Scasny: A győzelem volt az elsődleges, mindegy, milyen játékkal!

2011.03.09. 09:33
null
Csúcsforgalom: kiegyenlített meccsen a paksiak fájlalhatják, hogy nem „fogtak pontot” (Fotó: Balázs Bence)
Tavasszal eddig nem sok sikerélmény érte a címvédő DVSC-TEVA szurkolóit és labdarúgóit, kedden viszont a Loki győzött a Paks ellen az NB I 17. fordulójából elhalasztott mérkőzésén – ezzel pontszámban beérte a tolnai csapatot, hátránya kilenc pont a listavezető Videotonnal és három a második helyezett Ferencvárossal szemben. Zdenek Scasny szerint ezen a meccsen egy dolog számított: a három pont megszerzése.

„Aki futballozott vagy bármi mást sportolt, tudja jól, miért is volt számunkra ezen a mérkőzésen csakis a győzelem a fontos. Fel kellett állnunk a kecskeméti pofon után. Ismétlem, számunkra a győzelem volt az elsődleges, mindegy, hogy milyen játékkal. A Paks alaposan megnehezítette a dolgunkat, masszívan védekezett, és jól járatta a labdát, ráadásul a vezetést is megszerezte. Csapatom lelkierejét bizonyítja, hogy talpra tudott állni – és fordított" – mondta Zdenek Scasny, a DVSC cseh vezetőedzője.

Kollégája, Kis Károly meglehetősen zaklatottan érkezett a mérkőzés utáni értékelésre.

„A mutatott játék alapján megérdemeltünk volna legalább egy pontot, de hiába vezettünk, a döntetlent sem sikerült megtartanunk. Már az első félidőben is arra törekedtünk, hogy minél többet legyen nálunk a labda, de sok pontatlanság volt a játékunkban, így akcióink többsége hamar elhalt. A második félidőben a vezető gólunkig úgy játszottunk, ahogy végig szerettünk volna. Vezetést szereztünk, örülök neki, hogy olyan variációból, amelyet sokat gyakorolunk. Sajnos nagyon hamar jött az egyenlítés, így nem tudtunk azon az ösvényen tovább haladni, amelyen a szünet után elindultunk" – nyilatkozta.

Szolnokon a sereghajtó a 73. percig győzelemre állt, de Vitalijs Melnicenko csúnya hibája pontokba került – Simon Antal vezetőedző távolinak látja a bentmaradást jelentő helyeket...

„Ezen a pályán rengeteg fölösleges mozgást végeztünk, ez kivette belőlünk az erőt, nem tudtunk mindig odaérni az ellenfél kapuja elé. Két mérkőzésen egy pontot szereztünk, vagyis indulhattunk volna jobban is. Az elmúlt hetekben-hónapokban sokat dolgoztunk a klub vezetőségével azon, hogy a tartásunk a bajnokság végéig megmaradjon. Bízom benne, ennek eleget tudunk tenni. Ha egy ilyen meccset, mint a Lombard elleni, győzelemmel tudnánk zárni, aztán pedig idegenben képesek lennénk a bravúrra, akkor hat ponttal meg tudnánk indulni. Így azért messze vagyunk a bentmaradást jelentő helyektől" – értékelt.

Véber György számára félig tele van a pohár, úgy érzi, értékes az egy pont.

„A látottak alapján elégedettnek kell lennem. A futballistáinknak nem ízlett a talaj, kicsit azonban fel kell mentenem őket – ezúttal tényleg nem volt egyszerű játszani. Számomra érthetetlen, miért nem futballozhattunk március huszonhatodikán, ahogy a két klub megegyezett. A kapott góloknál valóban nagyokat hibáztunk. Az első gólnál negyven métert szállt a labda, még csak nem is lőtték be, hanem ívelődött, ilyen gólt egyszerűen nem lehet kapni. Ami pedig a Szolnok tizenegyesét illeti, sajnos ott is hatalmasat hibáztunk" – mondta.

LABDARÚGÓ NB I
A 17. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Debreceni VSC-TEVA–Paksi FC 2–1 (Éger – öngól 59., Czvitkovics 82. – 11-esből, ill. Éger 57.)
Szolnoki MÁV FC–Lombard Pápa 2–2 (Némedi 39., 63. – a másodikat 11-esből, ill. Marics 27. – 11-esből, Bárányos 73.)
AZ ÁLLÁS
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/18,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe Ez a blokk a cikkszerkesztőben nem tud megjelenni, de a front-enden látszani fog ebben a pozícióban
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
21 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
21 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
23 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31