NB I: 1400 jegyet kap az Újpest az FTC elleni rangadóra

2013.02.19. 18:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy ezernégyszáz újpesti drukker tekintheti majd meg élőben, a vendégszektorban a Ferencváros elleni márciusi bajnokit.

A jövő hét folyamán már megvásárolhatóak lesznek az Albert Flórián Stadionba érvényes belépők a tavaszi Ferencváros–Újpest találkozóra.

Az augusztus 19-i, 2–1-es újpesti sikerrel végződő derbi előtt a Szusza Ferenc Stadion vendégszektorának létszámát a találkozó előtt kilencszáz főben korlátozta a rendőrhatóság. Az Újpest ezt a döntést nem fogadta el, így végül a székek átszervezésével ezernégyszáz helyet tudtak biztosítani a Ferencváros drukkereinek a Szusza Ferenc Stadionban.

A Ferencváros vezetősége a gesztusért cserébe jelezte, hogy a tavaszi visszavágón a szokásos ezerkétszázötven hely helyett ők is ezernégyszáz helyet engednek át az újpestieknek.

A vendégszektorba érvényes belépők egységesen 1400 forintba kerülnek majd, és annak ellenére, hogy a ferencvárosi nézők számára kötelező a szurkolói kártya, az Üllői úton rendezett mérkőzések látogatásához, a vendégszektorba szóló jegyek megvásárlásához regisztráció, vagy szurkolói kártya nem lesz szükséges.

A Ferencváros–Újpest rangadóra a 19. fordulóban, március 10-én, 16.30-kor kerül sor.

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
20 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43