Újpest: csak hatot ne rúgjunk, mert rossz vége lesz!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.18. 11:20
null
Az Újpest legutóbb a Mezőkövesdnek rúgott egy hatost – azóta képtelen nyerni (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A válogatott mérkőzések miatti szünet után folytatódik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, az NB I küzdelme, így ismét jelentkezünk a fordulók előtti, szokásos statisztikai összeállításunkkal. Érdekességek a 11. forduló elé.


MEZŐKÖVESD–HALADÁS

♦ A Mezőkövesd négy tétmérkőzés óta nyeretlen, de ebből csak kettő volt bajnoki meccs, a másik kettő Ligakupa-találkozó.

♦ A kövesdiek az NB I-ben szeptember 14. (a Honvéd elleni, 2–0-s idegenbeli siker) óta nem tudtak győzni. Előbb otthon kikaptak a Kaposvártól (1–3), majd ikszeltek Pakson (1–1), legutóbb pedig kiadós vereségbe szaladtak bele Diósgyőrben (0–5).

♦ A Mezőkövesd eddigi tíz bajnokija közül kilencen kapott gólt, csak a Honvéd elleni idegenbeli mérkőzést úszta meg kapott találat nélkül.

♦ Odahaza, az átépített stadionban három bajnokit játszott a Kövesd, és összesen három pontot szerzett: a Lombard Pápától és a Kaposvártól kikapott, a másik újoncot, a Puskás FC-t legyőzte (3–1). Otthon mindegyik meccsén kapott gólt.

♦ Előző három tétmeccsét (egy bajnoki és két Ligakupa-találkozó) megnyerte a Haladás.

♦ A szombathelyieknek ebben a szezonban csupán egy olyan bajnokijuk volt, amelyen nem szereztek (Videoton–Haladás 2–0), és szintén egy, amelyen nem kaptak gólt (MTK–Haladás 0–1).

♦ Vendégként 1–2–2 a Haladás mérlege, előző három idegenbeli meccsén (KTE 1–1, Újpest 1–1, Honvéd 1–2) nem tudott nyerni a vasi együttes.

♦ A bajnokságban eddig 16 gólt ért el a Haladás, ennek felét Radó András szerezte. A támadó nyolc találata közül három büntetőből született.

♦ A Haladás negyedszer játszik ebben a szezonban pénteki mérkőzést, és még veretlen ezen a napon: az MTK otthonában 1–0-ra nyert, Kecskeméten 1–1-et játszott, a Lombard Pápát odahaza 3–2-re legyőzte. A Mezőkövesd korábban egy NB I-es bajnokit játszott pénteken, szeptember 27-én, Pakson 1–1-es döntetlent ért el.

♦ A két csapat először találkozik egymással bajnoki mérkőzésen.

VIDEOTON–PUSKÁS AFC

♦ A Videoton a forduló előtt négypontos előnnyel vezeti a tabellát, tíz bajnokijából nyolcat megnyert, csak Debrecenben kapott ki.

♦ A fehérváriak hármas nyerő sorozatban vannak, előző három bajnoki találkozójukon (Kecskemét 1–0, Lombard Pápa 2–1, Újpest 3–0) legyőzték aktuális ellenfelüket.

♦ Utóbbi NB I-es mérkőzésein a Videoton mindig eggyel több gólt szerzett, mint az előző találkozóján. A KTE ellen egyszer, Pápán kétszer, az Újpest ellen háromszor voltak eredményesek a fehérvári játékosok. Folytatódik-e ez a sorozat – azaz a Puskás FC-nek négyet vág-e a Vidi?

♦ A Videoton hatszor játszott otthon ebben a bajnokságban, és mind a hat meccsét megnyerte! Legutóbb az előző kiírás utolsó fordulójában kapott ki hazai pályán, a Pécs ellen 2–1-re.

♦ 270 perce nem kapott gólt hazai pályán a Videoton. Az előző három fehérvári bajnokiján érintetlen maradt a Vidi kapuja, legutóbb a Paks elleni hazai mérkőzés utolsó perceiben Könyves Norbert lőtt gólt a fehérváriaknak.

♦ A szezont gyengén kezdő, újonc PAFC az erősítések után alaposan belelendült, immár öt tétmérkőzés óta veretlen, igaz, ebből csak kettő volt bajnoki meccs. Ám ezt a két NB I-es találkozót – a Ferencváros és a PMFC ellenit – megnyerte.

♦ A Puskás FC az első fordulóban 1–1-et ért el Pápán, azóta nem ikszelt. Vendégként 1–1–4 a mérlege, csak Pécsen sikerült győznie. Valamennyi idegenbeli NB I-es meccsén kapott gólt.

