Ez egy ilyen hét: a Bayern München a kosár Euroliga keretében is győzött Párizsban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.11.06. 23:56
null
Xavier Rathan-Mayes öt jó triplával segítette győzelemre a Bayern Münchent a francia fővárosban (Fotó: Getty Images)
Csütörtök este győzelemmel válaszolt a Crvena zvezda előző napi sikerére a Hapoel Tel-Aviv, így a két csapat pillanatnyilag azonos mérleggel (hét győzelem, két vereség) vezeti a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszi tabelláját. A Bayern München a Paris ellen folytatta jó sorozatát, szintén lendületben maradt a Baskonia, a Monaco hosszabbításban nyert a Maccabi Tel-Aviv ellen, és győzött a címvédő Fenerbahce is.

A szarajevói közvéleményt nem kápráztatta el a döntés, amelynek értelmében csütörtök este a Dubai Basketball az ő városukban fogadta a Hapoel Tel-Avivot. A gázai eseményekre hivatkozó tüntetők szerdai akciója ellenére a ligaújoncok csatáját lejátszották, és Elijah Bryant 25, valamint Vaszilije Micics 19 pontjára – illetve a kiváló harmadik negyedre (35–19) – alapozva az izraeli csapat nyert is. Dwayne Bacon hiába jutott 36 pontig a dubai csapatban.

Az Euroliga éppen a héten erősítette meg ama tárgyalások tényét, amelyeknek célja, hogy az izraeli csapatok decembertől újra saját országukban játszhassák le a hazai mérkőzéseiket. A Hamász 2023. októberi terrorakciója óta biztonsági okokból semleges helyszínen fogadják ellenfeleiket az izraeliek – így a Maccabi Tel-Aviv csütörtök este szokás szerint Belgrádban játszott, és kapott ki nagy csatában a Monacótól (Mike James 34 pontot termelt a győzteseknél) –, de a nemrégiben megkötött tűzszüneti egyezmény lehetőséget teremt a visszatérésre. Döntés hamarosan.

Wade Baldwinnal (14) az élen hat játékos jutott legalább tíz pontig az utolsó helyezett ASVEL-t magabiztosan felülmúló Fenerbahcéban, amely egyelőre hullámzóan teljesít – most éppen két egymást követő vereséget kellett feledtetnie.

Nemcsak a labdarúgó Bajnokok Ligájában, hanem a kosaras csúcsligában is összecsapott Párizs és München első számú klubja a héten. Fordulatos csatában itt is német siker született: az első félidőben szinte végig a Bayern vezetett, a harmadik negyed végére fordított a Paris, aztán az utolsó játékrész megint a vendégeké volt. A bajorok kétszer annyi triplát dobtak be, mint a házigazdák (16–8), Xavier Rathan-Mayes például kilenc próbálkozásból ötöt (hármat az utolsó tíz percben), míg a specialista Andreas Obst százszázalékosan termelt távolról (4/4).

A Bayernhez hasonlóan szintén sorozatban harmadszor nyerő Baskoniában Timothé Luwawu-Cabarrot szerezte a legtöbb (16) pontot.

FÉRFI KOSÁRLABDA  EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 9. FORDULÓ
Fenerbahce (török)–ASVEL Villeurbanne (francia) 81–67
Dubai Basketball (arab emírségekbeli)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 97–109
Baskonia (spanyol)–Virtus Bologna (olasz) 87–76
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Monaco (francia) 107–112 – h. u.
Paris Basketball (francia)–Bayern München (német) 82–86
Szerdán játszották
Crvena zvezda (szerb)–Panathinaikosz (görög) 86–68

A pénteki program
18.30: Anadolu Efes (török)–Milan (olasz)
19.00: Zalgiris Kaunas (litván)–Valencia (spanyol)
20.15: Olympiakosz (görög)–Partizan Beograd (szerb)
20.30: Barcelona (spanyol)–Real Madrid (spanyol)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Háromszori hosszabbítás után nyert a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.19. 23:40

Az Anadolu Efes meglepetésre 23 ponttal legyőzte a Zalgiris Kaunast a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.17. 23:30

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

Helytállt a Topolya, két év után újra elkerülte a vereséget a Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.12.15. 21:30

Nagyot hajrázva nyert a címvédő Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.12. 23:03

Sorozatban negyedszer nyert a Real Madrid és a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.11. 23:46

Megszakadt a Panathinaikosz jó sorozata, a Valencia állta útját a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.05. 23:08

A Monaco 125 pontig jutott; győzelmével élen a Hapoel Tel-Aviv a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.12.04. 22:44
Ezek is érdekelhetik