Pogacar ellen nincs megoldás – sorozatban ötödször nyerte meg a Lombardiát

H. Á.H. Á.
2025.10.11. 17:50
Pogacar (jobbra) megállíthatatlan volt (Fotó: Getty Images)
A világbajnok és Európa-bajnok szlovén Tadej Pogacar egymást követő ötödik évben diadalmaskodott az országúti kerékpáros lombardiai körversenyen, és ezzel történelmet írt.

Öt év után először rendezték magyar induló nélkül az országúti kerékpárosok idényének utolsó klasszikus egynapos versenyét, a Lombard körversenyt, hiszen a Visma Lease a Bike-tól az idény végén a Bahrain Victorioushoz igazoló Valter Attilát csapata ezúttal nem nevezte. Ott volt viszont a mezőnyben az elmúlt hetekben kiváló formát futó Tadej Pogacar, aki a világbajnokság és az Európa-bajnokság megnyerése után kedden a Tre Valli Varesinén aratott győzelmével készült arra, hogy történelmet írjon, s elsőként egymás után ötödik alkalommal is diadalmaskodjon a Lombardián. 

Az idén Comóból Bergamóba tekerő mezőnyre a 241 kilométer mellett 4639 méter szintkülönbség várt, s rögtön a hivatalos rajt után az amerikai bajnoki trikóban tekerő Quinn Simmons vezetésével ki is alakult egy 14 fős szökevénycsoport – amelybe igazán jó nevű bringások kerültek bele. A szökés előnye három, három és fél percnél nagyobbra nem nőtt, a mezőny elején pedig az UAE előbb Domen Novakkal, majd pedig Pavel Sivakovval dolgozott azért, hogy Pogacarnak legyen esélye sorozatban ötödször megnyerni a versenyt. A mezőny a Passo della Crocetta, majd a néhány kilométerrel később következő Zambla Alta emelkedőin a szökésből egyre többen szakadoztak le. Az utolsó emelkedőn pedig Pogacar előbb megköszönte a pályafutása utolsó versenyét teljesítő csapattársának, Rafal Majkának, hogy ma – és az elmúlt évek során – is érte dolgozott, majd tempót váltva faképnél hagyta az ekkorra már csupán néhány fősre csökkent esélyesek csoportját, majd rövidesen a szökésből az utolsó mohikánt – Simmonst – is befogta, majd 33.8 kilométerre a céltól őt otthagyva egyedül indult tovább.

A világbajnok szlovén senkitől sem zavartatva óriási előnnyel ért célba, ötödször győzött a Lombardián, ezzel beérte az örökrangsor élén az olasz Fausto Coppit. Egyben ő az első, aki bármely Monumentumot öt egymást követő évben megnyert, ráadásul első abban is, hogy egy éven belül mind az öt legnagyobb egynapos viadal mindegyikén dobogóra állhatott.

Pogacar mögött végül ahogy a vb-n és az Eb-n is a belga Remco Evenepoel érkezett meg másodikként – a hajrában a szurkolók sorfala előtt két összeakadó kísérő motoros akadályozta –, harmadikként meglepetésre az ausztrál Michael Storer haladt át a célvonalon.

POGACAR ÉS EVENEPOEL ÉRTÉKELÉSE AZ M4SPORTNAK

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
119. LOMBARDIAI KÖRVERSENY (Como–Bergamo, 241 km) 
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE-XRG) 5:45:53 óra
2. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) 1:48 perc hátrány
3. Michael Storer (ausztrál, Tudor) 3:14 p h.

A 2025-ÖS MONUMENTUMOK GYŐZTESEI
Milánó-Sanremo: Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Deceuninck) 
Flandriai körverseny: Tadej Pogacar (szlovén, UAE-XRG) 
Párizs-Roubaix: Van der Poel 
Liege-Bastogne-Liege: Pogacar 
Lombardiai körverseny: Pogacar

 

Legfrissebb hírek

Wout van Aert kihagyja az Omloopot szombaton, Valter harmadszor a Bahrein színeiben

Kerékpár
10 órája

Valter és Feldhoffer csapata is indul a Magyar körön

Kerékpár
2026.02.19. 11:33

Kerékpár: Christoph Laporte nyerte meg az andalúziai körverseny első szakaszát

Kerékpár
2026.02.18. 16:09

Hónapokra kidőlt a Valter hétfői versenyén nagyot bukó bringás

Kerékpár
2026.02.17. 10:23

Tim Wellens 54.5 kilométeres szólóval nyert, Valter a 10. a Clásica Jaénen

Kerékpár
2026.02.16. 17:22

Murvás terepen teker Valter Attila

Kerékpár
2026.02.16. 09:59

Tour de France: Nibali szerint Magyarország alkalmas a nagy rajt megrendezésére

Kerékpár
2026.02.09. 11:02

Világklasszisok előtt mutatkozott be az új szintre lépő magyar kerékpárcsapat

Kerékpár
2026.02.06. 16:11
Ezek is érdekelhetik