♦ A Dunaújvárosi Kohász (Dunaferr), a Székesfehérvári MÁV Előre és a Gázszer FC után a felcsúti Puskás AFC a negyedik Fejér megyei csapat, amellyel megyei „rangadót” vív az élvonalban a Videoton. Közülük a Felcsútnak és a Gázszernek (volt) ideiglenes otthona a fehérvári Sóstói Stadion.

♦ A Videoton tulajdonképpen a fiókcsapatával találkozik, hiszen a Puskás Akadémia évekig közös utánpótláscsapatokat működtetett a fehérvári klubbal, és a legtehetségesebbnek tekintett játékosok (például Kleinheisler László) a Videotonban folytatják pályafutásukat. A két klub rengeteg labdarúgót adott egymásnak kölcsön az utóbbi években.

LOMBARD PÁPA–MTK BUDAPEST

♦ Egyik csapat sincs jó formában: a Lombard Pápa előző hat bajnokijából ötöt elvesztett, csak a PMFC vendégeként sikerült nyernie, míg az MTK az előző nyolc NB I-es mérkőzésén mindössze négy pontot szerzett a begyűjthető 24-ből (egy győzelem, egy iksz, hat vereség).

♦ Utóbbi három hazai bajnokiját elvesztette a Pápa. A rossz széria a DVTK elleni, öngólos 0–1-gyel kezdődött, az FTC elleni 0–2-vel és a Videoton elleni 1–2-vel folytatódott. Nagy kérdés, hogy szombaton véget ér-e ez a negatív sorozat.

♦ A Pápa ezt megelőzően legutóbb 2011 őszén vesztett el egymás után három hazai bajnokit, akkor az FTC, a Videoton és az Újpest győzött a Veszprém megyei városban. A sorrendben negyedik hazai mérkőzését aztán már megnyerte a Lombard, a Paksot verte meg 1–0-ra, igaz, az a meccs már a téli szünet után, 2012 tavaszán volt.

♦ Vendégként az MTK a leggyengébben szereplő csapat az NB I-ben, a fővárosi kék-fehérek idegenben még nyeretlenek, négy meccsükből hármat elvesztettek, egyedül a diósgyőri fellépésük végződött döntetlenre.

♦ Előző három idegenbeli bajnokiján kikapott az MTK, az NB I-ben vendégként kilenc mérkőzés óta nyeretlen. Legutóbb április 6-án, az Eger „otthonában”, azaz a váci stadionban győzött (3–0).

♦ A forduló előtt 293 perce nem szerzett gólt idegenbeli bajnokin az MTK.

♦ A két csapat Pápán eddig öt élvonalbeli bajnokit játszott egymással, és mind az öt találkozón az MTK győzött. Az eredmények – az időben visszafelé haladva – 0–2, 0–2, 0–1, 1–3, 0–1. Az egyetlen pápai gólt 2006. április 15-én a Lombard brazil légiósa, Elder szerezte. Ha a fővárosban rendezett meccseket is beszámítjuk, akkor kilenc MTK-győzelem és egy döntetlen a mérleg, a Lombard Pápa még nem nyert bajnokit az MTK ellen!

KECSKEMÉT–DEBRECEN

♦ Bár két forduló óta veretlen a Kecskemét, mégsem lehet azt mondani, hogy remek formában lenne, utóbbi nyolc bajnokijából ugyanis mindössze egyet nyert meg, a Győrt győzte le odahaza 1–0-ra.

♦ Pályaválasztóként 2–1–2 a KTE mérlege, az ETO-n kívül a Honvéd ellen (3–1-re) nyert hazai környezetben.

♦ Odahaza a KTE kapta a legtöbb gólt az NB I-es mezőnyben, 13-at. Két nagy zakóba is beleszaladt a csapat Kecskeméten, a Mezőkövesdtől hatot (2–6), a Pécstől ötöt (2–5) kapott.

♦ A Kecskemét ebben a szezonban mind az öt hazai bajnokiján szerzett gólt. A lila-fehérek legutóbb március 30-án, a Pécs ellen nem tudtak otthon betalálni az ellenfél kapujába.

♦ A KTE előző 11 hazai bajnokiján mindig esett legalább egy gól. Legutóbb éppen a DVSC ellen játszott otthon 0–0-t a kecskeméti csapat (március 2-án).

