Női kosár Euroliga: a magyar modell – megnőtt a Sopron nemzetközi elismertsége

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
2021.04.20. 10:09
null
Íme, a Sopron Basket kezdő ötöse a Fenerbahce elleni Euroliga-bronzmérkőzésen (Fotó: Sopron Basket/Tóth Zsombor)
Az utóbbi időben alaposan megnőtt a Sopron nemzetközi elismertsége, amelyért a klub a pályán és azon kívül egyaránt nagyon sokat tett.

 

Egymást követő három megrendezett Euroliga final fourban vehetett részt a Sopron Basket 2018 óta, a második hely után kétszer végzett a negyedik helyen. A teljesítmény önmagáért beszél, de érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan alakult a 2019-es magyar bajnok 2020–2021-es nemzetközi idénye.

Eleinte kifogástalanul, hiszen hét mérkőzésen keresztül nem talált legyőzőre az együttes. Ebben közrejátszott, hogy ötöt hazai pályán (igaz, közönség nélkül), a Novomatic Arénában játszhatott a csapat, ami a klub nemzetközi reputációjának emelkedését is igazolja. Két korábbi négyes döntő után három buborékot is megrendezhetett Sopron városa, ráadásul mindegyiket kifogástalanul. Ha összehasonlítjuk, amit legutóbb, a Lyon elleni negyeddöntő alkalmával tapasztalhattunk, és azt, amit átéltünk a múlt héten Isztambulban, a magyar helyszín kiütéssel nyer. Míg a török metropoliszban – tényleg csak apró túlzással – egy járókelő kérdezés nélkül eljuthatott a Volkswagen Arena öltözőihez, és kérhetett autogramot mondjuk az UGMK Jekatyerinburgban szereplő MVP-től, Breanna Stewarttól, addig Sopronban még a konyhai kisegítő is buborékban élt néhány napig.

A hét győzelem után három vereséget szenvedett el Gáspár Dávid együttese. Az első belefért, hiszen 28 pontos előnnyel kezdte a csapat a Lyon elleni párharc visszavágóját, a második viszont nagyon fájdalmasnak bizonyult. A Sopront 2017 és 2019 között gardírozó spanyol Roberto Íniguez kihasználta, hogy jól ismeri a mieinket, megfelelő taktikát dolgozott ki, amit remek képességű játékosai meg is valósítottak a final four elődöntőjében, így a Perfumerías Avenida Salamanca jutott a döntőbe. A spanyoloknak egyébként hosszabb a kispadjuk a Sopronénál (ez igaz a másik két csapatra is), amelynek szakmai stábja zömmel hét, néha nyolc játékost rotált, a legtöbb játékperc Jelena Brooksnak jutott. Az évad legjobb soproni kosárlabdázója az Euroligában Tina Krajisnik volt, aki a teljesítményindex és a lepattanók terén első, blokkban és labdaszerzésben második, a pont­átlagot illetően harmadik, és a szám­adatoktól függetlenül nagyon kiegyensúlyozott, magas színvonalú játékot láthattunk tőle. A fiatal magyarok áttörése még várat magára, bár Czukor Dalma már megvillantotta oroszlánkörmeit, ő és a három Varga (Alíz, Kamilla és Sára) egyelőre messze vannak attól, hogy az európai színpadon alapemberek legyenek.

Azt az idény előtt is lehetett tudni, hogy a Sopron Basket rotációja szűkös, de ha megússza sérülés nélkül, sokra viheti. Ez így is történt, Határ Bernadettet négy mérkőzésen át az amerikai-montenegrói Glory Johnson helyettesítette, míg Gabby Williams csupán a bronzcsatát mulasztotta el. A szinten tartáshoz egy-két emberrel biztosan bővíteni kell a keretet, amelyről májusban – Török Zoltán ügyvezető szokásait ismerve – minden pontos részletet megtudhatunk.

Legfrissebb hírek

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
8 órája

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
21 órája

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
2026.09.22. 15:03

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

Laczka Miklós: Irreális elvárás, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk

Kosárlabda
2026.09.16. 11:01

Sorozatban ötödször lett aranyérmes az Egyesült Államok a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.13. 22:12