Paks: Tököli Dunaújvárosba mehet, Lázok közel az ETO-hoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.25. 15:03
null
Tököli Attila és Lázok János összesen hat gólt szerzett az Újpest ellen – a Megyeri úti meccs paksi hősei távozhatnak <br />(Fotó: Czerkl Gábor, archív)
Az MVM Paksi FC tegnap kezdte el a nyári felkészülést az új vezetőedző, Horváth Ferenc irányításával. A tolnaiak keretében a napokban több változás is várható.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az újonnan érkező Kecskés Tamás, Molnár Péter, Nyári Tibor trió mellett az újpesti Egerszegi Tamással tárgyal a Paksi FC vezetősége, és információnk szerint a középpályás megszerzése továbbra is napirenden szerepel, előrehaladott egyeztetések folynak az ügyében.

Ugyanakkor többen távozhatnak is a csapattól. Néhány hete már jeleztük, hogy Lázok Jánost szerződtetné a Győri ETO, és úgy tudjuk, már nagyon közel kerültek a felek a megegyezéshez.

A paksiaknál több, harminc éven felüli játékosnak lejár a szerződése, közülük a Nemzeti Sport Online információink szerint Tököli Attila visszatérhet korábbi sikerei helyszínére, az NB II-ben újonc Dunaújvároshoz, amellyel 2000-ben bajnoki címet is nyert. Tököli távozása egyben azt is jelentheti, hogy a pécsi kölcsönből visszatérő Simon Attila a következő szezonra biztosan Pakson marad.

A szabadon igazolhatóvá váló játékosok közül a már biztosan távozó Németh Gábor 38, míg Csernyánszki Norbert és Tököli Attila 37, Éger László 36, Vayer Gábor 34, Mészáros István 33, Sifter Tamás pedig 32 éves.

Horváth Ferenc vezetőedző ugyanakkor a Nemzeti Sport Online-nak hangsúlyozta, nála nem az életkor dönt arról, hogy ki játszik és ki nem, ugyanakkor azt nem tagadta a szakember, hogy még jelentős változások várhatóak a keretben.

„Nem számít a kor, aki kiteszi a szívét a pályán, az maradhat. Ugyanakkor nagy változásokra lehet számítani a keretben, nem szeretem az állóvizet, palotaforradalmat akarunk Pakson, olyan csapatot, amely képes meghalni a pályán a sikerért” – nyilatkozta a szakember, aki ma két és félórás edzést tartott. A héten ugyanebben a ritmusban készül a csapat, vagyis naponta egy-egy hosszabb tréninggel, míg jövő héttől már rövidebb, de napi két gyakorlás szerepel a programban.

Horváth nem kívánt arról beszélni, hogy kiket hozhat magával Kecskemétről, de nem cáfolta, hogy korábbi játékosai közül lehet, aki követi.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bohner Roland (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Cziráki Attila (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Kecskés Tamás (Siófok), Molnár Péter (szlovákiai, Győri ETO), Nyári Tibor (Siófok), Nagy István (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Simon Attila (Pécsi MFC, kölcsönből vissza), Tamási Gábor (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Németh Gábor (Haladás vagy Ausztria?), Tököli Attila (Dunaújváros PASE?), Vayer Gábor (Mezőkövesd, ?)
Kiszemeltek: Bertus Lajos (Kecskeméti TE), Egerszegi Tamás (Újpest FC)

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
21 órája

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Az Újpest rengeteg helyzetet és egy büntetőt is kihagyott Pakson... ám így is fölényesen nyert!

Labdarúgó NB I
2025.11.23. 17:59

ETO: az NB II-ben bizonyíthat a kanadai csatár

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 14:35

Brazil harmadosztályú klub jelentette be az FTC-től távozott védőt

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 13:36

Bundesliga-csapatok, Juventus: nagy az érdeklődés Tóth Alex iránt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.21. 11:26

Viselkedése miatt menesztette a Kazincbarcika a nyáron szerződtetett nigériai csatárt

Labdarúgó NB I
2025.11.18. 13:54

Nyáron érkezett, a Videoton máris szerződést bontott a labdarúgóval

Labdarúgó NB II
2025.11.18. 09:49
Ezek is érdekelhetik