♦ Kétarcú csapat a DVSC. Odahaza kifejezetten jól szerepelnek a debreceniek (hat győzelem, egy döntetlen), vendégként viszont mintha megállna a tudományuk. Eddigi három idegenbeli fellépésük során egyszer (Szombathelyen) ikszeltek, kétszer (Pécsen és Győrben) kikaptak.

♦ Előző négy idegenbeli meccsén nem tudott nyerni a Loki, vendégként legutóbb május 17-én, Pakson győzött (2–1-re).

♦ A KTE 2008 nyarán jutott fel az NB I-be, az élvonalban azóta találkozik a DVSC-vel. A kecskeméti mérleg: három hazai győzelem, egy döntetlen és egy DVSC-siker. Az eredménysor 2008 óta: 3–0, 1–0, 3–0, 0–1, 0–0 – tehát nem volt olyan kecskeméti bajnokijuk, amelyen mind a két csapat szerzett volna gólt.

PAKSI FC–DIÓSGYŐR

A paksi mester, Horváth Ferenc futballozott 
a DVTK-ban is (Fotó: Szabó Miklós)
A paksi mester, Horváth Ferenc futballozott a DVTK-ban is (Fotó: Szabó Miklós)

♦ Három forduló óta nyeretlen a Paksi FC, előbb az MTK-tól kapott ki 2–0-ra, majd ikszelt a Mezőkövesddel és Debrecenben.

♦ A PFC csatára, Simon Attila vezeti a góllistát 11 találattal. A csapat 15 góljából 11-et ő szerzett, azaz a paksi találatok 73 százalékát Simon jegyzi. A tolnaiak utóbbi négy gólját Simon Attila szerezte. A támadó egyébként két szezont lehúzott Diósgyőrben, a 2006–2007-es kiírásban 8, a következő idényben 14 gólt szerzett. Ha így folytatja, megdönti egyéni rekordját.

♦ A Paks remekül, három győzelemmel kezdte a szezont, azóta viszont hét bajnokijából csupán egyet (Kaposvár – 2–0) nyert meg. Ebben a kiírásban másodszor alakult ki hárommeccses nyeretlen sorozata.

♦ Hazai pályán jól szerepel a Paks, otthon még veretlen: háromszor győzött, kétszer ikszelt, valamennyi hazai bajnokiján szerzett gólt, összesen 10-et.

♦ A Paks ebben az idényben már játszott borsodi csapattal: a Mezőkövesd ellen 1–1-et ért el. A Diósgyőr egy héttel később 5–0-ra verte meg a kövesdieket.

♦ Bár a tétmérkőzéseket figyelembe véve véget ért a DVTK veretlen szériája – a Ligakupában múlt szerdán 1–0-ra kikapott az NB II-es Vasas vendégeként –, a bajnokságban még tart a kiváló sorozat: hét forduló óta veretlen a csapat, előző hat NB I-es mérkőzését megnyerte, ráadásul úgy, hogy nem kapott gólt!

♦ A DVTK kapott gól nélküli sorozata a szombati meccs kezdete előtt 556 perce tart, ebből 16 percig Nenad Rajics, 540 percig Ivan Rados őrizte meg érintetlenül kapuját a góltól.

♦ Vendégként 3–1–1 a DVTK mutatója, előző három idegenbeli bajnokiját megnyerte. Hasonló sorozata legutóbb 2005 őszén volt, akkor Pápán, Kaposváron és Győrben győzött, most ugyancsak Pápán, valamint a Puskás FC és – szintén – a Kaposvár vendégeként nyert.

♦ A két csapat eddig 12 mérkőzést játszott egymással az NB I-ben. Az összesített mérleg: négy paksi győzelem, öt döntetlen, három DVTK-siker. Pakson hetedszer találkoznak, a korábbi hat összecsapásból hármat a paksiak nyertek meg, három meccs iksz lett, a Diósgyőr nyeretlen a tolnai városban.

♦ A két csapat párharcában eddig csupán egyszer született vendég siker: 2012 áprilisában a Paks győzött Diósgyőrben.

♦ Érdekes a két edző személye: a paksi szakvezető, Horváth Ferenc 2005 őszén a DVTK-ban futballozott, 13 bajnokin 8-szor volt eredményes. Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr vezetőedzője az előző szezonban a Paks trénere volt.

BP. HONVÉD–PÉCSI MFC

♦ Paksi döntetlenje óta nem ikszelt a Honvéd: előző öt bajnokijából hármat megnyert, kettőt elvesztett, jelenleg kétmeccses győzelmi szériában van.

