Fogadási csalás: Szingapúrban elfogták a „Keresztapát”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.19. 07:15
null
Rendőrkézen a fogadási maffia vezére (Képünk illusztráció/Imago)
A szingapúri rendőrség jelentése szerint 14 embert vettek őrizetbe a nemzetközi fogadási csalásokkal összefüggésben. A jelentések szerint köztük lehet az egész világot behálózó szervezet első számú vezetője is.

A szingapúri rendőrök tizenkét férfit és két nőt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szervezőként szerepet játszottak az Európát is behálózó fogadási csalássorozatban. A rendőrség tájékoztatása szerint köztük van az a személy is, akit a szervezet első számú vezetőjének tartanak. Ugyanakkor neveket nem hoztak nyilvánosságra. A 2008 és 2011 közötti időszakra kiterjedő vizsgálatok szerint összesen 680 mérkőzés manipulálása kötődhet a szervezethez, ebből 380-at Európában rendeztek, van köztük vb-selejtező és Bajnokok Ligája-mérkőzés is.

Az európai hatóságok szerint a szingapúri fogadási kartell illegális tevékenysége során játékosokat, játékvezetőket és a futballban szerepet vállaló tisztségviselőket vesztegetett meg világszerte.

A rendőrség az őrizetbe vett személyekkel kapcsolatban semmilyen bővebb tájékoztatást nem adott, így a nemzetiségüket sem lehet tudni. A gyanúsítottak kihallgatása folyamatban van.

„A rendőrség megerősíti, hogy a letartóztatott személyek között van a szervezet feltételezett vezetője is, több más személlyel együtt, akik ellen különböző jogrendszerekben elkövetett, mérkőzések illegális befolyásolása miatt folyik nyomozás" – fogalmaz a szingapúri hatóság közleménye.

A BBC beszámolója megemlíti a szervezet első számú vezetőjének, vagyis a Keresztapának tartott szingapúri Dan Tan (teljes nevén Tan Seet Eng) nevét, akit többek között a magyarországi és olaszországi csalások főszervezőjének is tartanak, de a hatóságok nem erősítették meg (és nem is cáfolták), hogy ő az őrizetbe vett személyek között lenne.

A hírre már az Interpol képviselője, Ronald K. Noble is reagált, aki fontos lépésnek nevezte a nemzetközi fogadási szindikátus felszámolásában a szingapúri hatóságok bejelentését.

Mint ismeretes, Magyarországon éppen tegnap kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken a hazai csalássorozat tárgyalása. A gyanú szerint a hazai irányítók, K. Zoltán és L. Mátyás kapcsolatban álltak a szingapúri vezetővel, Dan Tannal, aki ellen Magyarországon is elfogatóparancs van érvényben.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Nemzeti Sport megkeresésére elmondta: a sajtóból hallottak a szingapúri hírekről, de az ottani hatóságoktól még nem kaptak hivatalos értesítést – erre akkor lesz szükség, ha valóban olyan személyt vettek őrizetbe, aki ellen Magyarországon körözést adtak ki.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy ha Dan Tant tényleg őrizetbe is vették a hazájában, erősen kérdéses, hogy a Szingapúrban politikai kapcsolatokkal is rendelkező, feltételezett „bundavezért” kiadják-e Magyarországnak.

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik