A Fluminense kőkemény védekezése döntőt érhet a klub-vb-n

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2025.07.08. 06:46
null
Thiago Silva (jobbra) 40 évesen is a Fluminense vezére, a brazilokhoz a Chelsea-től érkezett (Fotó: Imago Images)
Már az is meglepetésnek számított, hogy a Fluminense jutott a legtovább a brazil csapatok közül a klubvilágbajnokságon, az pedig még inkább, hogy a döntőért küzdhet a riói gárda – a Chelsea-nek rendkívül nehéz dolga lesz, ha az aranyéremért akar harcolni.

„A torna sokkal szorosabb, mint vártuk. Azért hoztuk létre a klubvilágbajnokságot, hogy lehetőséget adjunk a nagy kluboknak a világ minden részéről, hogy megmutassák egymás ellen, s úgy tűnik, elindítottunk egy olyan folyamatot, amely már sosem áll le”Arsene Wenger, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által létrehozott, a 32 csapatos sorozatot tudományosan vizsgáló szakmai fórum vezetője mondta ezt az elmúlt hónapban látott mérkőzésekről és az együttesek közötti különbségről. A Chelsea elleni elődöntőre készülő Fluminense és összességében a brazil klubok teljesítménye egyértelműen alátámasztja a legendás edző állítását. 

A Chelsea már harmadszor csap össze a legnagyobb dél-amerikai ország egyik csapatával az idei tornán: a csoportkörben simán kikapott a Flamengótól (1–3), de a negyeddöntőben kiejtette a Palmeirast, igaz, rendkívül szoros csatában, egy hajrában megpattanó lövésből született góllal (2–1). Következik a brazil együttesek közül talán a legnagyobb meglepetés, a Fluminense: a tornára a Botafogo Libertadores-kupa-győztesként érkezett, a Palmeiras és a Flamengo pedig a Brasileiro talán két legerősebb csapataként, mégis a 2023-ban még Fernando Diniz vezetésével kontinensbajnok, azóta pedig igencsak átalakuló rióiak jutottak a legtovább. A csoportkörös meccsek sem segítettek abban, hogy be lehessen lőni a Fluminense erejét, hiszen az Ulszant 4–2-re győzte le, míg a Dortmund és a Mamelodi Sundowns elleni döntetlen (egyaránt 0–0) továbbjutást és könnyebb ágat jelentett. Persze sokkal egyszerűbb dolga így sem volt az április óta Renato Gaucho edzette együttesnek: a BL-döntős Interen (2–0) és a Manchester Cityt kiejtő Al-Hilalon (2–1) vezetett idáig az út, az viszont biztos, hogy a másik három elődöntős közül a Chelsea a legkedvezőbb ellenfél. 

A Fluminense védekezése kiemelkedő: az ellenfelek lövésenként mindössze 0.072 várható gólt érnek el, ez az egész 32 csapatos mezőny legjobb mutatója ebben a kategóriában. A 44 éves kapus, Fabio 2.21 góltól mentette már meg a csapatot, de ugyancsak megkerülhetetlen a magyar idő szerint kedd esti ellenfél, a Chelsea mezében BL-t nyerő Thiago Silva, aki 40 évesen is megbízhatóan teljesít. Bár az együttes legtöbb gólját egy védekező középpályás, az Al-Hilal elleni győztes találatot szerző Hércules könyvelheti el, a Chelsea elleni kontrák kulcsfigurája lehet Jhon Arias, aki lövések és helyzetkialakítás tekintetében a csapat legkiemelkedőbb alakja. A mérkőzésen mindkét felet sújtják eltiltások: Enzo Maresca nem számíthat Levi Colwillre, valamint Liam Delapre, míg Renato Gauchónak a belső védő Juan Freytes és az Al-Hilal ellen gólt szerző középpályás, Matheus Martinelli helyettesét kell megtalálnia. A Chelsea-nek ismét nagy szüksége lesz Cole Palmerre ahhoz, hogy feltörje az ellenfél masszív védekezését, hiszen újabb kiélezett mérkőzésre van kilátás, amelyen kulcskérdés, hogy a „kékek” mihez kezdenek a kapu előtti „betonfal” előtt.

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK
ELŐDÖNTŐ
Kedd, 21.00: Fluminense (brazil)–Chelsea (angol), New York (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek

Rogers Londonba igazolásában nagy szerepe volt legjobb barátjának, Cole Palmernek

Angol labdarúgás
2026.07.22. 11:46

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.21. 23:17

A Chelsea 117 millió fontért viheti a vb-bronzérmes támadót – hétfőn orvosi vizsgálatra várják

Foci vb 2026
2026.07.19. 12:39

Törölnie kellett az Enzo Fernández gólját ünneplő posztot a Chelsea-nek

Foci vb 2026
2026.07.16. 00:52

Xabi Alonso megtartaná Enzo Fernándezt, Alejandro Garnacho viszont távozhat

Angol labdarúgás
2026.07.13. 18:13

A Manchester Unitedba igazol a Chelsea brazil középpályása – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.09. 15:05

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 10:19

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
2026.06.29. 16:23