„Valahogy ezen is továbblépek” – sérüléséről beszélt Filipovity Péter

F. Z.F. Z.
2026.04.16. 12:00
null
Filipovity Péter nagy küzdő, ezen a sérülésen is túl akar lépni (Fotó: Kaposvári KK)
Rendkívül balszerencsés eset történt meg Filipovity Péterrel, a férfi kosárlabda NB I alapszakaszát bravúros teljesítménnyel a harmadik helyen záró Kometa KVGY-Kaposvári KK erőcsatárával március közepén. Az élete legjobb idényét produkáló, 24 éves középjátékos a Kecsemét elleni bajnokin egy ártalmatlannak tűnő szituációban súlyos sérülést szenvedett. 

„Egy gyors indítással kezdődő akciónál felugrottam a labdáért, miközben Wittmann Krisztián védekezett rajtam, és bár csak minimális kontakt volt, a bal lábamra rosszul érkeztem, ami aztán összecsuklott – idézte fel az egy hónappal ezelőtt történteket Filipovity.Aznap este megvolt az MRI, megállapították, elszakadt a kereszt- és oldalszalag, illetve a combomban is megsérült egy csont. Két hete volt a műtét, egyelőre nem terhelhetem, kedden volt a varratszedés. A térd hajlítása azóta könnyebben megy, máris erősítek, amit lehet. Sajnos kilenc–tizenkét hónapot jósolnak a visszatérésig.” A bajnokság alapszakaszában 21 mérkőzésen 17 pontot és öt lepattanót átlagoló erőcsatár bevallotta, leginkább lelkileg nehéz elviselni a történteket.

„Próbálom elfogadni, ami történt, ez a kulcs – folytatta az ötéves amerikai egyetemi tanulmányai után tavaly hazatérő játékos. – Persze tudom, a sérülés benne van a játékban. Az zavar leginkább, hogy ágyhoz vagyok kötve, a műtét óta nehezebb ezt kezelni, hogy keveset sétálhatok, sokat kell feküdni. Az előző napokban jobb lett a helyzet, így, hogy el tudok menni a csarnokba és elkezdtem erősíteni. Nagy küzdő vagyok, valahogy ezen is továbblépek.”

Filipovity februárban a felnőttválogatottban is bemutatkozott, nem is akárhogy: a világbajnoki selejtezőben a franciák elleni második meccsen 14 perc alatt tíz pontot szerzett.

„Az első nemzetközi mérkőzéseknél már ott lehettem a keretben, de akkor még nem kerültem pályára, ami kissé elszomorított, de sejtettem, hogy lépcsőzetes lesz a bekerülésem. A februári szakaszban nagy örömömre pályára is kerültem már az első meccsen és megszereztem első pontjaimat is, ezért boldog voltam, örültem, hogy bíztak bennem. Jó lett volna továbbvinni a folyamatot, de erre sajnos már legjobb esetben is csak jövőre lesz lehetőségem” – mondta válogatottbeli élményeiről a fiatal játékos. Ami pedig klubcsapatát illeti, szerinte fontos lehet a DEAC elleni negyeddöntőben a pályaelőny, bízik benne, ha szorosan is, de együttese bejut az elődöntőbe.

 

Legfrissebb hírek

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.09. 16:16

Somogyi Ádám: Bárcsak valahogy visszaadhatnám a szeretetet!

Kosárlabda
2026.06.08. 07:47

Férfi kosárlabda NB I: éhes csapatot építene Zlatko Jovanovic Fehérváron

Kosárlabda
2026.06.04. 08:14

Szegedről erősített az ezüstérmes Szolnok a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.06.02. 16:10

Tóth Ádám: Ezt a kiesést sohasem lehet feldolgozni

Kosárlabda
2026.06.02. 12:12

Férfi kosárlabda NB I: külföldön folytatja pályafutását a szolnoki közönségkedvenc – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.01. 14:41

Fót: meglepő, de megérdemelt feljutás

Kosárlabda
2026.06.01. 10:56

Vedran Bosnic szerint túlteljesített a Szolnok

Kosárlabda
2026.05.31. 09:41
Ezek is érdekelhetik