A busztól nem kell tartania a Videotonnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.28. 11:16
null
Busz helyett ezúttal is Szűcs Lajos áll majd a pápaiak kapujában (Fotó: Grnák László)
A Lombard Pápát erősítő Kenesei Krisztián bízik benne, hogy a labdarúgó NB I 9. fordulójában a Videoton ellen pontot, pontokat tudnak szerezni. A Kecskemét csatára, Rajczi Péter pedig úgy véli, hogy egy hibát sem követhetnek el a címvédő Győri ETO ellen.

 

A Pápa legutóbb 2012 tavaszán kapott ki a Videotontól, azóta a bajnokságban egy döntetlen és egy Lombard-győzelem a mérleg, vagyis a fehérváriak nem lehetnek túl nyugodtak, hiszen „mumuscsapathoz" mennek.

„Jól sikerült az utolsó két mérkőzésünk, miért ne folytathatnánk ezt a sorozatot? – kérdezett vissza Kenesei Krisztián. – Láttam a Videoton Kecskemét elleni meccsét, amely kicsit nyögvenyelősre sikerült. Mi természetesen nyerni szeretnénk hazai pályán, de talán a döntetlennél sem sokan keseregnének, hiszen Magyarország egyik legjobb csapata látogat hozzánk. Nem állítjuk be a buszt a kapu elé, de nem is megyünk előre fejetlenül. Okos játékkal szeretnénk megnehezíteni a Videoton dolgát."

A bátor fogadóknak jó esélyt kínál ez a mérkőzés, ugyanis a Pápa esetleges győzelmével a Tippmixpro oddsai szerint pénzük nyolc és félszeresét nyerhetik.

A Kecskemétnek az előző fordulóban sikerült megnehezítenie a Vidi dolgát, ám egy hajrában kapott gól miatt végül pont nélkül maradt Székesfehérváron. A KTE ezúttal egy másik bajnokesélyes gárdával, a Győrrel találkozik. Rajczi Péter bízik a győzelemben.

 

FELSEJLIK AZ ETO-NAK A LILA MUMUS: NYER-E A CÍMVÉDŐ KECSKEMÉTEN?
A fordulóhoz kapcsolódó érdekességeket itt olvashatja el.

„Minden bizonnyal hasonló lesz a forgatókönyv, mint egy hete – mondta a Kecskemét támadója. – Az előző meccsen egyszer hibáztunk és kikaptunk, úgyhogy most már annyit sem szabad. Hazai pályán többet kell támadni, és ez is a tervünk. Az egy hete látott védekezés megismétlése jó alap lehet, ám többet kell elöl vállalni, a középpályásoknak és a védőknek is aktívabbaknak kell lenniük a támadások felépítésében. Nehéz sorozatban vagyunk, de minden pont fontos számunkra. Azon leszünk, hogy szombaton hármat szerezzünk a Győr ellen.”

NB I, 9. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Szeptember 27., péntek
19.00 MVM Paks–Mezőkövesd 1–1
Kassai Viktor
Szeptember 28., szombat
14.00 Lombard Pápa–Videoton (Tv: Duna Tv)
Farkas Ádám
16.00 Kaposvári Rákóczi–Diósgyőri VTK Szabó Zsolt
16.00 Puskás Akadémia–Ferencváros (Tv: Sport1) Németh Ádám
18.00
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport1)
Solymosi Péter

20.00

Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Győri ETO (Tv: Sport1)
Vad II István
Szeptember 29., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–MTK Budapest (Tv: Duna Tv) Erdös József
18.30

Újpest FC–Pécsi MFC (Tv: Sport2)

Bognár Tamás
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 8 6 1 1 18– 5 +13 19
2. Ferencváros 8 6 2 13– 9 +4 18
3. Debreceni VSC-Teva 8 5 1 2 20– 9 +11 16
4. Diósgyőri VTK 8 4 3 1 11– 8 +3 15
5. MVM Paks 9 4 2 3 13–13 0 14
6. Lombard Pápa FC 8 4 1 3 10– 8 +2 13
7. Győri ETO FC 8 3 4 1 13– 8 +5 13
8. Haladás 8 3 4 1 11–10 +1 13
9. Pécsi MFC 8 3 1 4 13–16 –3 10
10. Mezőkövesd 9 3 1 5 14–19 –5 10
11. Újpest FC 8 2 3 3 14–13 +1 9
12. Budapest Honvéd 8 2 2 4 10–10 0 8
13. Kecskeméti TE 8 2 2 4 11–17 –6 8
14. MTK Budapest 8 2 1 5 8–10 –2 7
15. Puskás Akadémia FC 8 1 1 6 6–17 –11 4
16. Kaposvári Rákóczi 8 1 1 6 7–20 –13 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik