MLSZ: sportszerűtlen magatartás miatt fegyelmi eljárás indul Rajczi ellen

2010.03.02. 19:50
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a múlt szombati Újpest FC - Győri ETO FC bajnokin történt sportszerűtlen magatartás miatt fegyelmi eljárást rendelt el az újpesti Rajczi Péter ellen, s jövő keddi ülésére beidézte a játékost, aki a televíziós felvétel alapján rálépett földön fekvő ellenfelére.
RAJCZI: EZ ABSZOLÚT VÉLETLEN ESET!

Rajczi Péter a Nemzeti Sportnak cáfolta, hogy szándékos lett volna cselekedete.

„Ez abszolút véletlen eset – mondta. – Elém esett a győri védő, miközben én a felpattanó labdát néztem, arra mozdultam, amikor véletlenül ráléptem. Még vigyáztam is rá, mert átdobtam magam rajta, nehogy sérülést okozzak. Ezt az esetet felfújni szerintem felháborító" – mondta.

„Az újpesti csatárral való „találkozónk" folyamán szerencsére nem szenvedtem sérülést, a rúgás miatt a fejemet viszont még mindig érzem. De a kellemetlen szituáció helyett inkább azt tartom lényegesnek, hogy megnyertünk egy nagyon fontos meccset" – nyilatkozta az etofc.hu-nak, a győriek hivatalos honlapjának Eugene.

További véleményeket itt olvashatnak az esetről!

 A FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI
SOPRONI LIGA
Rigonato Rodrigues Diego (Budapest Honvéd) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás 
Maróti Béla (Kaposvár) - mint visszaeső - 2 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás 
Csordás Csaba (Kecskemét) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás 
Alempijevic Aleksandar (Kecskemét) - mint visszaeső - 3 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás 
Csábi József pályaedző (Budapest Honvéd) írásbeli figyelmeztetés
 
FÉRFI FUTSAL BAJNOKSÁGOK
Tihanyi Csaba (Mezei Vill) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás 
Domokos Imre (Gyöngyös) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás 
Sárdi Máté (ETO FC) - mint visszaeső - 3 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás 
László Gábor (Mezei Vill) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
Leskó Imre (ETO FC) 8 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
Kis János sportszakember (Euro Global) visszaesőként súlyosan sportszerűtlen magatartása miatt március 31-ig szóló mindennemű, a futsallal kapcsolatos sportszakmai tevékenységre vonatkozó eltiltást kapott.
 
SZÍNES LAPOK MIATTI PÉNZBÜNTETÉSEK
Budapest Honvéd 36 000 Ft 
Diósgyőr 30 000 Ft 
Kecskemét 42 000 Ft.

Legfrissebb hírek

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
10 órája

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
13 órája

Umathum Ádám: Mindent megteszünk, hogy a csoportkörben, Európában tudjunk szerepelni

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:53

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 15:08

NB I: Szlovéniában folytatja az Újpest grúz védője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:48

NB I: hosszabbított az Újpest saját nevelésű játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 10:29
Ezek is érdekelhetik