Haladás: Guzmics combizma majdnem elszakadt

2012.08.13. 18:38
Szerencséje volt Guzmics Richárdnak, az élvonalbeli Haladás labdarúgócsapatának védőjének, ugyanis a Siófok elleni 3–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen meghúzódott a combhajlítója, cserét azonban nem kért, könnyen rosszabbul is járhatott volna.

„A tizedik percben egy rossz mozdulatot követően odakaptam a lábamhoz, és fájdalmat éreztem a combhajlítómban. Ma Székesfehérváron voltam Mohácsi János doktornál. Azt mondta, hogy szerencsém volt, mert akár el is szakadhatott volna az izom, és később akár rá is sérülhettem volna. Azt tanácsolta, hogy járjak Szombathelyen ultrahangos kezelésekre, illetve adott egy injekciót, hogy hamarabb gyógyuljak. Jakab Ferenc, a csapat gyúrója is rögtön segítségemre sietett, hiszen idejét nem sajnálva szombaton és vasárnap is eljött kezelni" – nyilatkozta Guzmics Richárd a haladasfc.nyugat.hu oldalának.

A Haladás 25 éves belsővédője szeretne már pályára lépni szombaton a DVTK ellen, játéka egyelőre kérdéses.

Legfrissebb hírek

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Torna: a magyar férfiválogatott kapitánya szerint a döntőbe jutás sem lehetetlen Szombathelyen

Torna
2026.09.15. 13:14

Az Esztergom fölényes győzelemmel kezdte a női kézilabda-bajnokságot Vácon

Kézilabda
2026.09.05. 18:36

90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

Képes Sport
2026.07.05. 10:06

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

A Debrecen és a Vác is ötgólos győzelmet aratott a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.04.04. 19:48

Pődör Rebeka 13 gólja is kevés volt az Esztergom ellen

Kézilabda
2026.03.18. 19:44

Több mint nyolcvanmilliárdos támogatást kapott a vasi sport

Egyéb egyéni
2026.03.09. 20:45