Férfi kosár NB I: Repült minden a félidőben – Vojvoda Dávid

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.05.22. 08:50
null
Vojvoda Dávidék mindent egy lapra feltéve fordítottak a Falco elleni második meccsen (Fotó: Dömötör Csaba)
Elképesztő módon támadt fel az Arconic-Alba Fehérvár a férfi NB I-es kosárlabda-bajnokság döntőjének második mérkőzésén. Vojvoda Dávidék 22 pontos hátrányból fordítottak, és győzték le a Falco-Vulcano Energia KC-Szombathelyt, ezzel egyenlítettek az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

– Amikor visszaállt normálisra az adrenalinszintje, mennyi energiát érzett magában a meccs után?
– Talán látszott is, hogy teljesen kifogytunk a szuflából a mérkőzés végére – mondta lapunknak Vojvoda Dávid, aki a szombati, 81–80-as Alba-győzelemből kiváló játékkal és 20 ponttal vette ki a részét. – Nyilván a harmadik negyedben mindent egy lapra tettünk fel, de amikor az ellenfél huszonkét ponttal vezetett, nem is tehettünk mást, ki kellett adnunk mindent, ami bennünk volt. A zónával megzavartuk a Falcót, pedig nem is nagyon gyakoroltuk edzésen, s bár előfordult, hogy már próbálgattuk, de nem vettük elő éles helyzetben. Az első félidőben a védekezésünk nem működött, a szombathelyiek tökéletes játékot nyújtottak, kihasználták a hibáinkat.

– És mi történt a félidőben?
– Nem biztos, hogy hosszasan ecsetelném. Elég sok minden repült, a lényeg, hogy alaposan megbeszéltük, hogy egy bajnoki döntőben nem lehet ennyire bután játszani. Szinte egy szervezett támadásunk nem volt, kapkodtunk – talán nagy volt a nyomás, sokan nem játszottak még ilyen meccsen. Minden jó, ha jó a vége alapon zártuk a második meccset, megcsináltuk, amit a Falco az első találkozón, azaz nagy hátrányból fordítva nyertünk.

– Kihatással lehet a keddi, harmadik mérkőzésre, hogy lényegében öten vívták meg a második félidőt szombaton?
– Szerintem a szombathelyiek ugyanúgy fáradtak, de ez a bajnoki döntő, felül kell emelkedni rajta, és el kell felejteni, mi történt az előző mérkőzésen. A masszőrök, a rehabilitációs szakemberek szerepe ilyenkor megnő, de ezen a téren is mindkét klub profi. Vasárnap pihentünk, hétfőn vélhetően lazább, taktikai jellegű edzés következik.

– Mivel magyarázható a csapatok hatalmas teljesítménybeli hullámzása a mérkőzéseken?
– Úgy gondolom, ez nem tudás, hanem fej és mentalitás kérdése. Mi sem értettük, hogy az első meccsen mi történt velünk a harmadik negyedben, csak azt éreztük, hogy a Falco kijött egy brutális, faulhatáron mozgó védekezéssel, mi pedig erőltettük az egy az egy elleni játékot, nem használtuk a centereket, nem járt a labda. Pedig a magas embereink – így Isaiah Philmore vagy éppen Quincy Ford – nagyon képzett játékos ezen a poszton, amit szombaton meg is mutattak, jobban sikerült használni őket. Ami a Falcót illeti, meglepett, hogy a zóna ellen nem ment neki a játék, játékosai siettek, sok labdát adtak el. Nem hinném egyébként, hogy ebben a sorozatban lenne még az első kettőhöz hasonló mérkőzés, amelyen valamelyik csapat nagy előnyt ad le. Annál sokkal okosabb mindkét fél. Nagyon szeretnénk elvenni a szombathelyiek pályaelőnyét, kedden ott lesz a lehetőség, de kőkemény csapat a Falco, amely mögé biztosan beállnak a szurkolói – iszonyatosan nehéz feladat vár ránk.

– Önkívületi állapotban kosárlabdázott a második félidőben. Mennyi maradt meg a mérkőzésből?
– Azért sok minden, de nem mondhatnám, hogy minden itt van előttem. Még nem is néztem vissza a teljes meccset, csak részleteket. A harmadik negyedben talán öt perc alatt dobtunk tizen­nyolc pontot, és akkor elhittük, hogy újra nyílt a mérkőzés. Valóban önkívületi állapotba kerültünk, a kispaddal, a közönséggel egymásra találtunk, és egyszerre minden összeállt szinte a semmiből. Én is régen éltem át ilyen helyzetet, hergeltem mindenkit, a társakat, a drukkereket. A fél­időben szétvertem az öltözőben a kukát, a szárítót, s bár nem szoktam üvölteni, most felemeltem a hangom. Nagyon nyerni akarok, és nem tetszett húszpontos hátrányunknál a testbeszédünk, ahogy nem passzoltunk, amikor kellett volna, amikor dobtunk labdajáratás helyett. A második félidőben minden rossznak az ellenkezőjét csináltuk, szép volt, jó volt, de még nem értünk el sehová. Ritkán él át egy játékos ehhez hasonlót, a szombati csata második félideje egészen biztosan pályafutásom legizgalmasabb szakaszai közé tartozik, de jelenleg egy egy az állás. Azért volt fontos fordítani, mert ha nyer a Falco, kettő nullára vezet a döntőben, és nem biztos, hogy kedden úgy utazunk haza Szombathelyről, hogy vár még ránk feladat a továbbiakban. Így újra nyílt minden, lényegében kezdhetünk mindent elölről.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
ARCONIC-ALBA FEHÉRVÁR–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 81–80 (19–17, 12–36, 29–8, 21–19)
Székesfehérvár, 2400
néző. V: Cziffra, Kapitány, Mészáros B.
ALBA: Somogyi 4, PONGÓ MARCELL 13/6, De Cosey 11/3, FORD 15/9, PHILMORE 18. Csere: Takács Milán, VOJVODA 20, Diong. Edző: Alejandro Zubillaga
FALCO: Pot 8/6, COWELS 17/6, KOVÁCS B. 12/6, Tiby 5/3, Keller Á. 6. Csere: PERL 17, Barac 10/3, Sövegjártó 3/3, Krivacsevics 2. Edző: Milos Konakov
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–8. 7. p.: 13–13. 9. p.: 19–15. 12. p.: 21–19. 14. p.: 22–31. 17. p.: 29–45. 20. p.: 31–53. 25. p.: 49–53. 29. p.: 58–59. 33. p.: 63–63. 35. p.: 70–67. 37. p.: 71–71. 39. p.: 78–73
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik