A legutóbbi két BL-győztes csap össze egymással szerda este a klubvilágbajnokság elődöntőjében, ami már önmagában izgalmassá teszi a Paris Saint-Germain–Real Madrid összecsapást. A várakozást csak fokozza, hogy Kylian Mbappé először lép pályára a párizsiak ellen azóta, hogy tavaly nyáron Madridba igazolt. Ám mielőtt kitérnénk a világbajnok francia csatárra, nézzük meg, hogyan jutott el a két csapat a legjobb négy közé!
A párizsiak úgy kezdtek, ahogy egy előző idényben triplázó együtteshez illik, és 4–0-ra győztek az Atlético Madrid elleni rangadón, ezzel is jelezve, hogy nyerni jöttek, és nem alibiznek a tornán. Utána azonban kisebb meglepetésre következett a Botafogo elleni 1–0-s vereség, majd a Seattle elleni papírforma szerinti 2–0-s siker. Az első találkozó után kissé talán visszavett a csapat, de így is hozta a kötelezőt, és csoportgyőztesként ment tovább. Bár az Inter Miami elleni nyolcaddöntő is bántóan sima lett (4–0), a mérkőzést ugyanakkor emlékezetessé tette, hogy Lionel Messi egykori csapata és egykori edzője, Luis Enrique ellen játszott. De az amerikaiak edzője, Javier Mascherano is futballozott a Luis Enrique-féle Barcelonában. A Bayern elleni negyeddöntő pedig bár kemény diónak ígérkezett, úgy nyert 2–0-ra a PSG, hogy a második gólt kettős emberhátrányban szerezte. Más kérdés, hogy azt a találkozót beárnyékolta Jamal Musiala súlyos sérülése.
Mindenesetre ebből is látszik, hogy a Real Madridra nehéz összecsapás vár. Ugyanakkor a spanyoloknak sem volt könnyű útjuk az elődöntőig. Kisebb meglepetésre az Al-Hilal elleni döntetlennel nyitottak (1–1), majd ezt követte a Pachuca elleni 3–1 és a Salzburg elleni 3–0. A neheze viszont ezután jött. A Juventus elleni nyolcaddöntőben az olaszok kapusa, Michele Di Gregorio sokáig állta a sarat, a 21 éves Gonzalo García góljával azonban 1–0-ra nyertek a madridiak. A Dortmund elleni negyeddöntő eleinte simábbnak tűnt, de a rendes játékidő hosszabbításában három gól is született, és úgy lett 3–2 a vége, hogy Thibaut Courtois az utolsó másodpercben óriási védett Marcel Sabitzer lövésénél. A királyiak kapcsán azonban azt is ki kell emelni, hogy a május végén kinevezett új edzővel, Xabi Alonsóval jutottak idáig, úgy, hogy Kylian Mbappé eddig mindössze 45 percet játszott a klub-vb-n.
Ezzel pedig el is érkeztünk a szerdai mérkőzés slágertémájához. Mert a találkozó pikantériáját elsősorban az adja, hogy a világbajnok francia csatár először lép pályára a PSG ellen azóta, hogy 2024 nyarán hosszas, évekig tartó huzavona után távozott a párizsiaktól és a Real Madridhoz igazolt. Méghozzá úgy, hogy a szerződése lejárta után ingyen szerezték őt meg a királyiak. Nagyon sokat vártak tőle, és bár döcögősen indult számára az előző évad, végül minden sorozatot figyelembe véve már 44 gólt szerzett, 31 góllal spanyol gólkirály lett és elhódította az európai Aranycipőt is. Azonban sokat ront az összképen, hogy a csapat végül jelentős trófea nélkül zárta az idényt (nem számolva az esetleges klub-vb-sikert). Ezért is kiemelten fontos a madridiaknak, hogy jól szerepeljenek a mostani tornán.
Csakhogy Kylian Mbappé számára rémálomszerűen indult a torna. Még az első csoportmérkőzés előtt gyomorfertőzést kapott, néhány napra kórházba került, és annyira legyengült, hogy a csoportkörben nem is lépett pályára. A Juventus ellen 22, a Dortmunddal szemben 23 percet kapott, és a németek ellen ő szerezte a spanyolok kulcsfontosságú harmadik gólját. Méghozzá gyönyörű, félollózós mozdulattal. Utána pedig sportemberhez méltó módon a múlt héten tragikus autóbalesetben elhunyt Diogo Jotára emlékezett. Mellesleg ezzel ő lett a klub történetének első futballistája, aki egy idényen belül hét különböző sorozatban eredményes volt.
