Két korábbi BEK-győztes csapat is bekapcsolódik a BL-küzdelmekbe

2007.07.26. 21:53
A keddi, illetve a szerdai játéknapot követően kialakult a labdarúgók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a Bajnokok Ligájában a selejtező második fordulójának a párosítása. A magyar bajnok Debrecen mellett a sorozat - illetve leánykori nevén BEK - két korábbi győztese, a román Steaua Bucuresti és a szerb - akkor még jugoszláv - Crvena zvezda is bekapcsolódik a küzdelmekbe, emelve annak egyébként sem gyenge színvonalát.
A román Steaua az utóbbi kiírásban a BL-csoportkörig vitte, majd az UEFA-kupába való átsoroláskor csak a későbbi győztes Sevilla búcsúztatta őket
A román Steaua az utóbbi kiírásban a BL-csoportkörig vitte, majd az UEFA-kupába való átsoroláskor csak a későbbi győztes Sevilla búcsúztatta őket
A román Steaua az utóbbi kiírásban a BL-csoportkörig vitte, majd az UEFA-kupába való átsoroláskor csak a későbbi győztes Sevilla búcsúztatta őket
A román Steaua az utóbbi kiírásban a BL-csoportkörig vitte, majd az UEFA-kupába való átsoroláskor csak a későbbi győztes Sevilla búcsúztatta őket

A Miroslav Beránek irányította hajdúságiakra a svéd Elfsborg vár, amely minimális különbséggel, összesítésben csupán 1-0-lal búcsúztatta az északír Linfield csapatát.

A bukarestiek 1986-ban, Sevillában nagy meglepetésre tizenegyes-párbajban verték a tulajdonképpen hazai közönség előtt pályára lépő, abszolút favorit Barcelonát. A román bajnokságban legutóbb ezüstérmes Steauára a BL-ben a lengyel bajnok Zagłębie Lubin vár, amely erőnyerőként szintén kihagyta az első kört.

A szerb bajnokságot immár 25-ször megnyerő Crvena zvezda viszont azzal az észt Levadiával mérkőzik meg, amely a selejtező első fordulójában az idegenbeli 1-0-s győzelmével búcsúztatta a macedón Pobedát. A belgrádiak legnagyobb ellenfele minden bizonnyal saját közönsége lesz, amelynek heves vérmérséklete ugyan nem mérhető a városi rivális Partizan fanatikusaiéhoz, de mindenképpen megfontolásra ad okot, hogy utóbbiak hiába nyertek az UEFA-kupa selejtezőjében, idegenben 6-1-re, szurkolói botrányai miatt simán kizárta őket az európai szövetség.

A BL-selejtezőben két együttes, a bosnyák Szarajevo és a moldovai Sheriff kiütésessel búcsúztatta ellenfelét, a máltai Marsaxlokk, illetve az andorrai Rànger'st.

Előbbiek a belga KRC Genk, utóbbiak a török Besiktas ellen veszik fel a küzdelmet a 2. fordulóban, amelynek esélyesei bizony éppen a kiemeltek.

A selejtező 2. fordulójának legpikánsabb párosítása a Žilina (szlovák)-SK Slavia Praha (cseh) párharc ígérkezik, előbbi első, utóbbi második helyen végzett hazája bajnokságában.

Az osztrák Salzburgnál komoly összeget áldoz a főszponzor a csapatra, a lett Ventspils elleni párharc esélyeseiként egy lépéssel közelebb kerülhetnek az általuk is olyannyira áhított, ám eddig még el nem ért BL-főtáblához. Tavaly a 3. fordulóban a spanyol Valencia jelentett az akkor méhg a Trapattoni-Mätthaus kettős által irányított gárda számára túl nagy, megoldhatatlan feladatot.

A komoly múlttal és eredménysorral - 51 bajnoki cím, 31 Skót Kupa-siker és 1972-ből egy KEK-győzelem - rendelkező skót Rangers is bekapcsolódik a küzdelmekbe, ellenfele a szerbektől való leválás utáni első önálló montenegrói bajnokságot nyerő Zeta lesz.

SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ (JÁTÉKNAPOK: JÚL. 31.-AUG 1. ÉS AUG 7-8.):
DVSC-TEVA (magyar) Elfsborg (svéd)
Pjunyik (örmény) FC Shakhtar Donetsk (ukrán)
FK Crvena Zvezda (szerb) Levadia (észt)
Rangers FC (skót) Zeta (montenegrói)
Zagłębie Lubin (lengyel) FC Steaua Bucuresti (román)
KRC Genk (belga) Szarajevo (bosnyák)
Ventspils (lett) FC Salzburg (osztrák)
Astana (kazah) Rosenborg BK (norvég)
Hafnarfjördur (izlandi) BATE (fehérorosz)
FC København (dán) Beitar Jerusalem FC (izraeli)
Žilina (szlovák) SK Slavia Praha (cseh)
Tampere (finn) PFC Levski Sofia (bolgár)
Domžale (szlovén) Dinamo Zagreb (horvát)
Beşiktaş JK (török) Sheriff (moldovai)
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
2026.09.21. 10:56

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Háborús bűnöst éltető molinókat osztott meg hivatalos közösségi oldalán a Crvena zvezda

Európa-liga
2026.08.28. 08:06

Hiába a négygólos hátrány a Celtic ellen, a LASK-nak innen is összejött története első BL-főtáblája

Bajnokok Ligája
2026.08.25. 23:40

Őrült párharc lett belőle, a Diósgyőr korábbi edzője BL-főtáblás lett azeri csapatával

Bajnokok Ligája
2026.08.25. 21:38

BL-résztvevő csapatot győzött le a DVSC női kézilabdacsapata, az ETO lesz az ellenfele a döntőben

Kézilabda
2026.08.21. 21:55