Férfi kosárlabda NB I: ismét Sebastjan Krasovec lett a Zalaegerszeg vezetőedzője – hivatalos

2025.06.03. 12:48
null
Sebastjan Krasovec (Fotó: ztekosar.hu)
Ismét a szlovén Sebastjan Krasovec lett a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Zalaegerszeg vezetőedzője.

Az elmúlt két idényben negyedik helyezett klub múlt héten közölte, hogy nem hosszabbítja meg a tavaly januárban kinevezett német Matthias Zollner szerződését. Kedden aztán kiderült, hogy a 47 éves Sebastjan Krasovec ül le a kispadra, aki az elődöntőbe vezette a csapatot a 2022–2023-as idényben.

Az Oroszlányban és az Atomerőműnél is megfordult szakember kijelentette, rengeteg szép emléke van az első szerepvállalásáról, mivel az volt az eddigi legsikeresebb szezonja Magyarországon.

„A ZTE ismét a liga egyik topcsapata, minden szempontból remek hely a pályafutásom folytatására. A város szép, ráadásul közel van az otthonomhoz. A magyar maggal a tapasztalat és a fiatalok jó keveréke áll majd össze, és azon dolgozunk, hogy olyan külföldi játékosokkal egészítsük ki a keretet, akikkel a klubot azon a szinten tarthatjuk, ahová való” – fejtette ki.

A zalaiak bejelentették Scherer Bálint, Mokánszki Máté és Kucsora Csaba érkezését, emellett a következő idényben is a kék-fehéreket erősíti Tóth Ádám, Csizmadia Attila, Csátaljay Péter, Takács Milán és Szalay Domonkos.

Kosárlabda
2025.05.29. 19:46

A vezetőedző és több játékos is távozik a zalaegerszegi kosárcsapattól

Az újabb negyedik hely után a magyar mag tagjai közül hárman is máshol folytatják pályafutásukat.

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Kosárlabda
2026.06.12. 21:10

ZTE: aláírt a fehérvári szélső, akiért már jött is ajánlat Skóciából – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 19:20

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.09. 16:16

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 07:14

Távozik a ZTE FC saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 12:25

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 10:01

Somogyi Ádám: Bárcsak valahogy visszaadhatnám a szeretetet!

Kosárlabda
2026.06.08. 07:47

Nuno Campos távozik Zalaegerszegről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.06. 19:43
Ezek is érdekelhetik