Tokió 2020: teljessé vált a női kosártorna mezőnye

2020.02.10. 10:41
null
Az ausztrál Liz Cambage csatája a sárga mezes brazilokkal a bourges-i selejtezőn – 86–72-re az ausztrálok nyertek<br />(Fotó: AFP)
Négy európai válogatott, a szerb, a francia, a belga és a spanyol jutott ki a tokiói olimpia 12 csapatos női kosárlabdatornájára, amelynek négy kvalifikációs tornán alakult ki a teljes mezőnye.

 

Japán rendezőként, míg az Egyesült Államok a másfél évvel ezelőtti, spanyolországi világbajnokságon szerzett aranyérmével már korábban biztosította részvételét, a múlt héten rendezett tornákon ennek ellenére e két ország csapata is ott volt. A szabályok szerint azokban a csoportokból, amelyekben az amerikaiak és a japánok szerepeltek, két együttes szerzett tokiói kvótát, a másik kettőből pedig az első három.

A legnagyobb meglepetés Brazília búcsúja, a dél-amerikai ország válogatottja ugyanis 1992 óta mindegyik olimpián ott volt, ezúttal viszont utolsó lett a franciák, az ausztrálok és a Puerto Ricó-iak mögött a Bourges-ban rendezett tornán.

A négy torna közül kettőnek Belgrád adott otthont, mivel elvállalta, hogy a saját négyese mellett az eredetileg a kínai Fosanba kiírt négyes küzdelmeit is megrendezi, miután a koronavírus-járvány miatt erre Kínában nem volt lehetőség.

Az olimpián három négyes csoportban kezdik majd meg a küzdelmet a válogatottak. A játékok sorsolását március 21-én tartják Tokióban.

A MEZŐNY
Japán (rendező), Egyesült Államok (világbajnok), Ausztrália, Belgium, Dél-Korea, Franciaország, Kanada, Kína, Nigéria, Puerto Rico, Spanyolország, Szerbia

Legfrissebb hírek

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30

Romário: A vereségért nagyon is okolható Ancelotti

Foci vb 2026
2026.07.09. 08:55

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23