NBA: bár James nagyot játszott, feszültség volt Clevelandben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.03. 07:08
Stephen Curry (Golden State) kilenc triplára építve 42 ponttal, LeBron James (Cleveland) 41 ponttal járult hozzá csapata győzelméhez az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának vasárnapi játéknapján.

A legutóbbi két döntős közül a Clevelandnek volt nehezebb dolga, hiszen az Indiana – a 43 pontig, valamint 9-9 lepattanóig és gólpasszig jutó Paul George vezérletével – kétszeri hosszabbításra késztette.Paul George vezérletével – kétszeri hosszabbításra késztette.

A második ráadás végén fontos triplát szóró LeBron James idénye 11. tripla duplájával vette ki a részét a címvédő győzelméből – 41 pontja mellett 15 lepattanót és 11 asszisztot ért el 52 percnyi játékideje alatt.

A siker meglehetősen feszült hangulatban született meg: James összeszólalkozott csapattársával, a rá csúnyán berágó Tristan Thompsonnal a végjáték egyik időkérése során, Tyronn Lue vezetőedző jobbnak látta közbelépni.

Az oklahomai Russell Westbrook elkönyvelte szezonbeli 40. tripla dupláját (40, 13, 10), de csapata hazai pályán vereséget szenvedett.

A mérkőzésekről bővebben ide kattintva olvashat!

NBA, ALAPSZAKASZ
New York Knicks–Boston Celtics 94–110
Oklahoma City Thunder–Charlotte Hornets 101–113
LA Lakers–Memphis Grizzlies 108–103
Milwaukee Bucks–Dallas Mavericks 105–109
San Antonio Spurs–Utah Jazz 109–103
Brooklyn Nets–Atlanta Hawks 91–82
Cleveland Cavaliers–Indiana Pacers 135–130 – 2 h.u.
Miami Heat–Denver Nuggets 113–116
New Orleans Pelicans–Chicago Bulls 110–117
Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 113–105
Golden State Warriors–Washington Wizards 139–115
Phoenix Suns–Houston Rockets 116–123

Legfrissebb hírek

NBA: Mitchell 43 pontjával szépített a Cavs, újra előnyben Jokicsék

Amerikai sportok
23 órája

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
2025.05.08. 15:59

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
2025.05.05. 08:55

NBA: a kiesés után LeBron James még nem tudja, hogy folytatja-e

Amerikai sportok
2025.05.01. 13:01

A Cleveland minden idők legnagyobb söprésével jutott tovább az NBA-rájátszás első köréből

Amerikai sportok
2025.04.29. 07:18

NBA: kétmeccses előnyben a Boston és a Cleveland – videók

Amerikai sportok
2025.04.24. 07:06

Curry és Butler vezérletével elvette a Houston pályaelőnyét a GSW – videók

Amerikai sportok
2025.04.21. 07:23

NBA: Anthony Edwards 44 pontos teljesítményével nyert a Minnesota

Amerikai sportok
2025.04.11. 07:28
Ezek is érdekelhetik