Férfi kosárlabda BL: hazai győzelemmel kezdett a Falco

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2020.11.03. 20:14
Győzelemmel kezdte meg szereplését a férfi Bajnokok Ligájában a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely kosárlabdacsapata, amely kedden hazai pályán kilenc ponttal verte meg a lengyel Lublint.
A 21 pontos Evan Bruinsma nemcsak a legeredményesebb szombathelyi volt, látványos megmozdulásaival is szórakoztatta a közönséget 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A 21 pontos Evan Bruinsma nemcsak a legeredményesebb szombathelyi volt, látványos megmozdulásaival is szórakoztatta a közönséget A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)

Azért az utolsó negyedben volt egy-két olyan pillanat, amikor azt gondoltuk, hogy esetleg elfogy a Falco energiája, és a félidőben még 12 pontos hátrányban lévő lengyel vendégcsapat végül a maga javára fordítja az összecsapást. A meccset papíron a 2. fordulóban rendezték, de igazából a szombathelyiek számára bemutatkozás volt a Bajnokok Ligájában, hiszen két héttel ezelőtt hiába utaztak Oroszországba, a koronavírus miatt elmaradt a mérkőzésük a Nyizsnyij Novgorod ellen. Az viszont kiderült a Lublin elleni csata hajrájában, hogy a mostani szombathelyi csapat az előző két évadéhoz hasonlóan nem ismer lehetetlent, megalkuvás nélkül küzd, képes mozgósítani az utolsó erőtartalékokat is a győzelem érdekében – és ennek most is meglett a gyümölcse.

Az már az első negyedben látszott, hogy ilyen mérkőzésen nyugodt szívvel mozgósítható létszám tekintetében a vendégek álltak jobban, mert amíg a hazai oldalon Gasper Okorn vezetőedző csak hét játékost rotált, addig a másik oldalon David Dedek tízet. Talán kicsit sok is lett a valamivel jobban kezdő vendégeknél a forgatásból, mert amikor a gyűrűt ellenállhatatlanul támadó Evan Bruinsma vezérletével a Falco ritmust talált, és a labdaszerzések után könnyű kosarakat is szerzett, akkor átvette a vezetést a hazai csapat, sőt, az első negyed végén és a második elején 20–5-ös rohammal két számjegyű előnyre tett szert.

Innen kellett kapaszkodnia a Lublinnak, de a Falcónál egyre többen kezdtek el felnőni Bruinsma mellé a pontgyártásban is, így minden zárkózási kísérletet visszavert a házigazda, a félidőben pedig tizenkettővel vezetett.

Viszont az előnye ellenére a nagyszünet után belement a rohanásba, az adok-kapokba a szombathelyi társaság, ez pedig nyilván a Lublinnak kedvezett, amely az ekkor remekül célzó Sherron Dorsey-Walker találatainak is köszönhetően négy perc alatt megfelezte a hátrányát, és már látótávolságon belül jogosan remélte, hogy az utolsó negyedben sikerül felőrölnie az évadban eddig csak két tétmérkőzést játszó Falcót.

Ám nem sikerült.

Még úgy sem, hogy a szűkös hazai rotációból De'Quon Lake a 34. percben kipontozódott, és a másik centernek, Devin Searcynek is gyűltek a személyi hibái. Viszont amikor a legélesebb volt a helyzet, mindössze egykosárnyi a különbség, a Falco akkor vette elő a legszigorúbb védekezését, és megfojtotta a lengyelek támadójátékát, a hazai mezőnyemberek támadásban pedig többnyire eljutottak a gyűrűig, hogy pontos közelit dobjanak, vagy faultot harcoljanak ki, mindez pedig már elegendő volt a pazar győzelemhez.

A félháznyi közönség megkapta kedvenceitől a remek hozzáállást, küzdőszellemet és önfeláldozó játékot, amit már megszokott, a Falco pedig az ilyen sikereknek köszönhetően még gyorsabban belerázódhat a sorozatterhelés ritmusába.

FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
2. FORDULÓ, D-CSOPORT
FALCO-VULCANO ENERGIA KC–PSZCZÓLKA START LUBLIN (lengyel) 84–75
(21–19, 23–13, 17–24, 23–19)
Szombathely, 1670
néző. Vezette: Yilmaz (török), Straube (német), Tomasovic (szlovák)
FALCO: ANDERSON 19/6, Váradi 2, BENKE 12/12, BRUINSMA 21, SEARCY 12. Csere: PERL 14, Lake 4. Edző: Gasper Okorn
LUBLIN: LACZYNSKI 14/6, Laksa 8/6, DORSEY-WALKER 17/12, BOROWSKI 12, Szymanski 5. Csere: Sharma 6, Jeszke 9/9, Medford 3/3, Dziemba 1, Moore, Pelczar. Edző: David Dedek
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–10. 8. p.: 13–16. 12. p.: 27–19. 14. p.: 31–21. 16. p.: 33–30. 20. p.: 44–32. 24. p.: 52–46. 27. p.: 59–49. 30. p.: 61–56. 35. p.: 70–68. 38. p.: 76–69
Kipontozódott: Lake (34.), Searcy (40.)
MESTERMÉRLEG
Gasper Okorn: – Hatalmas élmény volt ismét megtapasztalni a BL-hangulatot! A fiúk küzdöttek, nagyot játszottak, megcsinálták, amit megbeszéltünk. Persze hibák mindig csúsznak be, de alapvetően elégedett voltam a csapattal. A második félidőben volt egy kis hullámvölgyünk, érződött, hogy csak hét emberes rotációval dolgoztunk, ám e problémán is túlléptünk. Jó harminc percig előnyben voltunk, végig bírtuk az erős tempót – minőségi teljesítményt nyújtott a csapat!
David Dedek: – Gratulálok a Falcónak, régi barátomnak, Gasper Okornnak, és a szombathelyi szurkolóknak – nagyszerű hangulatot teremtettek! Jól kezdtünk, aztán a Falco keményebb védekezésre váltott, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Sajnos a második félidőben sem tudtunk újítani. Ettől függetlenül szoros meccset játszottunk, de a hajrában eladtunk két labdát, ami megpecsételte a sorsunkat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik