Férfi kosár NB I: a KTE legyőzte a Körmendet, az újonc az Olajt

GYŐRI FERENC, BORBÉLY KÁROLYGYŐRI FERENC, BORBÉLY KÁROLY
Vágólapra másolva!
2019.11.08. 19:55
A Kecskemét egy ponttal, 75–74-re legyőzte a Körmendet a férfi kosárlabda NB I 7. fordulójának pénteki rangadóján, míg Oroszlányban az OSE Lions meglepetésre 77–64-re megverte a Szolnokot.
Wittmann Krisztián 11 ponttal járult hozzá a kecskeméti győzelemhez (Fotó: Földi Imre)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Wittmann Krisztián 11 ponttal járult hozzá a kecskeméti győzelemhez (Fotó: Földi Imre) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Kicsit csalóka helyzet, de a pénteki ütközet előtt a KTE-Duna Aszfalt és az Egis Körmend is csupán egy vereséget számlált az élvonalban – a csavar ott volt, hogy a kecskemétiek csak négy, a nyugati rivális hat mérkőzést hagyott maga mögött. Viszont ahhoz képest, mennyi nehézséggel kellett szembenéznie Forray Gábor együttesének – az egyik légiós megsérült, emiatt egy másikat is ki kellett cserélni, ám az első próbajátékos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket –, a paksi vereség után begyűjtött három győzelem (különösen az Alba elleni hazai siker) megsüvegelendő. A lelátón természetesen helyet foglalt Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány is, aki néhány potenciális válogatott kerettag teljesítményét is figyelhette.

Nagyon meggyőzően, 13–2-vel nyitott a Körmend, a 16 éves Takács Kristóf meghálálta, hogy NB I-es mérkőzésen először szerepelt a kezdő ötösben, szép triplával boldogította a szakmai stábot és a némi késéssel befutó vasi kemény magot. Folyamatosan a látogatónál volt az előny, a hazaiak hol közelebb lopóztak, hol visszaállt a hat-hétpontos differencia a felek között. Úgy tűnt, elmennek így az idők végezetéig, aztán fordult a kocka.

A 26. percben, Wittmann Krisztián hárompontosával vezetett először a KTE, aztán Marko Djeraszimovics keze is elsült (56–52). Egyre többet hibázott a Körmend, nem csoda, hogy Ferencz Csaba csapatkapitány csalódottan csóválta a fejét Karahodzsics Kemal két büntetője között, melyek után már héttel ment a Kecskemét...

Nem is vitás, Keller Ákos távozása megnehezítette Matthias Zollner gárdájának a helyzetét, ez természetesen leginkább a palánk alatt érvényesül, a lepattanók megszerzésében nem sikerült felvenni a versenyt az ellenféllel. Mindez mit sem számított volna, ha a startnál látott lendület és jó védekezés jellemzi a vendégsereget, ám ennek nyoma sem volt. A negyedik negyed például úgy kezdődött, hogy Németh Ákos nem tudta felhozni a labdát, eladta a játékszert, aztán faultolta a megállíthatatlan Karahodzsicsot. Wittmann triplája tízpontos különbséget eredményezett, gyakorlatilag fordított fejlődéstörténetet írt le a Körmend, elveszítette a fonalat. A helyi tévé riportere táncot lejtett a székén, és a publikum is egyre jobban lázba jött.

Indított azért egy utolsó rohamot a legutóbbi idény döntőse, vagyis inkább Frank Turner, aki csapata egymás utáni kilenc pontját szerezte, és a Körmend meg tudta fordítani az állást (73–74). Cleveland Thomas ziccere visszaadta a reményt a házigazdának (75–74) – hogy ezután, már jócskán az utolsó percen belül miért a legifjabb Takácsra jött ki a vasi együttes figurája, az rejtély…

A sors fintora, hogy a Körmend utolsó támadásánál éppen Turner adta el a labdát, aki megteremtette a szoros hajrá lehetőségét. Ismét győzött a Kecskemét, amely roboghat tovább. Ki tudja, meddig.

REMEK GYŐZELMET ARATOTT AZ OROSZLÁNY

Oroszlányban Zsíros Péter triplájával indítottak a hazaiak a Szolnok ellen, Zsíros második hármasa után már 10–2 volt az állás, és aki azt hitte, hogy az újonc lendülete nagyjából itt elfogy, az az első negyed végén, 28–8-nál alighanem nagyot nézett. A második negyed elején 32–8 is volt már, és bár a Szolnok feljebb kapaszkodott, a nagyszünetre megint húsz fölé kúszott a különbség (48–26). A harmadik negyedet 8–1-gyel kezdte az Olaj, egyszer 12-re is felzárkózott, de az utolsó tíz percre fordulva megint 16-tal vezetett a hazai csapat. S noha átmenetileg bejött tíz alá a Szolnok, a Lions rendkívül értékes győzelmét nem tudta veszélyeztetni.

A játéknap harmadik mérkőzése fordulatos csatát, hosszabbítást és kétszáznál több pontot hozott – a DEAC 102–100-ra győzött Szegeden. K. Zs.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
7. FORDULÓ, pénteki mérkőzések

KTE-DUNA ASZFALT–EGIS KÖRMEND 75–74 (14–21, 27–21, 22–15, 12–17)
Kecskemét, 1000
néző. V: Cziffra, Frányó, Török R.
KECSKEMÉT: Wittmann 11/9, Thomas 9, DJERASZIMOVICS 19/3, Djuraszovics 10, KARAHODZSICS 12/3. Csere: Vukcsevics 3, Révész 4, LEWIS 7/6, Kucsera. Edző: Forray Gábor
KÖRMEND: Turner 14/6, Edwards 4, Takács K. 6/6,VARNADO 23/15, Taylor 12. Csere: Kastrati 8/6, Durázi 5/3, Ferencz , Németh Á. 2. Edző: Matthias Zollner
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–7. 7. p.: 5–13. 13. p.: 23–29. 17. p.: 32–38. 23. p.: 43–50. 27. p.: 56–55. 34. p.: 69–57. 37. p.: 73–67
MESTERMÉRLEG
Forray Gábor:
– Köszönöm ezt az estét a játékosaimnak és a szurkolóknak. Álmosan kezdtünk, de azután sikerült felvennünk a Körmend ritmusát. A második játékrészben átvettük az irányítást, nagy különbséget dolgoztunk ki, de a vendégek felzárkóztak. Végül egylabdás találkozón sikerült nyernünk.
Matthias Zollner: – Jobban indítottuk az összecsapást, mint a hazaiak, a második és harmadik negyedben azonban összesen negyvenkilenc pontot kaptunk, ez okozta a vereségünket.

OSE LIONS–SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ 77–64 (28–8, 20–18, 16–22, 13–16)
Oroszlány, 1300
néző. V: Papp P., Csabai-Kaskötő, Farkas
OROSZLÁNY: ILLÉS 8, Abell 8/3, RIZVICS 14, Zsíros 9/9, BOZSOVICS 15. Csere: Demeter, Mohácsi, Garamvölgyi 3, HAYES 10, Washington 10/3. Edző: Sebastjan Krasovec
SZOLNOK: JONES 17/3, Kovács P., Krsztics 8, TUCKER 19/12, Morant 4. Csere: SMITH 12, Rudner 2, Tóth N. 2. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 2. perc: 5–0. 4. p.: 13–2. 11. p.: 32–8. 14. p.: 32–18. 16. p.: 40–18. 21. p.: 48–32. 26. p.: 54–42. 29. p.: 61–44. 37. p.: 73–57. 39. p.: 73–64
Kipontozódott: Illés (36. perc)
MESTERMÉRLEG
Sebastjan Krasovec:
– Remekül kezdtünk, az első játékrészben a legjobb negyedünket produkáltuk a bajnokságban. Az itt megszerzett előnyünk végül elég volt a mérkőzés megnyeréséhez, amelyben a szurkolóinknak elévülhetetlen érdeme volt. A két új játékosunknak még be kell illeszkednie, de összességében nagyon boldogok vagyunk.
Dragan Alekszics: – Az első félidőben az OSE kitűnően játszott, jól és hatékonyan vezette a támadásait. A végén volt ugyan esélyünk tíz pont alá kerülni, de elhibáztuk a dobásainkat, ráadásul a felzárkózás túl sok energiánkat emésztette fel.

NATURTEX SZTE SZEDEÁK–DEAC 100–102 (19–23, 27–19, 21–23, 20–22, 13–15)
– hosszabbítás után
Szeged, 1000
néző. V: Kapitány, Győrffy, Ádám
SZEGED: Miliszavljevics 3, Wirth 9/3, BALMAZOVICS 21/6, KRAPIC 37/15, Olasz Á. Csere: KERPEL-FRÓNIUS G. 20, Asbury 8, Kerpel-Frónius B. 2. Edző: Andjelko Mandics
DEBRECEN: MOODY 19/12, Polyák 7/3, BORISZOV 16/3, Armwood 9, TÓTH Á. 24/3. Csere: Manigat 8/3, Somogyi 2, Bognár K. 5, Harrison 7/3, Omenaka 5. Edző: Kovács Ádám
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–7. 8. p.: 13–21. 12. p.: 23–23. 17. p.: 36–38. 23. p.: 53–45. 28. p.: 65–58. 32. p.: 67–72. 38. p.: 80–80. 42. p.: 91–96. 44. p.: 96–96
Kipontozódott: Boriszov (44. p.)
MESTERMÉRLEG
Andjelko Mandics:
– Rosszul kezdtünk, aztán nagy energiákat mozgósítva visszajöttünk a mérkőzésbe. A rendes játékidő befejezése előtt tizenöt másodperccel két ponttal vezettünk, egy eladott labda miatt Milos Boriszov egyenlített. Hosszabbításra kényszerültünk, melynek során a Debrecen pontosabban dobott kívülről, és nyert.
Kovács Ádám: – Mindkét együttes nagyot küzdött. Az első félidőben döcögött a szekerünk, térfélcsere után több energiát fordítottunk a védekezésünkre, gyorsan támadtunk, és a dobószázalékunk is feljavult. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk.

A forduló további programja
Szombat

18.00: Alba Fehérvár–Jászberényi KSE
19.00: Zalakerámia ZTE KK–PVSK-Veolia
Vasárnap
18.00: Kaposvári KK–Atomerőmű SE
November 27.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Sopron KC

AZ ÁLLÁS
1. Falco-Vulcano Szombathely 5 5 433–360 1.000
2. PVSK-Veolia 5 5 464–400 1.000
3. KTE-Duna Aszfalt 5 4 1 419–395 0.900
4. Egis Körmend 7 5 2 587–519 0.857
5. Atomerőmű SE 6 4 2 483–459 0.833
6. DEAC 7 4 3 570–566 0.786
7. Szolnoki Olaj KK 7 4 3 539–552 0.786
8. Alba Fehérvár 6 3 3 527–521 0.750
9. Oroszlány SE Lions 7 3 4 522–548 0.714
10. Kaposvári KK 6 2 4 470–456 0.667
11. Zalakerámia ZTE KK 6 2 4 456–504 0.667
12. Sopron KC 6 1 5 425–491 0.583
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 7 1 6 586–656 0.571
14. JP Auto - Jászberény KSE 6 6 440–494 0.500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik