Jasper Philipsen győzött a Milánó–Sanremo kerékpárosversenyen

Vágólapra másolva!
2024.03.16. 17:38
Jasper Philipsen nyert Milánó-Sanremóban (Fotó: Getty Images)
A belga Jasper Philipsen kiscsoportos sprintből nyerte meg a Milánó–Sanremo országúti kerékpáros-viadalt.

 

Az öt legnagyobb egynapos megméretés, a Monumentumok közül hagyományosan a hosszú távjáról ismert, idén 115. alkalommal megrendezett észak-olasz verseny az első az esztendőben. A szombati viadalon Paviából vágott neki a mezőny a 288 kilométeres, az elmúlt kiírásokhoz képest valamivel rövidebb távnak, melynek első fele sík volt. A másodikban jöttek a versenyt meghatározó emelkedők, a táv végén a Cipressával és az ikonikus Poggióval, amely után lejtmenetet, majd rövid sík részt követően a Via Román várt befutó a kerékpárosokra.

A nap nagy részében tízfős szökevénycsoport tempózott a mezőny előtt, amelyben hét korábbi győztes tekert. Az utolsó 50 kilométerhez érve nagyot növelt az addig is magas iramon hátul az UAE, amely az egyik legnagyobb esélyesnek tartott szlovén Tadej Pogacarért dolgozott.

A szökevények legtovább kitartó tagjai épp buktak a Cipressa lejtmenetében, amikor utolérte őket a nagy tempótól darabokra szakadt mezőny maradéka. Egyedül Davide Bais (Polti Kometa) maradt az esélyeseket magába foglaló, mintegy negyvenfős csoport előtt, ám őt is befogták. A cél előtt 6.5 kilométerrel indult először Pogacar, de a másik nagy favorit, Mathieu van der Poel vezetésével többen is reagálni tudtak rá. Hétszáz méterrel később újra támadott a szlovén, a világbajnok és címvédő tudott csak utánaeredni az üldözősorból a csúcs előtt, az ereszkedés közben viszont több remek lejtmenetező is utolérte kettősüket. A két évvel ezelőtti győztes szlovén Matej Mohoric a lejtő alján tempóból támadott, Van der Poel vezetésével azonban utolérték, ahogy az utolsó kilométeren belül próbálkozókat is. Így kiscsoportos sprint döntött 12 versenyzővel, ebben Van der Poel csapattársa, Jasper Philipsen bizonyult a leggyorsabbnak, minimális különbséggel megelőzve az ausztrál Michael Matthewst. Pogacar harmadik lett.

A 26 esztendős Philipsen pályafutása során először diadalmaskodott Monumentumon. A 46.1 kilométer/órás átlagával ez volt minden idők leggyorsabb Milánó–Sanremója.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
Milánó–Sanremo, 288 km
1. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Deceuninck) 6:14:44 óra
2. Michael Matthews (ausztrál, Jayco AlUla) azonos idővel
3. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) a. i.

 

Legfrissebb hírek

Országúti kerékpár: Pogacar nem indul a Vueltán

Kerékpár
2025.07.29. 17:43

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
2025.07.28. 12:58

A Montmartre megtréfálta Pogacart, Van Aert-szólógyőzelem Párizsban

Kerékpár
2025.07.27. 20:08

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
2025.07.26. 16:54

Újabb hegyi szakaszt nyert meg Arensman a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.25. 19:00

A bátor O’Connor nyerte meg a Tour legkegyetlenebb szakaszát

Kerékpár
2025.07.24. 17:57

Hatalmas csata után francia győzelem a Mont Ventoux-n, de jól járt Pogacar is

Kerékpár
2025.07.22. 17:22
Ezek is érdekelhetik