nemzetisport.hu
2019.06.25 10:58 Frissítve: 2019.07.07 22:36

FIBA NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2019

A 2019-es női kosárlabda Európa-bajnokságot a FIBA égisze alatt június 27. és július 7. között rendezték meg Szerbiában és Lettországban 16 válogatott, közte a magyar nemzeti csapat részvételével. Az Európa-bajnokság első hat helyezettje jogot szerzett arra, hogy részt vegyen az olimpiai kvalifikációs tornán.

 

A 16 csapatot négy négyes csoportba sorsolták. Az A- és a B-csoport körmérkőzéseit Rigában, a C-csoportét Nisben, a D-csoportét Nagybecskereken játszottákk.

A csoportokban a győzelmek száma rangsorolt, azonosság esetén sorrendben az egymás elleni eredmény, a kosárkülönbség, illetve a több szerzett pont döntött a helyezésekről.

A csoportelsők egyenes ágon jutottak a negyeddöntőbe. A 2. és a 3. helyezettek megmérkőztek a legjobb nyolc közé jutásért – ezekből a mérkőzésekből az A- és B-csoport továbbjutói még Rigában játszottak, a többi mérkőzés ettől fogva Belgrádban volt.

A negyeddöntő győztesei az elődöntőben folytatták, illetve jogot szereztek az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételre, míg a vesztesek megmérkőztek egymással a fennmaradó két olimpiai kvalifikációs lehetőségért.

A torna hivatalos honlapja ide kattintva érhető el.

Így jutott ki a magyar válogatott az Eb-re: a selejtező adatbankja.

AZ EB VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország
2. Franciaország
3. Szerbia
4. Nagy-Britannia
5. Belgium
6. Svédország
7. MAGYARORSZÁG
8. Oroszország
9. Olaszország
10. Szlovénia
11. Lettország
12. Montenegró
13. Fehéroroszország
14. Törökország
15. Csehország
16. Ukrajna

AZ ÁLOMCSAPAT
Marta Xargay (Spanyolország)
Szonja Petrovics (Szerbia)
Temi Fagbenle (Nagy-Britannia)
Sandrine Gruda (Franciaország)
Astou Ndour (Spanyolország)

AZ EB LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSA (MVP)
Astou Ndour (Spanyolország)

37. NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZERBIA ÉS LETTORSZÁG
RÁJÁTSZÁS
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT (RIGA, BELGRÁD)
Július 1., Riga Nagy-Britannia–Montenegró 92–71
Július 1., Riga Svédország–Lettország 77–62
Július 2., Belgrád Olaszország–Oroszország 54–63
Július 2., Belgrád Belgium–Szlovénia 72–67
     
NEGYEDDÖNTŐ (BELGRÁD)
Július 4. Spanyolország–Oroszország 78–54
Július 4. Franciaország–Belgium 84–80 – h.u.
Július 4. MAGYARORSZÁG–Nagy-Britannia 59–62
Július 4. Szerbia–Svédország 87–49
     
RÁJÁTSZÁS AZ OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS TORNÁÉRT (BELGRÁD)
Július 6. Oroszország–Svédország 52–57
Július 6. Belgium–MAGYARORSZÁG 72–56
     
ELŐDÖNTŐ (BELGRÁD)
Július 6. Spanyolország–Szerbia 71–66
Július 6. Franciaország–Nagy-Britannia 63–56 
     
A HARMADIK HELYÉRT
Július 7. Szerbia–Nagy-Britannia 81–55
 DÖNTŐ
Július 7. Spanyolország–Franciaország 86–66

 

CSOPORTKÖR

C-CSOPORT (NIS)
MAGYARORSZÁG
SZLOVÉNIA
TÖRÖKORSZÁG
OLASZORSZÁG

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 3
2 1
205–194 5
2. Olaszország3
2
1183–1705
3. Szlovénia 3
1 2
203–218 4
4. Törökország3
1
2168–1774
1. FORDULÓ
Június 27. MAGYARORSZÁG–Szlovénia 88–84
Június 27. Törökország–Olaszország 54–57
2. FORDULÓ
Június 28. Szlovénia–Törökország 62–55
Június 28. Olaszország–MAGYARORSZÁG 51–59
3. FORDULÓ
Június 30. MAGYARORSZÁG–Törökország  58–59
Június 30. Olaszország–Szlovénia 75–57

A-CSOPORT (RIGA)
NAGY-BRITANNIA
LETTORSZÁG
UKRAJNA
SPANYOLORSZÁG

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország 3
3
221–192 6
2. Nagy-Britannia3
2
1201–1815
3. Lettország 3
1 2
198–207 4
4. Ukrajna 3
3
205–245 3
1. FORDULÓ
Június 27. Nagy-Britannia–Lettország 74–60
Június 27. Ukrajna–Spanyolország 77–95
2. FORDULÓ
Június 28. Lettország–Ukrajna 82–74
Június 28. Spanyolország–Nagy-Britannia 67–59
3. FORDULÓ
Június 30. Ukrajna–Nagy-Britannia 54–68
Június 30. Lettország–Spanyolország 56–59

B-CSOPORT (RIGA)
SVÉDORSZÁG
MONTENEGRÓ
FRANCIAORSZÁG
CSEHORSZÁG

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország3
3
233–1796
2. Svédország3
12
196–1934
3. Montenegró3
1
2174–2124
4. Csehország3
12
189–2084
1. FORDULÓ
Június 27. Svédország–Montenegró 67–51
Június 27. Franciaország–Csehország 74–61
2. FORDULÓ
Június 28. Csehország–Svédország 71–64
Június 28. Montenegró–Franciaország 53–88
3. FORDULÓ
Június 30. Csehország–Montenegró 57–70
Június 30. Svédország–Franciaország 65–71

D-CSOPORT (ZRENJANIN – NAGYBECSKEREK)
SZERBIA
OROSZORSZÁG
BELGIUM
FEHÉROROSZORSZÁG

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Szerbia3
3
202–1826
2. Belgium3
12
194–1934
3. Oroszország3
1
2193–2064
4. Fehéroroszország3
12
184–1924
1. FORDULÓ
Június 27. Oroszország–Belgium 54–67
Június 27. Fehéroroszország–Szerbia 53–55
2. FORDULÓ
Június 28. Belgium–Fehéroroszország 61–69
Június 28. Szerbia–Oroszország 77–63
3. FORDULÓ
Június 30. Fehéroroszország–Oroszország 62–76
Június 30. Belgium–Szerbia 66–70

 

2023.12.05 10:40:38

Kosárlabda nemzetisport.hu

Az Euroliga-ezüstérmes török Cukurova Mersin centere úgy érzi, jó irányt vehet a karrierje.

2023.11.23 13:53:02

Kosárlabda nemzetisport.hu

1987-ben a Bajai SK elhódította a Magyar Népköztársasági Kupát.

2023.11.03 21:14:59

Kosárlabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A gondolat nyilván ott motoszkál mindenkiben: egy pályafutás alatt talán ez lesz az egyetlen lehetőség eljutni az olimpiára. Ráadásul a szereplés jogát februárban hazai pályán, Sopronban lehet megszerezni, ahová a szurkolók bizonyosan azért mennek, hogy szemtanúi legyenek a sporttörténelmi sikernek.

2023.10.06 00:34:37

Kosárlabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Nem féltem a magyar válogatottat.