A hírek szerint ugyanakkor továbbra sincs tökéletes állapotban, sokat fogyott, így nagy kérdés, hogy kezd-e szerda este, és egyáltalán milyen formában lesz. A tavalyi klubváltása óta ez lehet az első mérkőzése a Paris Saint-Germain ellen, de korábban, a Monaco labdarúgójaként négy alkalommal már pályára lépett a párizsiak ellen. Ezeken a találkozókon egy győzelem, egy döntetlen és két vereség a mérlege, de egyelőre gólja és gólpassza sincs a PSG ellen.
Ami biztos, hogy ha játszik, akkor a szokásosnál is elszántabban küzd majd. Jogi úton továbbra is követeli az 55 millió eurót, amivel a klub szerinte tartozik neki, és a távozása után állítólag Nasszer al-Kelaifi klubelnökkel is megromlott a viszonya. Na és persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a PSG a távozása óta megszerezte a klub történetének első BL-győzelmét, méghozzá úgy, hogy a bajnoki címet és a kupát is megnyerte, vagyis triplával zárta az idényt.
A Real Madrid a klub-vb megnyerése mellett abban is bízhat, hogy a vonatkozó listát holtversenyben vezető négygólos Gonzalo García lesz a torna gólkirálya. Jelenleg ugyanis a Chelsea portugál csatárán, a háromgólos Pedro Netón kívül nemigen akad olyan játékos, akinek reális esélye van, hogy az elődöntők során utolérje, a szintén négygólos Ángel Di María, Marcos Leonardo és Serhou Guirassy pedig már nincs versenyben. A PSG labdarúgóit azonban a klub-vb gólkirályi címénél sokkal jobban motiválhatja az Aranylabda. Lamine Yamal mellett a párizsiak három labdarúgója, Ousmane Dembélé, Vitinha és Désiré Doué is esélyes a díjra. Kérdés persze, a klubvilágbajnokságon nyújtott teljesítmény mennyire számít a döntéshozóknál. Ousmane Dembélé egyébként Mbappéhoz hasonló módon kihagyta a csoportkört, igaz, ő nem betegséggel, hanem sérüléssel bajlódott. Eddig csereként 48 percet játszott, és a Bayern ellen ő szerezte a második, a győzelmet biztossá tevő gólt. A 28 éves szélsőt korábban rengeteg kritika érte a hozzáállása miatt, de Luis Enrique keze alatt szárnyal, a világ egyik legjobbja.
„Nem voltam mindig ilyen, nem viselkedtem igazi vezérként, de az edzőnk remek munkát végez – idézte Ousmane Dembélét a FIFA hivatalos honlapja még a Bayern elleni negyeddöntő előtt. – Megmutattam, mire vagyok képes, sikeréhesé váltam, és minden sorozatot meg akarok nyerni. A klubnál mindenkire átragadt ez a mentalitás. Harcolni kell, mert csak így nyerhetünk trófeákat.”
Szerda este pedig az is kiderül, hogy a két elitcsapat közül melyik kerül egy lépésre a klubvilágbajnokság megnyerésétől, na és persze az is, hogy ki nyeri Kylian Mbappé és Ousmane Dembélé különcsatáját.
Szymon Marciniak vezeti a szerdai elődöntőt |
![]() Hétfőn hivatalossá vált, hogy Szymon Marciniak vezeti a Real Madrid és a PSG szerda esti elődöntőjét. A 44 éves lengyel bíráskodott a királyiak Juventus ellen 1–0-ra megnyert nyolcaddöntőjében is, de bizonyára sokan emlékeznek rá az Atlético Madrid elleni BL-nyolcaddöntő visszavágójáról. Ott tizenegyesekkel nyertek 4–3-ra, és jutottak tovább a királyiak úgy, hogy Julián Álvarez rúgását kettős érintés miatt érvénytelenítette a játékvezető. Az eset hatalmas vihart kavart, és a labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) júniusban meg is változtatta az erre vonatkozó szabályt. Szymon Marciniak eddig 11 mérkőzést vezetett a Real Madridnak (6 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség a mérleg), a PSG találkozóin pedig hét alkalommal bíráskodott (4, 1, 2). |
KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK
ELŐDÖNTŐ
Szerda, 21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Real Madrid (spanyol), New York (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!