FTC: Böde reméli, ezen az úton fognak tovább haladni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.29. 07:44
A Ferencváros NB I-re készülő labdarúgócsapata a beleki edzőtáborban 4–0-ra legyőzte a román másodosztályú Rapid Bucuresti-et. Böde Dániel kétszer, míg Muhamed Besic egyszer volt eredményes. A csatár reméli, ezen az úton haladnak tovább, míg a bosnyák elmondta, egyelőre nem érzi magát otthonosan a jobbhátvéd posztján, de ott teljesít a legjobban, ahol az edző mondja.

„Jól kezdtük a mérkőzést, és az egész találkozót mi uraltuk, az történt, amit mi akartunk – mondta Böde Dániel, a Rapid ellen két gólt szerző csatár a fradi.hu-nak. – Megérdemelten nyertünk. A pálya kiváló volt, az idő is kitűnő volt, rég játszottunk ilyen körülmények között. Jóval masszívabbak voltunk, mint előtte, remélem, ezen az úton tudunk tovább haladni.”

„Egész jó mérkőzést játszottunk, igyekeztünk megvalósítani a kért taktikát, összességében nem teljesítettünk rosszul. A gólomnál nem volt nehéz dolgom, örülök, hogy bement. Az edző jobb oldali védőként is kipróbált, de egyelőre nem érzem magam otthonosan ezen a poszton. Ha az edző azt mondja, akkor itt próbálok a legjobban teljesíteni. Elégedettek vagyunk az edzőtáborral, a szálloda és a körülmények is megfelelőek” – értékelt Muhamed Besic.

A FERENCVÁROSI TC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: Törökország (Belek), január 25-től
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 18.: Ferencváros–Soroksár 5–1 (Busai 2, Gyömbér, Ionescu, Péter A.)
01. 22.: Ferencváros–Dunaújváros PASE 3–3 (Péter A. 2, Mateos)
01. 28., Belek: Ferencváros–Rapid Bucuresti (román II.), 4–0 (Böde 2, Besic, Diallo)
01. 31., Belek: Ferencváros–Irtis Pavlodar (kazah)
02. 03., Belek: Ferencváros–Viborg (dán)
02. 06., Belek: Ferencváros–Sigma Olomouc (cseh)
02. 12.: Ferencváros–DAC (Dunaszerdahely; szlovákiai)
02. 15., Szekszárd: Ferencváros–Pécsi MFC

Legfrissebb hírek

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Böde Dániel 40 – lehetett volna vízi rendőr és Újpest-csatár is

Labdarúgó NB I
2026.10.24. 07:15

Labdarúgás: kikapott Svájctól a leány U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.10.23. 13:29

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
2026.10.13. 23:27

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

„Valami történik” – sejtelmes poszt a Ferencvárostól, főszerepben Böde Dániellel

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 19:25

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37