Haladás: Aczél tettekkel szeretné bizonyítani alkalmasságát

2010.10.18. 14:42
A Szombathelyi Haladás vasárnap kinevezett új vezetőedzője, Aczél Zoltán összességében jónak tartja a keretet, de télen erősítene. A szakember a Haladás hivatalos honlapjának adott interjúban elmondta: mindenképpen találkozni akar a szurkolókkal.

„Nem fog meglepetésként érni, ha a kudarcok, a sok vereség után egy összetört együttes fogad ma. Az, hogy most lelkileg és mentálisan is felrázzuk a csapatot, az egyik legfontosabb teendő” – nyilatkozta Aczél a szombathelyihaladas.hu-nak.

„Remélem, senki sem fogja hatásvadásznak tartani, mert én a lehető legkomolyabban mondom, hogy le kell ülni a szurkolókkal. Azt kértem a vezetőktől, hogy csütörtökön legyen egy ankét, amelyen találkozhatunk, megbeszélhetjük a problémákat. A drukkerek ugyanúgy a Haladáshoz, hozzánk tartoznak, mint bárki más. Tudom én, hogy nem mindenki fogad örömmel, hogy vannak, akik nem örülnek annak, hogy én jövök, de állok elébe a beszélgetésnek. Utána meg tettekkel szeretném bizonyítani, hogy alkalmas vagyok a feladatra” – tette hozzá.

Aczél Zoltán elmondta: bár jónak tartja a játékoskeretet, a télen meg akarja erősíteni a szombathelyi gárdát. Aczél segítője Székely Tibor lesz (szóban már megállapodott a klubbal), a kapusedző személyéről még nem született döntés.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.30. 09:07

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18
Ezek is érdekelhetik