A bravúr után hajnalig tartott a mulatság Isztambulban

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
• Isztambul
2026.03.19. 11:01
null
A magyar válogatott már a mérkőzést követően elkezdett ünnepelni – érthetően nagy volt az öröm (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
A 28 év után a világbajnokságra kijutó, öt meccsen három győzelmet szerző és ezáltal a berlini viadalra kvalifikáló magyar válogatott a szövetség elnökével ünnepelte meg fantasztikus törökországi teljesítményét a ragyogóan végződő selejtező után.

Szűnni nem akaró ünneplésbe kezdett a magyar női válogatott a törökök elleni, rendkívül magabiztosan kivívott 89–74-es diadal után a Türkcell Basketball Development Center parkettjén: a világbajnoki selejtezőtornán három győzelemmel másodikként végző együttes imponáló játékkal vívta ki a szeptemberi berlini viadalon való részvételt. A pályán a stábtagok és a játékosok ölelgették-puszilgatták egymást, számos fénykép készült, míg a játéktér másik felén a szintén kvalifikációt szerző törökök is vidáman lapogatták egymás vállát, de korántsem voltak olyan felszabadultak, mint a mieink. A magyarok öröme érthető, nemzeti együttesünk 28 év után lesz ott újra a világversenyen, legutóbb 1998-ban, az akkor szintén Németországban rendezett tornán szerepelt.

Később a hotel zárt teraszán ünnepelt a delegáció, Báder Márton MKOSZ-elnökkel és a török kísérőhölggyel kiegészülve, a játékosok pedig borzasztóan fáradtan és kimerülten beszélgettek. Hamarosan magyar zene szólt a hangszórókból, a koccintások közepette elsők között került be a Hungária együttes Isztambul című örökzöldje a lejátszóba.

 „Ennek köszönhetem, hogy most is játszhattam” – mutatott rá zölden villogó térdmerevítőjére Aho Nina csapatkapitány-helyettes, aki ezúttal csak egy helyben mutatta be kivételes tánctudását. Aztán újból köszöntés következett, Iványi Dalma edző 18-án lett ötvenesztendős, a magyar kosárlabdázás halhatatlanjai közé is beválasztott korábbi klasszis irányítónak a jelenlévők egyesével gratuláltak, a mulatság pedig hajnalig tartott. 

Juhász Dorkát, a Galatasaray 26 éves légiósát beválasztották a torna álomötösébe, a délelőtt isztambuli otthonába távozó center a tornán meccsenként átlagban 18 pontot dobott, kilenc lepattanót és 1.8 gólpasszt jegyzett.

TURNER, Yvonne
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

– Ahogyan a csapat többi tagja, ön is nagyon boldognak látszik…     
– Olyan, mintha még mindig ébren álmodnék! Ilyenkor teljesen más megvilágításba kerül az a sok fárasztó edzés, utazás vagy a fizikai és mentális megpróbáltatás, amit ez a torna jelentett azzal, hogy hét nap alatt öt meccset kellett játszani. Fantasztikus emberekből álló, nagyszerű csapatunk van.

–Most mennyire érzi magát magyarnak?
– Ezer százalékban! Minden esetben, amikor meghívást kaptam, hogy jöjjek, megtisztelve éreztem magam, és ha ezután is hívnak, ugyanígy fogok érezni. Nekem a honosítás nemcsak egy magyar útlevelet jelent, büszkeséget is. Valahányszor felvettem a válogatott mezt, mérhetetlenül büszke voltam.

Hogyan kezelték a törökök elleni mérkőzés előtti idegtépő huszonnégy órát, amikor három találkozón is alakulhatott volna úgy az eredmény, hogy a záró meccsnek ne legyen tétje?     
Nekem szemernyi kétségem sem volt. Magabiztosak voltunk, végig hittünk magunkban, és ezt meg is mutattuk. Amikor már tudtuk, hogy győzni kell, és az öltözőben készülődtünk, akkor sem estünk kétségbe.

TURNER Yvonne, a magyar válogatott honosított amerikai hátvédje mintha ébren álmodna

 

Fotó: Dömötör Csaba

Szombat estétől a helyszínen követte az isztambuli eseményeket Báder Márton, a honi szövetség elnöke. A korábbi 98-szoros válogatott center kedden a lefújás pillanatától kezdve együtt mozgott a delegációval, részt vett a vacsorán és az utána következő ünneplésen is, közben pedig a Nemzeti Sportnak is értékelte a történteket.

„Ahogy korábban a soproni eredmény megvitatásához, ehhez is több nap kell, hogy feldolgozzuk és értékeljük a szereplésünket. A sikerekből is le kell vonni a megfelelő következtetéseket. Az elmúlt években női válogatottunk negyedik lett az Európa-bajnokságon, részt vett egy olimpiai selejtezőben, ami a kontinensviadalon elért helyezésnek volt köszönhető, megnyerte a világbajnoki előselejtezőt Ruandában, s ennek eredményeként lehetett itt Isztambulban, ahol kiharcolta a berlini vébérészvételt. Nem volt ideális a felkészülés, de a stáb minden egyes percet ragyogóan kihasznált, ami meglátszott a teljesítményünkön. Ami még nagyon fontos, hogy az utolsó, sorsdöntő találkozón játszottunk a legjobban, nagyon nagy tisztelet jár azoknak, akiknek ebben része volt. 1998 óta nem voltunk vébén, és ezt az eredményt sem a céllövöldében lőttük, saját erőből és nem alanyi jogon kivívott siker ez, amit meg kell ünnepelni és meg kell becsülni.” 

„Az eredményt nem a céllövöldében lőttük”

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
11 órája

Női kosárlabda-vb-selejtező: Juhász Dorka bekerült az isztambuli álomcsapatba

Kosárlabda
Tegnap, 9:33

„Mindig száz százalékot adtam, és élveztem a játékot” – interjú az ötvenéves Iványi Dalmával

Képes Sport
Tegnap, 7:25

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2026.03.17. 23:52

A magyar női kosárlabda-válogatott legyőzte a törököket, 28 év után újra ott lesz a vb-n!

Kosárlabda
2026.03.17. 20:15

Kanada nem segített, a magyar női kosárlabda-válogatottnak nyernie kell a vb-kijutáshoz

Kosárlabda
2026.03.17. 17:18

Japán átgázolt Argentínán a női kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.03.17. 14:21

Optimistán várja a magyar női kosárlabda-válogatott az utolsó csatát a vb-selejtezőtornán

Kosárlabda
2026.03.17. 06:53
Ezek is érdekelhetik