NS: Pölöskey hasznosabb, mint Coulibaly?; döbbenet Egerben - hétfő

2013.02.10. 23:46
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Dráma! Két meccs, két győzelem, vagyis eddig százszázalékos a Ferencváros női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája középdöntőjében. Csak sajnos a tekintetben is az, hogy a második meccsen a második játékos dől ki a csapatból, ráadásul Nerea Pena térdsérülése nagyon súlyosnak látszik. Elek Gábor odament hozzá, súgott neki valamit, és megölelte…

Két mérkőzésen tíz gól, ez akkor is dicséretes teljesítmény, ha tudjuk, télvíz idejére időzített kupapárharcban szórta meg ellenfelét a Videoton. Úgy fest, José Gomes nem elégszik meg a biztos védekezéssel. A klub tiszteletbeli elnöke, Kovács Ferenc, valamint az UEFA-kupa-döntős együttes csapatkapitánya, Végh Tibor is üdvözli az új portugál edző törekvéseit. Mert nézőket egyedül szemet gyönyörködtető (támadó)játékkal lehet kicsalogatni a lelátókra.

Elismerően nyilatkozott Pölöskey Péter teljesítményéről és edzésmunkájáról Kondás Elemér vezetőedző a Mezőkövesd elleni (6–2) felkészülési mérkőzést követően. A DVSC-Teva csatára két gólt szerzett szombaton, míg néhány nappal korábban mesterhármasig jutott a Létavértes elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágón (8–0), és jelenleg hasznosabb tagja a bajnokcsapat keretének, mint a góllövőlistát vezető, ám a felkészülésbe két hét késéssel bekapcsolódó Adamo Coulibaly.

Telt ház van ezekben a napokban Belekben, immár a Paks is Törökországban készül. Ezúttal a paksiak háza táján néztünk szét, meglestük, miként pingpongozik Tomiszlav Szivics, hogyan gyúr a bal bicepszére Tököli Attila, és kiderült az is, miért okozott riadalmat a fiatal Juhász Dániel átigazolása.

Alaposan meglepte, sőt megdöbbentette a futballközvéleményt, ami Egerben történt. Egy tisztességesen irányított, jól működő klubmodellt rúgtak fel. A biztosat a bizonytalanért. Nem kértek az eddigi főtámogató Jámbor János pénzéből, helyette a Vác angol tulajdonosa, John Marshall lesz társ a klubot üzemeltető gazdasági társaságban. Nem csoda, hogy Németh Norbert, az Eger kulcsjátékosa enyhén szólva is bizonytalan.

Számos témát érintettünk. Így a hűvös pozsonyi napot, a százötvenes pulzust, az elhízást és a szívfájdalmat. Szűcs Lajossal, a Lombard Pápa rutinos kapusával merültünk el múltban, jelenben és jövőben.

Első magyar labdarúgóként Szalai Ádám jutott el tizenkét gólig egy idényen belül a Bundesligában, a Mainz 25 esztendős középcsatára az egyformán tizenegy gólos Détári Lajost (Eintracht Frankfurt, 1987–1988) és Miriuta Vasilét (Cottbus, 2000–2001) előzte meg. Most sem érdekli a statisztika?

A világbajnok görögök és az olimpiai ezüstérmes spanyolok ellen összesen három győzelmet aratott a női vízilabda-válogatott a világliga selejtezőjében, és utolsó meccsétől függetlenül bejutott a nyolcas fináléba. Merész András szövetségi kapitány egyre fiatalabb játékosokat dob a mély vízbe, ráadásul kitűnő érzékkel. Júniusban jön tehát a világliga fináléja, ami újabb hat meccs a gyakorlásra, de az eddigi jó eredmények miatt teljesíteni is kell.

Megismerkedett egymással a férfiválogatott és új szövetségi kapitánya, Rich Chernomaz. Az összecsiszolódás jól halad, edző és játékos egyaránt optimista, de a világbajnokság azért más téma, mint a megnyert edzőmeccsek. Miért is?

Tartja vezető helyét a férfi BL B-csoportjában az MKB Veszprém, amelynek legutóbbi, Constanta elleni hazai sikeréhez (31–21) a perzsa Iman Dzsamali hat góllal járult hozzá. A még csak 21 éves balátlövő egészséges önbizalommal, mégis szerényen beszélt magyarországi tapasztalatairól, Veszprémről, csapatáról és terveiről. Honosítjuk?

Ez aztán nem kispályás! Boldizsár Imre és a Csillaghegyi MTE jóvoltából huszonnégy amatőr csapat futballozik hétről hétre a Siketek-pályán. A körülmények jók, a meccsek változatosak, a hangulat pedig éppen olyan, amilyennek lennie kell.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
12 órája

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
2026.03.17. 23:55

Makreckis: Egy álmom válna valóra a nyolc közé jutással; Per Johansson: Előbb győzzük le a Fradit, utána számolgatunk

E-újság
2026.03.16. 23:40

Dárdai Pál 50 éves; Negyvenéves az 1986-os magyar–brazil

E-újság
2026.03.15. 23:30

Arne Slot: Kerkez Milos mindig agresszív a párharcokban; A vb-bronzérmes ellen sem lesz könnyű feladata a magyar női kosárválogatottnak

E-újság
2026.03.14. 00:03

A Braga is meghajolt a parádézó Ferencváros előtt; Győzelem nélkül – megégtek a héten az angol klubok a BL-ben

E-újság
2026.03.13. 00:44

Ünnepi Fradi-mez a futballünnepen; Kiss László: 70

E-újság
2026.03.11. 23:50

Megint kikapott Isztambulban az angol bajnok; Guardiola-iskola, technikás futball, európai ambíció jellemzi a Bragát

E-újság
2026.03.10. 23:40
Ezek is érdekelhetik