DVSC: Semmi sem jött most össze - Ferenczi János

2012.09.24. 13:49
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva középpályása, Ferenczi János csereként állt be az Egri FC elleni, 1–0-ra elveszített bajnokin, és habár úgy érzi, Dajan Simac helyzete fordulópont lehetett volna, ezen a napon semmi sem jött össze.

„A mérkőzés egy részét a kispadról néztem. Kívülről úgy láttam, hogy nem kezdtük jól a meccset, tompának éreztem az egész csapatot, de azért próbáltunk előremenni. Volt az a lehetőség, amikor a kapus kiejtette a labdát, és ha azt Simac belövi, könnyebbé vált volna a meccs. A második félidőben már egyértelműen nyomtunk, de kaptunk egy szerencsétlen gólt. Utána a tizenegyest Verpecz István kivédte, utána is mentünk, küzdöttünk, ám semmi sem jött össze. Ilyen csapat ellen, amelyik a védekezésre rendezkedik be, mindig nehéz futballozni. Kondás Elemér azt kérte tőlünk, hogy szélről a beadásokat erőltessük, igazából én is úgy álltam be, hogy minél több beadásom legyen, szerintem megtettem mindent, de nem úgy jöttek a labdák, vagy nem jól érkeztünk, tehát ahogy már mondtam, nem jött össze semmi a csapatnak” – nyilatkozta a fiatal középpályás, Ferenczi János a dvsc.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
4 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
7 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
13 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25