Felkészülés: a Debrecen vesztett, a francia próbázó sikert aratott

Vágólapra másolva!
2011.07.02. 19:50
Címkék
A labdarúgó NB I rajtjára készülő Debreceni VSC szombat délután hazai pályán 2–1-re kikapott a legutóbbi idényben a román bajnokság másodosztályában szereplő FC Bihortól próbajátékosok tesztelésére szánt felkészülési mérkőzésen.

A szombat délelőtt egy edzőmérkőzést már megnyerő debreceniek soraiban ezúttal három próbajátékos kapott helyet. A Loki hivatalos honlapjának helyszíni beszámolója szerint a francia középpályás, Selim Bouadla nagyon harcosan futballozott, a közönség többször is tapssal jutalmazta a játékát.A szombat délelőtt egy edzőmérkőzést már megnyerő debreceniek soraiban ezúttal három próbajátékos kapott helyet. A Loki hivatalos honlapjának helyszíni beszámolója szerint a francia középpályás, Selim Bouadla nagyon harcosan futballozott, a közönség többször is tapssal jutalmazta a játékát.

Szerepet kapott még egy szerb középpályás, a 19 éves Milan Susnjar, valamint visszatért a holland középpályás, Adnan Alisic, akinek a dvsc.hu szerint jó esélye van arra, hogy szerződést kapjon. A bosnyák támadót, Stevo Nikolicot nem tudta tesztelni a szakmai stáb, mivel egy nappal korábban megsérült.

Történt sérülés a mérkőzésen is: Stefan Mardare bokája az első félidő derekán kifordult, Fodor Marcell állt be a román légiós helyére.

A vendég nagyváradiak lendületesen kezdtek, helyzeteket alakítottak ki, ám kezdeti fölényük után a Loki fokozatosan feljött. A szünet után Yannick találatával a DVSC megszerezte a vezetést, ám a labdát többet birtokló vendégek végül fordítottak.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DEBRECENI VSC-TEVA–FC BIHOR (romániai) 1–2 (0–0)
Debrecen, Vágóhíd u. V: Solymosi
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Simac, Mardare (Fodor, 29.), Ferenczi J. – Dombi (Varga J., 46.), Spitzmüller, Bouadla (Susnjar, 73.), Yannick – Szilágyi, Coulibaly (Alisic, 46.)
G: Yannick (47.), ill. R. Pop (69., 78.)
Forrás: dvsc.hu
Legfrissebb hírek

Felkészülés: kétgólos vereséget szenvedett a cseh kupagyőztestől a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:02

„Krznarral a Fradival is versenyre kelhet az Újpest. A DVSC és a ZTE nem fog kiesni” – új fejezet indul

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 15:19

Nem bírt a Loki a kolozsvári csapattal Ausztriában

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 20:39

A DVSC-t az Athletic Bilbao volt játékosával is hírbe hozták

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 14:07

Svédországban folytatja a Debrecentől távozó védő – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 12:35

Búcsúmeccsen köszönnek el a visszavonuló magyar válogatott védőtől

Labdarúgó NB II
2025.06.26. 17:33

Debrecenben rendezik meg az V. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Tornát

Minden más foci
2025.06.25. 16:16

A spanyol élvonalba szerződött a DVSC egyik legjobbja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.24. 22:55
Ezek is érdekelhetik