Debrecen: finn gólkirályt tesztel Herczeg András klubmenedzser

2010.11.29. 11:43
null
Kokko (középen) a legutóbbi szezonban az Európa-liga selejtezőjében is pályára lépett (Fotó: Action Images)
Az orosz-finn állampolgárságú, korábbi finn élvonalbeli gólkirály, Aleksandr Kokko próbajátékra érkezett  Debrecenbe – adta hírül a DVSC labdarúgócsapatának hivatalos honlapja.

Ma délelőtt egy orosz-finn állampolgárságú támadó érkezett Debrecenbe próbajátékra. A 23 éves, ötszörös finn U21-es válogatott Aleksandr Kokko a Szovjetunióban született, de profi labdarúgó karrierjét már Finnországban kezdte el, 17 évesen mutatkozott be az élvonalbeli FC Jazz együttesében – olvasható a DVSC hivatalos honlapján.

A 189 centi magas támadó 2007-ben szerződött a FC Honkához, egy évvel később a finn élvonalbeli bajnokság gólkirálya lett 13 találattal. Még ebben az idényben Finnországban az év támadója és az év fiatal játékosa lett. Csapata ráadásul a második helyen végzett, és indulhatott az Európa-ligában, ahonnan három forduló után búcsúzott, miután a spanyol Racing Santander 2–0-s összesítéssel jobbnak bizonyult. Kokko négy nemzetközi mérkőzésen lépett pályára.

A csatár az élvonalban 2010-ben nyolc meccsen két gólt szerzett és négy gólpasszt adott. Augusztusban a finn másodosztályú FC PoPa együtteséhez került kölcsönbe, ősszel a másodosztályban öt találatig jutott.

Arról egyelőre nincs hír, hogy Kokko meddig marad Debrecenben. A finn futballista már a sokadik csatár, aki ősszel próbajátékra érkezett a hajdúsági városba, eddig egyikük sem kapott szerződést.

KOKKO 2008-AS TELJESÍTMÉNYE
 

 

Legfrissebb hírek

DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB I
17 órája

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54

A Loki–Fradi rangadón az aranyérem sorsa is tét

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 10:49

A Debrecen és a Vác is ötgólos győzelmet aratott a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.04.04. 19:48

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30

Ismét elszakadt Szabó Nina keresztszalagja

Kézilabda
2026.04.02. 12:00

Lang Ádám: Mintha színpadra lépnénk a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 08:06
Ezek is érdekelhetik