Ligakupa: csabai siker a tartalékos Kecskemét ellen

2013.11.19. 15:54
A labdarúgó Ligakupa C-csoportjának hatodik fordulójában a továbbjutását már korábban bebiztosító, éppen ezért igencsak tartalékos összeállításban pályára lépő Kecskemét hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a Békéscsabától.

A másodosztályú együttes első találatát a hetedik percben a korábbi KTE-játékos, Tölgyesi Viktor szerezte, aki egy labdaszerzést követően Pozsár Gábor kiugratását váltotta gólra, majd a 35. percben az imént még gólpasszt jegyző rutinos békéscsabai középpályás tekert 20 méterről a kapuba szabadrúgásból.

A Kecskemét – amely jelenleg úgy csoportelső, hogy negatív a gólkülönbsége – kezdőcsapatában egyébként csak két olyan játékos kapott helyet, aki már bemutatkozott az NB I-ben.

LIGAKUPA, 2013–2014
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
C-CSOPORT
KTE-Phoenix Mecano–Békéscsaba 1912 Előre 0–2 (0–2)
KECSKEMÉT: Verebélyi – Szabó T., Sztehlik, Virágh, Bene – Nagy D. (Leo, 71.), Ludasi (Bulajics, 71.), Faragó (Forró, 71.) – Csillag, Vékes, Csima. Vezetőedző: Bekő Balázs
BÉKÉSCSABA: Scsekics – Albert I., Kiprich D., Horváth T., Mészáros L. (Balog Zs., a szünetben) – Lucas (Leucuta, 54.), Király, Zsilinszki, Tölgyesi – Pantovics, Pozsár (Soós J., a szünetben). Vezetőedző: Komjáti András
Gólszerző: Tölgyesi (0–1) a 7., Pozsár (0–2) a 35. percben.

AZ ÁLLÁS
1.KTE-Phoenix Mecano
6
3 1 2
13–14 -1
10
2.Szolnoki MÁV FC 5 3 0 2 13–8 5 9
3. Békéscsaba 1912 Előre
61328–12-46
4. Újpest FC 5 1 2 2 7–7 0 5

 

Legfrissebb hírek

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

A PL-ből kieső Wolverhampton magabiztos győzelemmel rugaszkodott neki a Ligakupának

Angol labdarúgás
2026.08.07. 22:53

Meglepő pofonba szaladt bele a KTE Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:50

NB III: Kuznyecov Szergej lett a Békéscsaba vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 21:27

Békéscsabán nagy a bizonytalanság – Balog Zsolttal szóban megegyeztek, de Kuznyecovval is tárgyalnak

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 10:01

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 13:09

Utánpótlás-válogatott védővel erősített a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 14:05

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26