♦ Pályaválasztóként „kiszámíthatóan” szerepel a kispesti együttes: felváltva egyszer nyer, egyszer veszít. A Pápától kikapott, majd a Puskás FC-t megverte, aztán a Mezőkövesd ellen veszített, majd a Haladást legyőzte. A sorminta alapján ezúttal vereségnek kellene jönnie… Vagy véget ér ez az otthoni széria?

♦ Ebben a szezonban ha a Honvéd hazai pályán gólt szerzett, meg is nyerte a meccsét, ha nem talált be az ellenfél kapujába, akkor kikapott.

♦ Hullámhegyek és -völgyek váltják egymás a Pécsi MFC-nél: a gárda három vereséggel kezdett, majd négy fordulón keresztül veretlen volt, úgy, hogy sorozatban három mérkőzést megnyert. Az előző három találkozón viszont győzelem nélkül maradt: kétszer kikapott, közte ikszelt.

♦ Idegenben három mérkőzés óta veretlen a PMFC: az MTK és a KTE otthonában győzött, Újpesten ikszelt.

♦ Vendégként mind az öt bajnokiján szerzett gólt a Pécs. Kecskeméten öt találatig jutott, a másik négy idegenbeli meccsén egy-egy gólt ért el.

♦ 2005 márciusa óta a Honvéd képtelen Kispesten legyőzni a Pécset. Akkor 2–1-re nyert, az azóta a fővárosban lejátszott négy bajnokijuk (és két Ligakupa-találkozójuk) egyikét sem a fővárosi csapat nyerte meg. Az NB I-es meccseik közül kettő 1–1-re végződött, kétszer a PMFC győzött 1–0-ra.

ÚJPEST FC–GYŐRI ETO

♦ Ne szépítsük: pocsék formában van az Újpest, amely hét tétmérkőzés óta nyeretlen. A bajnokikat tekintve ötmeccses e negatív széria, háromszor kikaptak, kétszer döntetlent játszottak a lila-fehérek.

♦ Úgy tűnik, az Újpestnek nem éri meg egy meccsen hat gólt szerezni, mert csak a „csatát" nyeri meg, a „háborút" elveszíti. A Mezőkövesd elleni 6–1-es siker óta ugyanis képtelen bajnokit nyerni a fővárosi együttes. 2010 őszén már átélt hasonló krízist a csapat, még ha nem is ilyen mélyet. Akkor, a Ferencváros elleni 6–0-s siker után fokozatosan esett vissza a lila-fehérek teljesítménye, következő tíz bajnokijukból hatot elvesztettek és csupán hármat sikerült megnyerniük…

♦ Pályaválasztóként sem villog az Újpest, de legalább pozitív sorozata van: odahaza négy mérkőzés óta veretlen. Igaz, csupán egyszer nyert (a Mezőkövesd ellen), háromszor 1–1-et játszott. Hazai pályán a megszerezhető 15 pontból mindössze hatot gyűjtött be – ez édeskevés…

♦ Az Újpest ebben a szezonban valamennyi bajnoki mérkőzésén kapott gólt. Odahaza mindegyik meccsén szerzett is.

♦ A lila-fehérek csupán a két újoncot, a Puskás FC-t (idegenben) és a Mezőkövesdet (otthon) tudták legyőzni ebben a bajnokságban.

♦ Feljövőben van a Győr. A gyengébb kezdést (az első öt fordulóban nyeretlen volt a csapat) lényegesen jobb folytatás követte: előző öt bajnokijából négyet megnyert az ETO, csak Kecskeméten nem szerzett pontot.

♦ Vendégként az első három fellépésükön veretlenek maradtak a győriek, legutóbbi idegenbeli meccsükön viszont vesztesen hagyták el a játékteret: 1–0-ra kikaptak a KTE otthonában.

♦ A két csapat előző öt bajnokiját kivétel nélkül az ETO nyerte meg. Az Újpestnek csaknem hét éve nem sikerül legyőznie a győri együttest, legutóbb 2006 decemberében, idegenben nyert a zöld-fehérek ellen, 3–0-ra. Azóta 12 bajnokin és két Ligakupa-mérkőzésen nyeretlen maradt ellene. Az Újpest legutóbb 2010 augusztusában szerzett pontot a Győr ellen (0–0 a Szusza Ferenc Stadionban).

♦ A két csapat a 134. bajnoki mérkőzését játssza egymás ellen. A korábbi 133 találkozóból 59-et az Újpest nyert meg, 34-szer döntetlen született, az ETO 40-szer győzött. A gólkülönbség 263–192 az újpestiek javára.

