkalmat, hogy tanulhassunk tőlük. Utánpótláscsapataink egészen biztosan Barcelonában és Debrecenben is megmérkőznek egymással az elkövetkezendő időszakban. A nyáron szeretnénk egy felkészülési tornát rendezni az új stadionban, amelyre meghívnánk a Barcelona B-csapatát. A szurkolók biztosan szívesen látnák Messiéket a nyár folyamán Debrecenben, de ezt fel sem vetettük, hiszen tudjuk, a Barcelona szinte minden játékosa érdekelt valamelyik válogatottban a világbajnokságon” – tette hozzá Szima.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00