NB I: angol erőnléti edző a Lombard szakmai stábjában

Vágólapra másolva!
2013.01.07. 08:01
Barney Lord személyében angol erőnléti edző került a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard szakmai stábjába – árulta el a Nemzeti Sportnak Zsivóczky Gyula, a pápai együttes vezetőedzője.

– Menynyire alakította át keretet szünetben?
– Eddig három játékostól köszöntünk el, Fellai József Kozármislenyre igazolt, és a szlovén Joze Benko, valamint a lett Aleksandrs Cekulajevs sem a mi játékosunk már.– Menynyire alakította át keretet szünetben?
– Eddig három játékostól köszöntünk el, Fellai József Kozármislenyre igazolt, és a szlovén Joze Benko, valamint a lett Aleksandrs Cekulajevs sem a mi játékosunk már.

– Csapata mindössze tizenhat gólt szerzett az ősszel, ráadásul most a két légiós csatár is eligazol.
– Mert egyikük sem jelentett erősítést. Aleksandrs Cekulajevs nem véletlenül szinte csak a Ligakupa-mérkőzéseken játszott, akkor is csereként, és egyáltalán nem élt a lehetőséggel. Nem zárható ki, hogy további labdarúgók is távoznak, de befejező csatárra mindenképpen szükségem lesz, illetve a két szélen használható támadóra.

– Mi a véleménye a hosszú téli szünetről és a nyolchetes felkészülésről?
– Negyvenhét évesen már nem okoz pluszizgalmat, de mert vezetőedzőként az első téli alapozásra készülök, vártam már ezt a hétfőt. Bízom benne, hogy sérülések nem nehezítik a munkát, és akkor ez a szűk két hónap elegendő lesz rákészülni a tizenhárom tavaszi mérkőzésre. Ráadásul bővült a szakmai stáb, ami nemcsak nekem, a játékosoknak is nagy segítség.

– Kiről van szó?
– Barney Lord erőnléti edzőről, aki a sheffieldi akadémián tanulta a szakmát. Magyarországon a Ferencváros utánpótláscsapatainál dolgozott korábban, és bízom benne, hogy ambiciózus munkájával a játékosok rehabilitációja és erőnléti felkészítése is hatékonyabbá válik.

Legfrissebb hírek

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
17 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 19:32

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:31

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:19
Ezek is érdekelhetik