Schneller Domonkos: A magyar indulók számát illetően is különleges az idei Tour de Hongrie

2025.04.29. 13:09
null
Schneller Domonkos (Fotó: Török Attila)
Ilyen szintű versenyen még soha nem fordult elő, hogy három vagy négy magyar kontinentális csapat álljon rajthoz – emelte ki Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a 15 nap múlva kezdődő Tour de Hongrie-ról.

„Azt gondolom, öt évvel ezelőtt lettek volna, akik a fél karjukat odaadták volna, ha egyetlenegy kontinentális csapat van Magyarországon. Hiszen ezek azok a csapatok, amelyek már lehetőséget jelentenek a kiugrásra és a fejlődésre a fiatal kerékpárosok számára” – mondta a Nemzeti Sporthíradóban, az M4 Sporton kedden a szövetség vezetője, hangsúlyozva, hogy a magyar vagy magyar érdekeltségű csapatok, illetve a magyar versenyzők számát illetően is különleges lesz a verseny.

A 46. alkalommal kiírt, idén százéves Tour de Hongrie-n a legjobbakat hat World Tour-csapat képviseli, mellettük kilenc prokontinentális, öt kontinentális, valamint egy terepkerékpárban prokontinentális besorolású istálló állhat rajthoz. A mezőnyben ott lesz három magyar kontinentális csapat, az Epronex-Hungary, a United Shipping és a Karcag Cycling ÉPKAR Team is, illetve az olasz bejegyzésű, de magyar névadó szponzorral rendelkező MBH Bank Ballan CSB, magyar kerekesekkel a sorában. Így összesen akár 16 magyar kerékpáros lehet majd a mezőnyben. Schneller Domonkos kiemelte, még soha nem volt a világon olyan Pro Tour-verseny, amelyen ilyen sok magyar indult volna.

„Ilyen kategóriájú versenyen soha nem állt rajthoz tíznél több magyar versenyző, most pedig akár tizenhat is lehet. Azt gondolom, hogy ez nagyon sokat elmond a hazai kerékpársport fejlődéséről” – tette hozzá.

Az elnök szerint a – május 14. és 18. között sorra kerülő – Tdh jó hírverés az országnak, mert „a világon számos helyen adnak róla összefoglalót, több mint száz országban fogják látni a hazai tájakat”.

Ezen a héten csütörtökön kerül sor balatonfüredi központtal a Balatonfondra, melyen felbukkan majd Valter Attila, a Visma-Lease a Bike olimpiai negyedik helyezett kerekese. Az elnök ezzel kapcsolatban elárulta, hogy Valter csapata betegségek miatt nem tud rajthoz állni egy németországi versenyen, emiatt utazhatott haza az első számú magyar kerékpáros, aki dedikálni fog és az első húsz kilométeren a mezőnnyel teker.

 

 

Legfrissebb hírek

Somogyi Miklós lett a pályakerékpáros szakág vezetője

Kerékpár
1 órája

„A verseny egy lehetőség a magyar kerékpársportnak” – Eisenkrammer Károly a Tour de Hongrie-ról

Kerékpár
2026.06.03. 14:29

Giro: Milan nyerte a római zárást, Vingegaard megcsinálta a triplát

Kerékpár
2026.05.31. 19:19

Giro: az utolsó hegyi szakaszt is megnyerte Vingegaard

Kerékpár
2026.05.30. 17:50

Giro: kibírták a sprinterek az emelkedőket, Maginer visszaszerezte a ciklámen trikót

Kerékpár
2026.05.28. 18:15

A veterán Valgren jött, látott és nyert a Giro 17. szakaszán

Kerékpár
2026.05.27. 17:59

Vingegaard öt szakasszal a vége előtt lényegében eldöntötte a Girót

Kerékpár
2026.05.26. 17:35

Giro: lefejelte (!) ellenfelét, kizárták az olasz bringást – videó

Kerékpár
2026.05.24. 20:45
Ezek is érdekelhetik