KAPOSVÁR–FERENCVÁROS

Prukner a 2010–2011-es szezonban a 
Fradi szakvezetője volt (Fotó: Török Attila)
Prukner a 2010–2011-es szezonban a Fradi szakvezetője volt (Fotó: Török Attila)

♦ Az NB I-ben sereghajtó Kaposvár ebben a szezonban mindössze egy bajnokin győzött: Mezőkövesden nyert 3–1-re.

♦ Pályaválasztóként rosszul szerepel a Rákóczi: négy otthoni bajnokijából hármat elvesztett (a KTE, a Honvéd és a DVTK ellen), csupán egy pontot gyűjtött (Újpest, 2–2).

♦ Odahaza bajnokin 189 perce nem szerzett gólt a Kaposvár.

♦ A Rákóczi szerezte a legkevesebb (8) és kapta a legtöbb (26) gólt a bajnokságban.

♦ Előző három tétmeccsét elvesztette a Ferencváros. A Győr elleni, 4–1-es Ligakupa-vereség volt a legnagyobb zakó, de a szurkolóknak alighanem sokkal jobban fáj, hogy bajnokin a Puskás FC, valamint Puskás Ferenc klubja, a Honvéd ellen is kikaptak kedvenceik.

♦ A Ferencváros az egyetlen csapat a mezőnyben, amely még nem játszott döntetlent ebben a szezonban: hatszor győzött, négyszer kikapott.

♦ Idegenben 3–0–2 a Fradi mérlege: Pécsen, Győrben és Pápán győzött, Debrecenben és a Puskás FC vendégeként kikapott. Valamennyi idegenbeli fellépésen szerzett gólt.

♦ A két csapat – a tempofradi.hu kimutatása szerint – eddig összesen 22 bajnokit játszott egymás ellen az élvonalban: 5-ször a Kaposvár, 6-szor az FTC győzött, 11 meccs (a találkozók fele!) döntetlenre végződött.

♦ Kaposváron mindössze egyszer sikerült bajnoki meccset nyernie a Ferencvárosnak, még 1977 márciusában, amikor Nyilasi Tibor és Pogány László góljával 2–0-ra győztek a fővárosi zöld-fehérek. A kaposváriak odahaza ötször verték meg a Fradit, öt meccs iksz lett. A gólkülönbség 11–8 a Rákóczi javára. Az eddigi 11 kaposvári bajnokin kevesebb gólt szerzett a Ferencváros, mint az 1942. február 15-i Magyar Kupa-meccsükön, amikor a somogyi megyeszékhelyen 9:1-re győzött az FTC.

Prukner László, a Kaposvár vezetőedzője a 2010–2011-es szezonban a Fradi szakvezetője volt, és bronzérmes helyen végzett a bajnokságban a Ferencvárossal. A következő idényben, augusztus közepén távozott a zöld-fehérektől.

NB I, 11. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Október 18., péntek
19.00 Mezőkövesd–Szombathelyi Haladás (tv: Duna Tv) Szabó Zsolt
Október 19., szombat
14.00 Videoton FC–Puskás Akadémia FC (tv: M1) Solymosi Péter
16.00 Lombard Pápa–MTK Budapest Kassai Viktor
16.00 Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Debreceni VSC-Teva (tv: Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00
MVM Paks–Diósgyőri VTK (tv: Sport1) Vad II István

20.00

Budapest Honvéd–Pécsi MFC (tv: Sport1) Becséri Dániel
Október 20., vasárnap
16.30 Újpest FC–Győri ETO FC (tv: M1) Farkas Ádám
18.30

Kaposvári Rákóczi–Ferencváros (tv: Sport2)

Erdős József
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 10 8 1 1 23– 6 +17 25
2. Diósgyőri VTK 10 6 3 1 18– 8 +10 21
3. Debreceni VSC-Teva 10 6 2 2 23–11 +12 20
4. Ferencváros 10 6 4 15–14 +1 18
5. Győri ETO FC
10 4 4 2 17–10 +7 16
6. Haladás 10 4 4 2 16–13 +3 16
7. MVM Paks 10 4 3 3 15–15 0 15
8. Budapest Honvéd 10 4 2 4 14–12 +2 14
9. Lombard Pápa FC 10 4 1 5 12–14 –2 13
10. Kecskeméti TE 10 3 3 4 14–19 –5 12
11. Pécsi MFC 10 3 2 5 15–19 –4 11
12. Puskás Akadémia FC 10 3 1 6 11–19 –8 10
13. Mezőkövesd 10 3 1 6 14–24 –10 10
14. Újpest FC 10 2 4 4 15–17 –2 10
15. MTK Budapest 10 2 2 6 10–13 –3 8
16. Kaposvári Rákóczi 10 1 1 8 8–26 –18 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik